Keresztény politika a migráció kapcsán



2015 év végi írás

A népvándorlás kapcsán meglehetősen sok a zavar, hogy egy keresztény politikus, milyen álláspontot képviseljen az ügyben. Befogadás, mások megsegítésének keresztényi kötelessége és törvényes rend és tágabb értelemben a közösség védelme itt látszólagos ellentmondásba kerül.
Politikus és magánember
A migrációs válság kezdetén Donalt Tusk még így nyilatkozott a keresztény politika hozzáállásáról: „A kereszténység nekem azt írja elő, hogy segítsünk testvéreinknek, ez a migráció esetében szolidaritást és áldozatvállalást jelent. Egy kereszténynek mindegy, hogy milyen fajú, vallású, vagy nemzetiségű az, aki segítségre szorul.”
Az EU vezetése jó érzékkel az ő szájába adta ezeket a szavakat, aki korábban egy nagy keresztény ország miniszterelnöke volt, ez látszólagosan hitelesítette szavait. Ahelyett azonban, hogy szavait készpénznek vennénk, legföljebb vitaindítónak tekinthetjük a keresztény politika népvándorlással kapcsolatos hozzáállásáról. Annál is inkább így van ez, mert Tusk alig néhány hónappal nyilatkozata után már minden migráns 1,5 évig őrizetbe vételét szorgalmazta, aminek nyilván szintén összeegyeztethetőnek kell lennie a keresztény politikával.
Ha Tusk első véleményét magánszemélyként vagy egyházi személyként mondta volna, minden tekintetben egyet kéne értsünk vele, egy keresztényként gondolkodó magánszemély vagy egyházi személy számára az áldozatvállalás és szolidaritás, mások megsegítése rendkívül fontos.  
Minden politikus egyúttal magánember is, és mint magánember, egészen más döntéseket kell hozzon, mint politikus. Magánemberként saját javaiért, saját életéért, saját családjáért felelős, ezzel szemben politikusként a közösség javaiért, a közösség életéért és a közösség rendjéért, törvényeinek betartásáért. Ez pedig más kötelezettségeket ró rá, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a modern államokban, akiket képvisel, többségükben, nem tartják magukra kötelezőnek az egyház vagy isten parancsait. Így a jó keresztény politikus ugyan magánéletében keresztényi elvek szerint kell, hogy éljen, lehet befogadó, megbocsájtó, megengedő a szabályok betartásának kérdésében, vagy békés az őt ért támadások esetén. Politikusként azonban a rábízott közösség vezetőjeként legfőbb feladata annak védelme és a szabályok, törvények betartatása. Ennek fényében Tusk korábbi szavai inkább felelőtlenségről, mint egy keresztény politikus felelősségről szólnak.
Lelki vezető – politikai vezető
A politikus nem lelki vezető, és nem a közösség lelki üdvéért felel. A lelki vezetői  feladatot az egyházi személyek töltik be. Ők a nyáj lelki őrei, felelnek a vallási szabályok betartásáért, a túlvilági életért. Az ő feladatuk a megbocsájtás, feloldozás, ők azok, akik kerüljenek bármilyen helyzetbe is, békésen kell tűrni a támadásokat és megaláztatást, akár a fizikai erőszakot.
Ezzel szemben a politikusnak a megbocsájtás, mint a legfőbb keresztényi erények egyikének luxusa, meglehetősen korlátozottan adatott meg munkája során. Nem teheti meg, hogy a bűnösöket futni hagyja, habár talán keresztényi elvek ezt diktálnák, de ez a közösség széteséséhez vezetne. Ha minden gyilkosnak, minden adócsalónak, minden betörőnek megbocsájtanának és csupán néhány miatyánkot adnának ki penitenciaként, az a keresztény közösség evilági életét gyorsan pokollá tenné. A politikai vezető nem teheti meg a közösséget ért erőszak esetén, hogy odatartja másik orcáját is, hanem keményen, erőszakosan kell fellépnie a támadással szemben, vérrel és vassal.
A keresztény politikai vezető legfőbb áldozata közösségéért, hogy meghozza azokat a döntéseket, amelyek egy lelki vezetőként elképzelhetetlenek lennének. Az áldozat lényege, hogy akár lelki üdvét kockáztatva megvédi a közösséget, természetesen bízva a feloldozásban.
Az egyház története azt bizonyítja, hogy a lelki feloldozás megtörténik. A történelem tele van harcos szentekkel, akik megvédték közösségüket, hősiességükről és persze áldozatvállalásukról voltak híresek, de kíméletlenek voltak a közösséget támadókkal szemben. Ezek a szentek gyakran nem is a kereszténységet, mint olyat védték azok ellenfeleivel szemben, hanem gyakran csak saját hazájukat, egy másik keresztény ország támadásával szemben, mint Jeanne d’Arc.
Védelem a csalókkal szemben
Minden közösségben vannak olyan személyek, akik visszaélnek az adott közösség jóindulatával és becsapják kihasználják a közösséget vagy annak tagjait. Nyilvánvaló, hogy a keresztény jóságot szigorúan értelmező közösség nagyon könnyen átverhető, szétzilálható lenne. (Számítógépes modellek ezt bizonyítják) Egyszerű visszaélni a segítőkészséggel, az elesettek támogatásával, az agresszióval szembeni békés válasz kötelezettségével. A politika és a törvények legfőbb feladata, hogy védjen a csalókkal szemben, akik kihasználnák a keresztény közösség „jóságát”, megbocsájtását, vagy a kereszténység álcája mögé bújva élnek vissza a  keresztény értékekkel. Ez a politika, nem épülhet ugyanazokra a gyakorlatokra, mert ebben az esetben ő maga is átverhetővé válik.
Ez a törvényi és politikai védelem adja meg a lehetőséget a közösség tagjainak, hogy keresztényekként élhessenek, hogy a keresztényi értékek gyakorlása ne eredményezze a társadalom csalók általi kifosztását.
A csalók martalékává válik Európa
A csalók kiszűrése miatt rendkívül lényeges a keresztények Jézus által kimondott kötelessége a törvények betartása. Ez nyilvánvalóan végtelenül bonyolult etikai kérdéseket felvető terület, de általánosságban elfogadhatjuk, hogy a keresztény ember szabálykövető magatartást tanúsít, mindaddig, amíg azok nem akarják arra kényszeríteni, hogy hitével és azok szabályaival szemben cselekedjen. Nem gyakorolhatja a szegények, rászorulók megsegítését a törvények megsértése árán. Nem rabolhat bankot, csalhat adót, hogy az így megszerzett pénzen jótékonykodjon. Nem szállíthat illegális migránsokat, akkor, ha az embercsempészetnek minősül, mivel vannak más legális módok megsegítésükre. A keresztényi tetteknek összhangban kell lennie a törvényekkel, mert ha nem így lenne, a csalók könnyen visszaélhetnének a szabályokkal. Egy embercsempész, a rabló egy keresztény közösség álcája mögé bújhatna például.
A népvándorlás megindulása nagyon gyorsan a törvényes rend felborulását eredményezte azokon a területeken, ahol megjelent a migráns tömeg. A  migránsok ellenőrizetlenül, a rendőrségi kéréseket, felszólításokat és törvényeket semmibevéve cselekedtek.
A migráció törvényes keretek közé szorítása a keresztény politika fontos feladata. Amennyiben nem így tesz a csalók martalékává válik a közösség és éppen ez történik ma Európában. Ha kijelentjük, hogy minden háború elől menekülő szírt befogadunk, mindenki szír lesz, mindenki a háború elől menekül, ami nyilvánvalóan csak kisebb részben igaz. A mai politika mellett bárki egy hazugság, egy hamis útlevél mögé bújhat és visszaélhet a közösség segítőkészségével. A keresztényi politikának ezt nem támogatni, hanem megakadályozni kéne, mert ez fontos feladata. Olyan irányokba kéne terelnie a bevándorlást, ami teljes mértékben ellenőrizhető. Ez nyilván nem garantálható a határokon ellenőrizhetetlenül átgyalogló tömeg esetén.
Egy keresztény politikusnak nem dolga kegyet gyakorolni, nem dolga megbocsájtani, nem dolga feloldozni, vagy egyénileg segíteni. Neki a törvények mindenkire kötelezőségét kell képviselnie és törvény előtti egyenlőséget és a csalók kiszűrését. A népvándorlás kapcsán ez a legtöbb, amit egy keresztény politikus tehet. Nem helyezheti a törvények fölé a migránsok tömegét, nem fogadhatja el, hogy ellenőrizetlenül, vonuljanak százezrek országunkban. Nem hozhatja hátrányba saját közösségét azért, hogy ő jó keresztényi színben tűnjön fel, mert ez ellentétes feladatával.
Merkel tévedése
Az egész menekültválság központi figurája Merkel asszony. Ő egyúttal Európa legerősebb keresztény pártjának vezetője és szeret is a keresztény értékekre hivatkozni. Az ő szereptévesztése a válság eszkalálódásának legfőbb oka. Ez a szereptévesztés legalább négy pontban érhető tetten.
1.     Saját imázsával törődik
Merkelt ma az emberségesség és moralitás bajnokaként ünneplik a sajtó egy meghatározó részében. Merkel megbocsájtó, befogadó és jószívű imázsát építi, azon az áron is, hogy a rábízott közösség szabályai és érdekei sérülnek, hogy a törvényes rend veszélyben van. Keresztény politikusként nem kéne azzal törődni, hogy róla mit gondolnak, hogy megválasztják-e az év emberének, hogy Nobel díjra jelölik-e. Neki meg kell hoznia azt áldozatot, hogy őt akár rossznak tartják, de a közösség és azok törvényeit betartatja. Az ilyen önmagunkat a középpontba állító viselkedés nem kedves a kereszténység számára.
2.    Kiszolgáltatja a közösséget a csalóktól
Merkel kinyilatkoztatása, hogy mindenkit befogadunk, aki háború elől menekül, felhívás volt a Közel-Keleten mindenkinek, hogy Európa védelem nélkül maradt a csalással szemben. Az európai politika feladta a közössége védelme, nem véd a csalással szemben, hanem bátorítja azt. Ennek sajnálatos módon a nemzetbiztonságra is nagyon komoly következményei vannak.
3.    Megkísérti közösségét
Merkel politikája olyan nyomást helyez közösségére, amit annak egy jelentős része képtelen elviselni. Nem képes elviselni a rend felbomlását, az új tömegek által jelentett kihívást és egyre agresszívebbé válik, egyre kevésbé képes keresztényként viselkedni. A megkísértés nem a politikusok feladata, a politikusoknak a kísértésektől védenie kell a közösséget, mert az emberek többsége gyenge és esendő. Nem képes nyomás alatt keresztényként viselkedni, hiába kérjük rajta számon, hiába keltünk bennük bűntudatot, egy részük elbukik. Merkel olyat kér számon közösségén, amit csak isten vagy azok képviselői tehetnek meg.
4.    Másokkal akarja a piszkos munkát elvégeztetni
Merkel minden megtesz azért, hogy Törökország védje meg a migrációtól Európát. Ezért pénzt és a bűnök alóli feloldozást ígér Törökországnak. Megtehetnek bármit a törökök, kivégeztethetik ellenségeiket, lebombázhatják a kurdok állásait, feldúlhatják a szerkesztőségeket. Ez Merkel hihetetlen képmutatása, másokat biztat arra, hogy tegyék meg helyette, hogy az ő keze tiszta maradhasson. A törökök nyilván csak olyan eszközökkel lesznek képesek távol tartani a migrációt, amit ő elítél saját háza táján.
Összegzésként elmondható, Európa vezető politikusai talán jó keresztényként viselkednek, de semmiképpen nem viselkednek jó keresztény politikusként.