UpSideDownTheWorld Blog

Ha az ember a világ nyugati felén jár, hozzá kell szoknia, hogy akár a legkisebb településen is talál egy olyan  éttermet, ami innovatív és magas minőségű élményt nyújt. A spanyol Montia ilyen hely.

Escorial ugyan kis város, de nem éppen eldugott hely. A városkában található a király egyik grandiózus, lenyűgöző méretű palotája, ami a spanyol nagyság szép emléke. A városka vonattal megközelíthető Madridból és ha az ember már idejön a palotát megnézni érdemes egy vacsorát elkölteni. A város egy távoli szegletében találjuk a Montia nevű parányi, egy Michelin csillagos éttermet. Valóban aprócska kb. 16 ülőhellyel rendelkezik és a kis mérethez nagy eredetiség párosul. A Fine dining éttermek ugyan magas minőségű ételt szolgálnak fel, de az eredetiség nem feltétlenül sajátjuk. A legtöbb helyen az ételek egy adott időszak trendje szerint készülnek. Itt azonban egy nagyon következetes koncepció mentén, innovatív és élvezetes ételeket készítenek, amelyeket nem igazán lehet máshol enni.

A lényeg a természetközeliség. Erdőben, mezőn vadon termő alapanyagokat gyűjtenek és használnak amikor csak lehet. Állításuk szerint valójában járják az erdőt, keresik a különböző ehető leveleket vadspárgát, virágokat, gombát. Elég hitelesnek tűnnek, szimpatikusnak és egyszerűnek, a Michelin csillag ellenére. A legjobban az mutatja, hogy séf és csapata zárás előtt az étterem előtti lépcsőkön cigizgetett és lazult, amit nehéz elképzelni bármelyik jegyzett magyar étteremről, amelyekben többségében a túlzásba vitt formalitás dívik. Étlap nincs, borlap talán, de nem láttuk. Csak megkérdezik, hogy mennyit szeretnél enni, kicsit, közepeset, vagy nagyot, aztán várod a meglepetést. Ami meg is érkezik. Az étlap hiánya eléggé megnehezíti a leírást, mert a sok fura levél és virágocska nevét ennek híján egyáltalán nem tudom, pedig ezek elég lényegesek az egész szempontjából. A fantáziátokra bízom.

A fogások többségét köveken tálalják, vagy természetesnek látszó tényérokon. A már önmagában is ritka kecskevajat pedig egy szelet fatörzsön. A tálalás is természetközeliségüket hangsúlyozza. A fogások tényleg érdekesek. Osztriga chilivel, borral egy pesto szerű zöld szósszal és levéllel. A kocsonyát sonkából készítik, a spárgához mogyorókrémet és szarvasgombát adnak. A pancettát virágokkal, mentával egy levélbe csomagolva tálalják. A nyúl falatkát levélkén pihenő virágokkal és fűvekkel. A legérdekesebb étel, amit még soha nem láttam egy vaddisznó volt erdőben gyűjtött vadspárgával és szarvas csontvelővel, amit a szarvas csontjában tálaltak, nem csak érdekes volt és eredeti, de finom. A kecske vese kecske csülökkel sem mondható átlagos ételnek.

Az édességek is egészen meglepőek. Fenyőmagszósz kapor bodzafagyi bodza virágokkal. Hozzá enyhén erjedt pezsgős bodzaszörpöt adnak. A második édesség még talán ezen is túltesz. Egy piskóta köpenybe sütik bele a kefires répatortát répafagyival.

A borlap azonban nem az én világom. Csak természetes borokat tartanak. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy sem derítve, sem szűrve nem voltak és kén sincs bennük. Sokkal közelebb állnak egy alkoholos gyümölcsszörphöz, ami kicsit fura ízű, mint a borhoz.

Az egész élményt 195 euróért adták, minden fogáshoz borral. A budapesti Michelin árakat nézve ez egy nagyon olcsó és a közhelyektől nagyon távol álló vacsora volt és mindenkinek nagyon ajánlom.