Miért nem lehetséges az időutazás?

Imádjuk az időutazásos történeteket és tudományos elméleteket. A tudósok időről időre előállnak valamivel, amiről úgy gondolják, lehetővé tenné az időutazást. Véleményem szerint azonban belátható, hogy időutazás nem lehetséges. Ez nem tudományos írás, csupán egy gondolatkísérlet jellegű eszmefuttatás.

Az időutazás meglehetősen rég izgatja az embereket. A tudósok ma lehetségesnek tartják, de Einstein úgy gondolta az előre, a jövőbe lehetséges, és visszafelé a múltba nem. A tudomány természetesen nem rendelkezik igazolt elméletekkel, homályos feltételezések szerint a féreglyukakon keresztül lehetne elvileg eljutni az idő egy másik pontjára, ehhez persze bizonyosan kéne tudnunk, hogy a féreglyukak léteznek, és olyanok, ahogy azt mi elképzeljük.

Ahhoz, hogy az időutazás legalább elméletileg megvalósíthatónak minősüljön, teljesülnie kell egy alapvető feltételnek. Az idő minden számunkra múltbeli és jövőbeli pillanatának egyszerre kell jelen lennie a téridőben valamilyen jelenleg ismeretlen formában. Amennyiben ez nincs így, nem is érdemes az időutazásról gondolkodni, mert nincs miben utaznunk. Ennek formája a mi érzékelésünk szerint lehetne a multiverzum egy változata (ekkor sokféle múlttal és sokféle jövővel kéne számolnunk) vagy egy olyan valami, amit mi lineárisnak érzékelünk (ekkor egyféle múlt és jövő lenne). A lényeg, hogy az utazó számára létező múlt és jövő minden pillanatának egyszerre és állandóan léteznie kell ahhoz, hogy ezek között lehessen járkálni.

Ez nem múlt és jövő, hanem a jelenek sorozata, ami a megfigyelő számára csak az idő egy adott pontjáról szemlélve tűnik múltnak vagy jövőnek. Valójában egy állóképként létező jelen. Mint egy könyv, amelynek minden lapja mindig létezik és kedvünkre lapozgathatunk benne. Ez nem mond ellent az univerzális jelen létezését tagadó elméletnek, mert ezek a jelenek csak annak látszanak jelennek, akik épp benne tartózkodnak, vagyis nem feltételezik az univerzális jelen létezését. Hogy ezek a pillanatok, a lapok milyen méretekre vannak osztva, arra a kvantummechanika ad választ. A feltételezések szerint az idő is kvantált, vagyis kvantumokban létezik. A kvantált idő legkisebb része pedig az, amennyi idő alatt a fény megteszi a Planck-hosszt, a tér legkisebb létező távolságát. Ez pedig kb. 5,3 x 10⁻⁴⁴ másodperc.

Az idő ilyen részekre felosztva kell létezzen örök állandóságban. Nehéz lenne azt feltételezni, hogy ennek az időnek el kellett telnie ahhoz, hogy létrejöjjön. Nem azért létezik, mert ami van, az már egyszer megtörtént és itt maradt, hanem öröktől fogva léteznie kell. Az univerzum kialakulásával egy időben kellett létrejönnie. Ezért az univerzum kialakulása előtti vagy megszűnése utáni időpontra nem lehet utazni, mert ott nincs idő. 

Az idő állandóságából pedig több fontos következtetés adódik. Először is ennek a jelensornak nem lehet kitüntetett pontja, vagyis nincs egy olyan pont, ami „valódi jelenebb” a többinél, annak ellenére, hogy mi szeretnénk úgy gondolni. Tudatunk minden számunkra adott pillanatban, minden jelenben egyszerre és állandóan létezik, ezért az adott pillanatban található tudatos lény hiába gondolja, hogy az a valóságos jelen, az semmivel nem valóságosabb, mint bármelyik másik. Hiába érzékeli az adott időpillanathoz képest az összes többi jelent múltként vagy jövőként, azok valójában jelenek, amikben tudata szintén létezik és ott azt szintén jelennek érzékeli.

Amennyiben ezt az állapotot elfogadjuk, természetszerűleg az sem gondolhatjuk, hogy mi az összes lehetséges jelen végpontjában vagyunk, vagyis a jövő még nem történt meg csak a múlt. Ezzel az időutazás elméleti alapját kérdőjeleznénk meg. Ez olyan lenne, mint a geocentrikus világkép, amikor azt gondoltuk, hogy a föld, vagyis mi vagyunk az univerzum középpontjában. Ez a legnagyobb ellenvetésem Einstein csak múltba lehetséges időutazásának elképzelésével.

Az időutazás ebben a koncepcióban nem jelentene mást, mint a jelenek közötti tudatos váltás lehetőségét. A tudatos szó itt rendkívül fontos. Mivel tudatunk minden időpillanatban létezik és azt jelennek érzékeli, az időutazásnak úgy kéne megtörténnie, hogy képesek legyünk egy adott, kitüntetett jelent kiinduló jelennek tekinteni és ahhoz képest nem más jelenekben, hanem tudatunk számára múltban vagy jövőben létezni. Az időutazást csak ebben az esetben fogadhatnánk el valóságosnak és érzékelhetőnek.

A multiverzum erősen bonyolítja a helyzetet, mivel annak legtöbb pontján egy számunkra ismeretlen múlttal és más lehetséges jövőkkel találjuk szembe magunkat. Elindulunk egy kitüntetett jelenből, amihez adott múlt és lehetséges jövő tartozik és egy ismeretlen múlttal rendelkező, ismeretlen jelenbe érkezünk, amikhez más jövők tartoznak, amikben mi magunk talán nem is létezünk.

Ebből az következik, hogy a nem multiverzum típusú időben nincs szabad akarat és minden determinált, nem történhet máshogy, mint ahogy az már megtörtént, vagyis kialakult. A szabad akarat és a korlátozott determináltság csak a multiverzum esetén lehetséges. A multiverzum jelenjei is változatlanok és állandók, de mivel többféle van belőle, ezért több úton lehet rajta végighaladni (egyfajta időlabirintus). Determinált ugyan, mert csak azokon az utakon haladhatunk, ami rajta van a térképen, de azon belül több út is lehetséges, akár végtelen. Ezért ott van tere a szabad akaratnak.

Nagyon nehéz hinni az öröktől fogva létező időben, de e nélkül nehéz hinni az időutazásban. Van azonban egy másik tulajdonsága az örökké létező időnek, ami véleményem szerint komoly ellenérv az időutazás lehetségességével kapcsolatban.

Amennyiben azt feltételezzük, hogy végtelen sok számunkra múltbeli és jövőbeli időpillanat létezik, azt is el kell fogadnunk, hogy valamelyik távoli jövőbeli pillanatban –  amennyiben ez lehetséges –  már feltalálták az időutazást. Mivel a jövő végtelen és végtelen idő alatt bizonyosan feltalálnak valamit, ami lehetséges, ezért kénytelenek vagyunk ezt a feltételezést elfogadni. Amennyiben azonban az időutazást felfedezték volna a távoli jövőben, mondjuk 100 ezer év múlva, akkor az összes ez után következő időben ezt használják is. Vagyis az utána következő végtelen időben folyamatosan és egyre intenzívebben utazgatnak az időben a tudatos lények, vagyis végtelenhez közelítő számú utazást hajtanak végre. Mivel a végtelen jövőben végtelenhez közelítő számú időutazást hajtanak végre, az idő minden pillanatára nagy számú időutazó jut. Ezért a múlt, vagyis például a mi jelenünk minden pillanatában nagy számú időutazóval kellene számolnunk, a pillanatok egy részében tömegeknek kéne itt lennie a jövőből és itt téblábolnia közöttünk.

Ez azért van így, mert az összes jövőbeli pillanatból érkezett időutazók, bármikor is indulnak el, egyszerre érnek az adott jelenbe, amit megcéloztak, mivel ez a jelen csak egy példányban létezik. Egymillió év múlva indult utazó és a kétmillió év múlva indult utazó egyszerre érzik az adott jelenbe és egyszerre van ott. Mivel minden jelen örök és nem mozdul, nem telik benne az idő, nem lehet előbb vagy később lépni bele, mint egy szobába. Aki belelép bármilyen idősíkból az egyszerre van benne és örökre benne marad és ami még ennél is lényegesebb, mindig is benne volt.

Ez következik abból, hogy az idő öröktől fogva létezik és nem kellett eltelnie. A jelenek sorozatában nem telik az idő és azok nem megváltoztathatók. Amennyiben az idő egy másik pontjából indult lény benne van az időben, vagyis ilyen esemény létezik, akkor annak megérkezése is benne van a kezdetektől. Csak olyan helyre lehet utazni, ahol már ott vagyok. Ez igaz a multiverzum és a „lineáris” felfogás esetén is. Ezért a filmekben gyakran elképzelt idő galibák nem lehetségesek, mert a más időből jött lény nem tudja megváltoztatni az időt, mert az eleve olyan volt, amiben az ő változtatásai szerepeltek. Bármit is tett a másik időpillanatból származó lény, az már a része volt az időnek mielőtt odaérkezett volna. (A fogalmazás megtévesztő, mert valójában nincs sorrend a kettő között. Nem érkezik meg, mert mindig is ott volt. Csak a tudata érzékeli megérkezésnek a jelenváltást.)

Tehát, ha a jövőben feltalálták az időutazást, akkor az összes idősík összes jövőbeli időutazójának egyszerre kéne itt lenni közöttünk. Az utcákon, tereken a jövőből jött tömegeknek kéne hömpölyögniük, minimálisan a történelem fontos pillanataiban. Mivel egyetlen időutazót sem látunk egyetlen pillanatban sem, az időutazás nem látszik lehetségesnek.

Tudom, sok spekulatív ellenérvet lehet kitalálni az általam leírtak cáfolatára. Az időutazás kontrollált, láthatatlanok, más civilizációkból jöttek és nem érzékeljük őket stb. stb. Ezekkel az időutazók egy kisebb száma megmagyarázható lenne, de az összes nem. Mindig lennének illegális utazók, kalandorok, kincsvadászok, kezdetleges próbálkozások és így tovább.

Az emberiség természetesen kipusztulhatott az időutazás felfedezése előtt, de akkor más értelmes lényeknek kéne itt mászkálniuk. Mivel ők sincsenek itt, ezért két lehetőség adódik. Nem lehetséges az időutazás vagy az univerzumban nincsenek más értelmes lények. Ebből az előző sokkal valóságosabbnak tűnik. (Itt természetesen nem beszélek a múltba való belenézés lehetőségéről, mivel amikor az égre nézünk a régmúlt időt látjuk, a csillagok több millió évvel ezelőtti állapotát. Vannak, akik szeretik ezt is az időutazás tárgykörébe utalni, de itt most nem erről van szó.)

Az időutazásban való hit sokkal jobban emlékeztet egyfajta tudományos istenhitre, amiben az időben véges, egyszeri és megváltoztathatatlan sorsú ember elképzel valami istenit, egy végtelen, örökké létező és megváltoztatható világot, amiben kedvünkre tekerünk előre vagy hátra és alakítjuk úgy, ahogy nekünk tetszik. Ehhez azonban papok kellenek és nem tudósok. Véleményem szerint az időutazást meg kell hagyni a szórakoztatóipar, esetleg a vallás számára, de a tudomány nem foglalkozhat vele komolyan.

2 Comments

  1. Időutazás a jövőbe létezik. Én folyamatosan ezt teszem. Ráadásul a speciális relativitás elmélete szerint ahhoz a vonatkozatási rendszerhez képest, ahol most vagyok (Föld) még „gyorsítani” is tudok a jövőirányába. Választok egy olyan vonatkoztatási rendszert, mely nagy sebességgel halad a Fölhöz képest, majd visszatérek. Ha a sebességem megközlítette a fényét, akkor a saját biológiai órám szerinti egy utazással töltött év után a Földön évezredek telhettek el. A múltba utazást definiáljuk úgy, hogy a téridő azon pontjaiba (eseményeibe), melyekről információm lehet (azaz fénysugár vezet a múltam egy eseményébe vagy a jelenbe; a múltamba a születésem előtti események is beletartoznak!) eljutok. Na ez nem lehetséges, illetve csak úgy lenne lehetséges, ha az okság elve sérülne (egy inerciarendszeren belül felcserélődne az ok és az okozat sorrendje). Kéréds, hogy milyen fizikát lehetne konstruálni egy ilyen világban, ahol mindkét irányban haladhatunk az időben.

  2. “Tér és idő zsugorodnak,
    Ha én egyszer nekikezdek.
    Amit mások már feladnak,
    Nekem ott van csak a kezdet.”

Comments are closed.