Az egyenlőség fantomja

A politika hosszú ideje kergeti az egyenlőség fantomját. Keleten a kommunizmus kísérlete súlyos kudarccal végződött. Nyugaton az esélyegyenlőségi, felzárkóztatási programok, szociális juttatások és ki tudja mi árán sem jutnak el a célig. Az egyenlőtlenség makacsul marad, és senki nem akarja bevallani, hogy az elméletileg is kizárt. Sőt az utóbbi időben nagyon erős politikai brand, és újra világmagyarázó elv épült belőle.

Kudarc kudarc hátán

A brit kormány egy korábbi jelentése kisebb sokkot okozott. E szerint ugyanis az azt megelőző 20 évben a szociális, felzárkóztatási és esélyegyenlőségi programokra elköltött font tízmilliárdok ellenére, nem csökkent, hanem nőtt az egyenlőtlenség. A meglepett szakemberek természetesen az előző 20 év Munkáspárti és Konzervatív kormányait hibáztatták.Nem hajtják végre megfelelően a feladatot. A helyzet azonban egyáltalán nem ez.A társadalmi egyenlőséget segítő programok egy ponton túl soha sehol nem működtek és nem is fognak működni.

Az USA-ban 2014-ben Linden Johnson Great Society programjának 50. Évfordulója alkalmából vették elemzés alá annak sikerét. 50 év alatt az USA 22 ezer milliárd dollárt, forintban szinte kifejezhetetlen összeget, 200 évnyi magyar GDP-t költött a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésére. Az eredmények az angoléhoz hasonlatosak. Egyedül az „derült ki”,az anyagi különbségeket csökkenti, ha pénzt adunk a szegényebbeknek. A valódi elvárások tekintetben azonban semmi eredmény. A remény, hogy a támogatások hozzásegítik az embereket a társadalmi felemelkedéshez, statisztikailag nem valósult meg (ez alatt azt értem, hogy egyeseket/egyes csoportokat hozzásegített ugyan a felemelkedéshez, de ettől nem lett kevesebb a rászoruló,mert helyükre mások léptek). A legsokkolóbb adat, hogy a program 50 éve alatt egyáltalán nem változott azok aránya, akiknek szüksége van az állami támogatásokra. A régebbi törésvonalak némileg átalakultak és újak jöttek létre, de az arányok nem változtak.

Új egyenlőtlenségek

50 évnyi eredmény meglehetősen komoly tapasztalat,pláne, ha 22 ezer milliárd dollárral egészül ki. Ennyi tapasztalat után úgy látszik, hogy ugyan a jogegyenlőség terén nagyot haladt előre a világ, de több típusú egyenlőtlenség esetén, ha egyes lyukakat betömünk, az edény máshol kezd elfolyni. Csökkentjük az anyagi egyenlőtlenséget, az esélyegyenlőtlenséget és minden olyan feltételt, amit politikával lehetséges, de helyükbe újabb egyenlőtlenségek lépnek, amik jó eséllyel már kívül lesznek a politikahatás körén. (A jogegyenlőség ebben a tekintetben is nagyon erősen különbözik a többi egyenlőtlenségtől, mert szinte teljes egészében kontrollálható adminisztratív eszközökkel.) Az USA-ban például mára a társadalmi hátrányok egyik csendes forrásává a házasságon kívül felnövő gyerek vált. Ez ma az egyik legbiztosabb indikátor a társadalom alsó felében ragadásához. Amelynek következményei a középiskola félbehagyása, droghasználat, törvénnyel való szembekerülés. A probléma mondhatjuk a semmiből született és vált domináns társadalmi kérdéssé. Az így felnövő gyerekek aránya 50 év alatt 10%-ról 40%-re növekedett. Az egy szülős családmodellhez kapcsolódó másik egyenlőtlenségi töréspont az oktatás. A csak alacsonyabb szintű oktatásban részesülők mentén húzódó egyenlőtlenség statisztikailag korrelál az egy szülős családdal.Fejlesztették ugyan az oktatáshoz jutás lehetőségét, növelték az esélyegyenlőségek, de az új feltételek között, az új tisztességesebb versenyben újra csak alul maradt valaki, akik között magas az egyszülős családokból származó gyerek aránya.

Rengeteg pénz és erőfeszítés hatására 50 év alatt az USA eljutott egy olyan problémához, amit törvényekkel, pénzzel és szociális programokkal nem lehet befolyásolni. Nem lehet ugyanis előírni, hogy ne legyen egy szülős család. Nyilvánvaló, hogy hiába próbálunk az oktatásba beruházni,hogy az esélyegyenlőséget biztosítson, mert soha nem lehet mindenki győztes.Most épp az szülős gyerek lesz hátrányban, mivel hátránya nem az iskolából következik, hanem a családból, 50 éve mások voltak, mert akkor még nem létezett az egy szülős család és 50 év múlva újra mások lesznek. Az is nyilvánvalóvá kezd válni, hogy az esélyegyenlőség javításával bizonyos csoportok hátrányát növeljük. Ez az esélyegyenlőség paradoxonából fakad.

Az esélyegyenlőség paradoxona – az új középkor

Az egyenlőség mániások egyik fő érve, hogy az olyan rendszerekben, ahol nem egyformák az esélyek, ott a tehetséges, de rossz körülmények közül jövő gyerekek nem tudnak érvényesülni. Ezért kell csökkenteni az esélyegyenlőtlenséget, aminek csak része az anyagi és egyéb körülmények javítása.A végső cél, hogy mindenkinek egyenlő esélyei lehessenek a sikerre. Ez az USA-ban olyan jó a tehetséggondozás, hogy egyes adatok szerint az elveszőtehetségek aránya csupán néhány százalék. Éppen ez hozza létre a paradoxont.Minél nagyobb mértékben tudjuk növelni az esélyegyenlőséget, annál erősebben hozunk felszínre egy másik egyenlőtlenséget, a született képességek és adottságok általi különbséget. Azonos körülmények közötti versenyben azok győznek, akik jobb képességekkel születtek az adott területet illetően. Például a 210 cm-nél magasabb amerikaiak 20% játszik az NBA-ben súlyos dollármilliókért és az 160 alattiak nulla százaléka. Ezzel jelenséggel látszólag nincs is semmibaj, mert nyer a közösség, hiszen a tehetségesebbek érvényesülnek, ami hatékonyabbá teszi a társadalmat. Miért is ne az győzzön, aki a legjobb valamiben?

Ennek azonban hosszú távú problémái mégis sokkal bonyolultabbak. A születéskori képességekre, adottságokra jelenleg nincs befolyásunk, egyesek jobb, mások rosszabb képességekkel születnek. Egyenlő esélyek esetén a versenyt a képességek döntik el és ha ennek szerepe növekszik, az hasonló rendszert eredményezhet, mint a feudális társadalmak, ahol a születés eldöntötte a társadalmi pozíciót és életet. Egy ilyen helyzetben kialakulnak a születési alapú felsőbb és alsóbbrendű csoportokat, a kevésbé jó képességűek születéskori hátrányban lesznek a jobb képességűekkel szemben, aminek leküzdésére kevés esélyük lesz. Ez az újfajta igazságtalanság talán még rémisztőbb, mint a korábbi, mert kasztszerű rendszert hoz létre. A születéskori különbségek kifejezés helyett sokkal inkább társadalmilag nem változtatható különbségekről kéne beszélni. Nem tudjuk az emberek fizikai adottságait lényegileg megváltoztatni, vannak ügyesebb és okosabb, szorgalmasabb és jobban koncentráló gyerekek. De még ha nem is hiszünk a születéskor különbségekben,csupán a nevelésben, akkor is megtaláljuk a különbségek okát. Nem tudunk ugyanis egyforma szülőket rendelni a gyerekhez, nem tudjuk a szülők személyiségét, nevelési módszereit, az esetleges válását változtatni. És mint láttuk a válás önmagában fontos tényező lehet. Nem is beszélve arról, hogy egy sokkal ösztönzőbb szülő azonos nevelési körülmények között jobb eredményeket érel gyerekével. A szülő pedig születéskori adottság. Még ha programokkal le is győzzük a születéskori anyagi hátrányokat, ezt nem tudjuk.

A hatékony tehetség gondozás csak tovább növeli a különbségeket, mert racionálisan többet foglalkozik azzal, aki tehetséget, szorgalmat mutat.

A lényeg, hogy bármilyen rendszert alakítunk ki, valakinek hátrányos lesz, mert minden szempont nem vehető figyelembe és mert az emberek nem lehetnek egyformák.

Az új kasztrendszer alapjai

Nem gondolnánk, de a születéskori képességek alapján felépülő társadalomnak vannak jelei. Ma a felsőoktatási esélyegyenlőség korában, amikor az újabb generációkban születetteknek akár 30% is egyetemre mehet és a jobb képességűek kimaradásának esélye alacsony, egy új egyenlőtlenség alakult ki. A szellemi elit kasztosodásának folyamata figyelhető meg.

Trump és a Brexit korában egyre népszerűbb gondolat a szavazati jog műveltségi korláthoz kötése, a műveletlenek kizárása a fontos döntésekből. De még azok, akik nem mennek ilyen messzire a Trump és Brexit jelenséget a tudatlanság megnyilvánulásának tekintik, amit a kutatások is alátámasztanak számukra, miszerint a magasabban képzettek szinte egységesen ezek ellen szavaztak. Az USA-ban pl. a PhD fokozatúak szinte száz százaléka Trump ellen szavazott. A Brexitet pedig egységesen utasították el az egyetemi városokban. David Runciman, Cambridge-i tudós a Brexit után elemzésében arra a következtetésre jut, hogy fennáll a veszély, hogy egy új osztályjellegű törés jött létre a világban, a szegény/gazdag megosztottság helyébe, az osztályhoz tartozást a képzettség lépett. „Az iskolázatlanok félnek az életüket és tapasztalataikat nem ismerő intellektuális sznobok kormányzásától. Az iskolázottak pedig attól félnek, hogy a világ működését nem ismerő tudatlanok dönthetnek sorsukról.”

Elértük tehát az esélyegyenlőség állapotát, a jobb képességűek nem kallódnak el, egyetemre mehetnek, de ezzel egy új egyenlőtlenséget alkottunk. Ami talán még rémisztőbb, mint a korábbi. Az okosak azt kezdik gondolni, hogy a demokráciában a buták nem jól döntenek.

Az egyenlőtlenség brand

A világpolitika új celeb szupersztárja Alexandria Ocasio-Cortez amerikai kongresszusi képviselő ilyen mondatokra építi sikerét:„A társadalmi egyenlőtlenség korunk legfontosabb problémája…”

Az egyenlőtlenség és főleg a jövedelmi különbségek hatalmas branddé váltak nyugaton, de ez nem egyik napról a másikra épült fel. Paul Krugmannak, a New York Times Nobel díjas publicistájának már a 2008-as válság előtt jóval ez volt az egyik kedvenc témája. A válság után egyre többen csatlakoztak a kánonhoz és mára az egyik legtrendibb világmagyarázó brand lett belőle. Segélyszervezetek, mint az Oxfam, amely erősen részt vesz építésében,de tudósok, politikusok élnek nagyon jól belőle és sokak számára vált az önmegvalósítás forrásává is az ellene való küzdelem. Az egyenlőtlenségnek ugyan sok formája van, de amikor az új brandről beszélnek, valójában mindig jövedelmi különbségekre visszavezethető egyenlőtlenségre gondolnak. Mára odáig jutottak,hogy Marx szellemében próbálják a történelmet formáló legfontosabb erőként értelmezni. Ehhez végtelen mennyiségben találnak statisztikai adatot, amit a neo marxista közgazdászok és egyéb tudósok szolgáltnak számukra. Piketty története jól mutatja, milyen sztárrá lehet válni ennek az iparágnak a kiszolgálásából. Bizonyíték mindig lesz bőven, a világ tele van egyenlőtlenséggel. Ez azonban nem csak igazságtalanságból, hanem gyakran a dolgok természetes rendjéből fakad és az egyik területen hátrányban lévő akár egy más terülten előnyben lehet. Általában azért látjuk olyan súlyosnak az egyenlőtlenséget, mert csak egy-két szempontot veszünk figyelembe. Ez nem jelenti, hogy nincs sok igazságtalanság, törvénytelenség, embertelenség, ami egyenlőtlenséget szül, ami ellen érdemes küzdeni, de ezek nagyrészt nem a nyugati világban találhatók.

De ne feledjük, egyszer már történt egy súlyos kudarccal végződő kísérlet az egyenlőtlenség megszüntetésére. A kommunistaországok története a legjobb bizonyíték rá, hogy az egyenlőség kergetése hova juttathatja a világot. A gazdasági egyenlőség marxi vágya súlyos jogegyenlőtlenséghez és elszegényedéshez vezetett, ami jó példa arra, hogy az egyik területen megszüntetett egyenlőtlenség más területen jön létre. A történelmi példa ellenére ma újra a gazdasági egyenlőtlenséget fedezik fel az események mozgatórugójaként a Brexittől, Trump megválasztásáig. Így jutunk el újra a marxista gondolkodás lényegéig, ami szerint a történelmet kizárólag a gazdasági egyenlőtlenségek mozgatják. Ez a szemlélet úgy látja az embert, mint egy olyan gép, amelynek motivációja, boldogságának alapja az anyagi körülményekben rejlik. Az egész gondolkodás hibája ebben található, az ember értékét,boldogságát és elégedettségét sokkal bonyolultabb rendszerek szabályozzák, mint az anyagi egyenlőség. Nagyon sok más belső rendszerünk van, amely biztosítja,hogy egyenlőnek tudjuk látni magunkat a nálunk gazdagabb, magasabb iskolai végzettségű, vagy híresebb emberrel. Azzal, hogy állandóan az egyenlőtlenségről beszélünk azt üzenjük, hogy azok élete kevesebbet ér, akik a társadalom alján vannak. Az isten és törvény előtti egyenlőség, illetve az életek egyenlő értékűségének elve alapvetően szemben áll ezzel a gondolkodással. Az ember egyenlő értékű, de soha nem lesz egyenlő semmi más szempontból, ezért az egyenlőtlenség elleni küzdelem kilátástalan, ami nem jelenti azt, hogy nemérdemes az igazságtalanságot eltüntetni a világból, de az igazságtalanságmegfogalmazásának mibenléte önmagában rendkívül kemény dió.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük