A korrupció trükkös útjai

Hányan pályáznának egy 3. kerületi 10 ezer négyzetméteres kereskedelmi ingatlan megvételére a mai gazdasági helyzetben? Talán négyen-öten. Hányan jelentkeznének egy 10. kerületi 15 ezer négyzetméteres telek megvételére? Talán ugyanannyian. De vajon hányan pályáznak, ha a kettőt csak együtt lehet megvenni? Csak az, akinek el akarom áron alul adni. Az utóbbi időben a mindenki jobban figyel, ezért a közvagyon lopása egyre nehezebb egyre rafináltabb trükköket kell kieszelni, hogy nagyobb feltűnés nélkül lehessen véghezvinni. 
A két ingatlan értékesítéséről a Budapesti Fővárosi Vagyonkezelő Központ jelentett meg hirdetést, a hétfői Napi gazdaságban. A két ingatlanra csak együtt lehet pályázni, ami erőteljesen szűkíti a pályázók körét. Ilyen trükköket akkor szoktak alkalmazni, ha előre kinézett vevőnek értékesítik az ingatlant. Mivel valószínűleg csak egy csoport érdeklődik majd az ingatlan iránt, az is megeshet, hogy több cégnéven, így az ingatlanok 2 milliárdos vételára nem megy túl magasra.
Hát hiába, már nem olyan egyszerű a világ mint régen. Újabb és újabb trükköket kell kieszelni, mert az aljas közvélemény néha arra vetemedik, hogy felháborodjon, amikor a közszereplők jogosnak gondolt jussukat ki szeretnék utaztatni titkos számláikra.
A közbeszerzéseknél egyébként a legszellemesebb trükk, amikor egy nagyobb csomagban olyan tevékenységekre is kérnek árat, amit a jövőbeli nyertes és a kiíró is tud, hogy nincs rá szükség és nem lesz lehívva. Például a vásárolt eszközökhöz kapcsolódó oktatás. A szerencsétlen, tudatlan pályázó beárazza ezt a tevékenységet is, míg a bennfentes beír rá valami iszonyatos alacsony árat. Gyakorlatilag nullát. A valóságosan elvégezendő tevékenységekre pedig magasabbat, mint a reális. Így az együttes ár értékeléskor, jobb árat ér el, mint a tudatlanok. Aztán a belső barát nem hívja le azokat a szolgáltatásokat, amire nincs is szükség.
Ennek egy másik változata, amikor többféle szolgáltatási szintre is kérnek árat. Például 2 órán, 6 órán vagy 1 napon belüli javításra. Tudják előre, hogy mindent csak 6 órán belül akarnak javíttatni, ezért a bennfentes azt a piaci ár 150%-án árazza a másik kettőt, pedig 50%-ra. Így az együttes értékelést szintén megnyeri.
Hasznos trükk még, nem a vásárláskori bekerülési érték, hanem az élettartam alatti összköltség szint szerinti értékelés. Vagy az ingyenesen felajánlható szolgáltatások. Egyik esetben sincsenek valódi objektív szempontok.
A végére még egy ingatlannal kapcsolatos egyszerű trükk. Értékelési szempont lehet, hogy a vevő mennyi idő után akarja hasznosítani az ingatlant. A barát nagyon közeli, akár irreális időpontot ad meg. A későbbi nyertesen ezt a kritériumot aztán nem kérik komolyan számon.
Sok egyéb olyan trükk is van, amire még nem jöttünk rá. Örülnék, ha mások is írnának ilyenekről.

13 Comments

  1. 'Mondjuk nem a korrupció egyik szép példája-e, amikor olyan szervezetek költenek reklámra, amelyeknek nincs konkurenciája?"

    Szerencsejatek Rt? 🙂

  2. Mondjuk nem a korrupció egyik szép példája-e, amikor olyan szervezetek költenek reklámra, amelyeknek nincs konkurenciája?
    Kedvencem az MVM – öttusa bajnokság.
    Meg a Közraktárak molinója a Fradi pályán.

  3. @gyap!:
    Köszi, eddig nem tudtam erről az oldalról. MOndjuk ott nem látom ezeket az írásokat.

    @Magyarország21:
    Én elolvastam őket a Google Readeren, szóval nekem nem kell, hogy kinn legyenek, csak szerintem nagyon jó írások, és figyelmet érdemelnek. Nem látom be, hogy csak egy bizonyos koncepcióba illő posztok legyenek egy blogon, de a te blogod, tehát te döntesz.

    Használhatnál mondjuk tag-eket tematizálásra, és kitehetnél egy linket egy jól látható helyre valahol a jobb oldali sávban a blog bemutatása alá, ami mindig a főkoncepcióba illő posztokhoz vinne (egy bizonyos tag-re való kereséssel), míg a többi poszt csak úgy ott lenne. Szerintem megérné kinn hagyni őket, mert jók.

  4. ha az órigón!! is megjelent egy cikk, hogy MINDEN nagyobb beruházásban 20-30% kenőpénz van, akkor el tudom képzelni, mik lehetnek még a jégcsúcs alatt.

  5. @millesei: én is szivesebben olvasom, csak nehezebb megírni őket és néha íráskényszerem lesz. Mostanában többször volt és egy nap megírok több ilyen egyszerűbbet, aztán felrakosgatom őket később, de most már nagyon unom őket. Remélem meg tudom állni, hogy írjak.

  6. @Magyarország21: Pont akartam írni, hogy kezdesz elkalandozni. Én spec szívesebben olvasom az elemző jellegű írásaidat. Ha még programszerűbbek lesznek az még jobb.

  7. @Mr. Pither: bocs, de egy kis takarítást akartam végezni és az összes olyan postot kiirtani, ami egy a fejemben lévő koncepcióba nem illik bele. Ezért vettem le őket. Remélem most már megunom az ilyenek írását és a programszerűekre koncentrálok.
    Akarod, hogy visszategyem?

  8. Hát igen, pont most van cikk a windexen a malomkartellről, ott is kellett a belső ember. (És akkor mi lehet komolyabb üzletágakban. Nekem kapásból a bankok, meg a mobilcégek ugranak be, nem hiszem el, hogy ott ne lenne kartellezés.) Ez az ország egy nagy korrupció. Vagy inkább maffia – mert érinthetetlenek.
    Engem – megintcsak – az érdekelne igazán, hogy mi a megoldás… (azonkívül, hogy elmegyek innen)

  9. @millesei: 1. Jó kérdés. Hát láttam már ezt azt életemben. Akik egy kicsit is mozog az üzleti világban, azok ezeket mind ismerik. Ennél még többet is. Konkét ügyeket, és összegeket is. Csak hát bizonyítani azt nem lehet.
    2. Ezekben az ügyekben nem lehet feljelentést tenni, mert itt nem történik törvénytelenség. Ezek csak erkölcsileg elítélhetők a mai törvények szerint. Azért kell beszélni róla, hogy betömjék a lukakat a jogszabályokban és hogy akik ilyenekkel élnek, azokat a főnökeik kirúghassák, mégha nem is követtek el törvénytelenséget. Itt csak az a baj, hogy a főnök követi el a dolgokat. Minél magasabb, annál többet.

  10. Két kérdés:
    1. Honnan tudod, hogy így mennek a dolgok?
    2. Mikor teszel feljelentést?

  11. Nagyon jó poszt, ahogyan az előző három is az volt. Egy kérdésem van csak: miért tűnnek el pár nap elteltével kiváló posztok, mint például a 27-ei "Ennyire még nem örültem gyilkosnak" és az egyenesen zseniális, 29-ei "Végre itt a vagyonadó!"? Napok óta nem volt időm elolvasni őket, unread-ként tartogattam a Google Readerben, és most örülök csak igazán, hogy a Readerrel olvasom a blogot, mert ott így még megvoltak a szövegek. Ha valami probléma van a szöveg közzétételével, akkor egyáltalán miért rakod ki? Leginkább viszont jó lenne, ha újból elérhetőek lennének. Az ingatlanadóról szólót különösképp nagyon sok velemkorú fiatalnak kellene elolvasnia, mert sok fontos dologra fényt deríthet.

Comments are closed.