bihari

Egy Herczog nevű kormánytag szerint, ha mi (a köz) valamilyen céllal pénzt adunk valakinek, ha azt másra költi, jogosan jár el. Herczog és barátai szerint a szociális kártya alkotmányellenes, mert sérti az önrendelkezéshez való jogot. Komoly és nehéz kérdés, mihez van jogom az alkotmányosan nekem járó pénzzel. (Most tekintsünk el attól, hogy milyen alkotmány az, ami mindenféle kötelezettség nélkül pénzt juttat az állampolgároknak.) Szerintem a józanész, mindenféle filantróp kétszínűség nélkül eligazítást ad az ügyben. Ha az alkotmány nekem a szociális biztonságom megtartása, vagy a gyermekem felnevelése miatt juttatja a köz pénzét, akkor nekem azt arra kell felhasználnom.  A válasz így egyszerűnek tűnik, hiszen máshol pl. az állami pályázatokon nyert pénz sem költhető másra csak a meghatározott célokra. Ebben az értelemben nincs önrendelkezési jogom olyan pénzzel, ami valójában nem az enyém. Más vagyonával nem önrendelkezhetem. Ebben az értelemben a segély és mindenféle közösségi támogatás, közpénz, azt arra kell költeni, amire mi, a közösség adjuk. Ugyan a legfontosabb polgári vagy liberális alapjog, hogy a polgár mentes az ellenőrzéstől a személyét és a tulajdonát illetően, vagyis ezekkel maga rendelkezik, de e szerint erre az esetre nem igaz.

Persze a kérdést lehet tovább bonyolítani, úgy is fel lehet tenni, ha egyszer a kapott segély az ő tulajdonába ment át, akkor az onnan kezdve már az övé, azzal ő rendelkezik szabadon és korlátozástól mentesen. Herczog és barátai erre gondolnak.

Súlyos és sarkalatos döntés előtt áll a magyar jogállam. Amennyiben itt megfelelően dönt megnyílik előttünk a változások, a továbblépés lehetősége. Megszűntethetünk vagy megerősíthetünk egy a többséget mélyen bántó igazságtalanságot és a szociálisan rászorulókat is jobban munkára ösztönözhetjük. Azonban, ha rosszul döntünk, tovább fokozhatjuk a feszültségeket és hosszú időre elveszítjük a kitörés lehetőségét.

A monoki polgármester és azok, akik támogatják a szociális kártyát és a támogatások ellenőrzött elköltését, lázasan próbálják bizonyítani, miért lesz jobb így a segélyezetteknek. Kevesebb megy játékgépbe és kocsmára, több jut a gyerekeknek és ételre. Pedig az ilyen érvek fölöslegesek. Mert nem ez a bajunk. Sőt nagyon könnyű cáfolni, hogy nem lesz ettől jobb nekik, mert a kártyán lévő pénz is játékgépre és sörre váltható, csak lesz legalább 10 százaléknyi költsége, amiért valaki az élelem helyett pénzt ad. Így mondják a „szociálisan érzékenyek”, ennyivel kevesebb jut majd ezeknek a családoknak. A kártya ellen érvelőknek azonban meg kell érteniük a valódi okokat.

A bajunk elsősorban nem az, hogy mennyi jut ebből a családoknak, hanem hogy ez mi pénzünk és nem költhetik arra, amire akarják. Elegünk van abból, hogy az alkotmány által biztosított szocializmus jogokkal (jog a szociális biztonsághoz) emberek ilyen módon visszaélnek. A szociális biztonsághoz nem tartozik hozzá a játékgép és a pia, nem tartozik hozzá a tanulatlanság és a semmittevés. Mondjon bármit is az alkotmánybíróság. A gyermekeiért pedig mindenki elsősorban saját maga felelős és csak másodsorban a közösség, de ha ezt a felelősséget átruházzák a közösségre, akkor azért más jogokat is fel kell áldozniuk.

Van ennek azonban még egy gyakorlati és pénzügyi vetülete. Ha egy forint is jut játékgépre és piára, akkor pont egy forinttal fizetünk többet a közpénzből, mint amit fizetnünk kéne, ha a segély fele megy ilyen célra, akkor a megoldás a segélyek felezése.

Mert a kérdést a közösség szempontjából nem úgy kell megválaszolni, hogy ha isznak, szegényeknek ennyivel kevesebb jut élelemre, hanem ennyivel kevesebbre van szükségük, ahhoz a megélhetési szinthez, amit ők maguk elégnek tartanak. Valójában annyi pénzt kell csak juttatni ezeknek az embereknek, amennyi a játékgép és pia után megmarad, mert ez az ő szociális biztonságukhoz elegendő összeg, ezért ennyivel kell csökkenteni a juttatásokat. Addig kell csökkenteni, amíg már senki nem akar belőle játékgépezni és piálni.

Bonyolíthatjuk a kérdést, de ilyen egyszerű, az alkotmányban biztosított közpénz, a mi pénzünk, nem arra való, hogy bárki kedvére költögesse, amire akarja. Ez az alkotmányban megjelölt célra van, egy minimális szociális biztonságra és itt a minimálison lenne a hangsúly. Sajnos a mérték nincs benne az alkotmányban és ennek meghatározásával nem is foglalkozik senki. Azonban, aki a segély egy részét nem erre költi, az nyilvánvalóan bizonyítja, hogy többet adunk annál, mint amire szükség van. Ezért a szociális kártya csak félmegoldás, bele kell végre vágni és radikálisan csökkenteni az összes juttatást. Csak ez hozza meg a felelős viselkedést a segélyezettek részéről.

Egyébként a kártya nem sújtja azokat, akik amúgy is becsületesen költik el a pénzt. Mint ahogy, nem sújtjuk az 50 km/órás sebesség korlátozással, aki amúgy is betartja azt.

A szociális kártya arra jó, hogy a magyar alkotmánybíróság végre hozzon racionális és tiszta döntést, a szociális biztonság és a gyermekek támogatása címén juttatott pénz nem minősül magántulajdonnak. Azzal nem rendelkezik szabadon, aki kapja, azt kötelessége a célnak megfelelően használni. A legjobb persze az összes szociális jog eltörlése és egy tiszta polgári alkotmány létrehozása lenne, mint a kommunizmussal való végső leszámolás szimbóluma. Ez azonban nem reális cél, mert a következő kormányra esélyesek mindegyike valamilyen módon éppen a szocializmust és a Kádár rendszert szeretné restaurálni, igaz egészen más néven.

Egyetértek Biharival a magyar alkotmány komoly reformra szorul, de elsősorban a szociális jogok és állampolgári kötelességek tekintetében. Itt van a legnagyobb homály és ebből fakadnak legégetőbb gondjaink. A szociális kártya rávilágított a problémákra, lehetőségünk lenne, hogy vitát folytassunk a kérdésben, de a magyar pártok a valódi kérdések helyett csak a homokozóban püfölik egymást és lózungokat hajtogatnak.