Molenbeek

Elfogynak-e az öngyilkos merénylők?

admin
Az öngyilkos merénylőnek van egy számunkra pozitív tulajdonsága. Egyszerhasználatos fegyverek, nem újra tölthetők, minden használattal véglegesen megsemmisülnek. Ennek a ténynek azonban nem kell annyira örülni, a jelenlegi kilátások szerint még így sem fogynak ki az utánpótlásból az európai idők végezetéig és fegyver előnyei még így is sokkal komolyabbak, mint ez az apró hátránya.
Védtelenek vagyunk az öngyilkos merénylőkkel szemben
Gyerekkorunkban rengeteget röhögtünk a kamikazés vicceken, mint a kamikaze oktató gyakorlati órát tart a az új jelentkezőknek. Kérem, jól figyeljenek csak egyszer mutatom meg! – mondja. A régi vicc rávilágít az öngyilkos merénylő kérdés leggyengébb pontjára, hogy a fegyverek, vagyis a merénylők egyszerhasználatosak. Minden támadáshoz új fegyver kell, új kiképzés. Az öngyilkos merénylők között nincs verseny, hogy ki hány sikeres bevetésen van túl, a legjobbak és a legrosszabbak is csak egyszer szerepelnek.
E hátrány ellenére is rengeteg előnye van egy öngyilkos merénylőnek egy hagyományos merénylettel szemben. Rengeteg szervezési munkát és pontosságot megspórolnak a terroristák, ami nagy előny egy olyan régióban, ahol a szervező erő komoly hiánycikk. A két legnehezebb kérdés kimarad a merényleteknél, nem kell a bomba elhelyezésének nehézségével bajlódni és nem kell körülményes menekülési terveket szőni. Ráadásul nem maradnak tanúk sem, így a terrorista sejtek sokkal tovább működhetnek.
Ezen előnyök miatt szinte lehetetlen az öngyilkos merénylőktől megvédeni a lakosságot. Ezért végtelenül népszerű az iszlám harcosok körében. A merényletek nem ismernek határt, a legextrémebb helyzetek is elképzelhetők.
Irakban népszerű a piaci robbantásoknál valamit nagyon olcsón árulni egy teherautóról, amihez rengetegen odagyűlnek. Amikor már elegen vannak, szimplán felrobbantják a kocsit. Így lehet a legnagyobb számban megölni embereket. A másik durva módszer, amikor egy kisebb robbantás hajtanak végre, és amikor odagyűlnek biztonságiak és a bámészkodó tömeg, akkor jön az igaz nagy bumm.
A Boko Harem előszeretettel használ kislányokat. 12 éves lányokra senki nem gyanakszik, ráadásul a ruha alatt sok robbanószer elrejthető. A veszélyt, hogy a 12 éves kislány esetleg nem robbant, távirányítóval ki tudják küszöbölni. Talán ez világít rá legjobban a gondolkodásuk alapvető különbségére. Az európai kultúrában sem a nő, sem a gyerek nem áldozható fel, ez történelmünk során az egyik legfőbb tabu volt és még a női egyenjogúsággal is csak kisebb mértékben dőlt le.
A képzeletnek erkölcsi aggályok hiányában semmi nem szab határt. Bármilyen gonoszság elképzelhető és ezért a védekezés is szinte kizárt. Csak megelőzés, előzetes felderítés lenne lehetséges, de mint látjuk abban még a jól szervezett Európa sem jeleskedik.
Mártírhalál csak protekcióval
Egy dolog vigasztalhatna bennünket, hogy egyszer csak minden öngyilkos merénylő felrobbantja magát és elfogynak. Ez hiú ábránd csupán.
Tavaly jelentek meg hírek arról, hogy az Iszlám Állam öngyilkos merénylő részlegénél hosszabb a sor, mint az angol műtéti várólisták. Minimálisan három hónapot kell várnia egy jelentkezőnek, de ez általában még jobban kitolódik a korrupció miatt. A szegény volt szovjet tagköztársaságokból származó jelentkezőknek semmi esélyük mártírhalált halni, mert a gazdag, jó kapcsolatokkal rendelkező szaúdiak lefizetik a döntéshozókat és előre ugranak a sorban. Szóval hiánygazdaság van, de nem merénylőből, hanem merényletből. Nem képesek annyi merényletet végrehajtani, amennyi jelentkező van. A demográfiai folyamatokat szemlélve ez így is marad. Ezek után még egy tényezőben bízhatnánk, hogy az Iszlám Állam messze van és nehéz idejönni onnan. Illetve bízhattunk volna, az elmúlt évben azonban végtelen számú merénylő és potenciális merénylő jöhetett be Európába. Ahogy egy volt francia elhárító tiszt fogalmazott. A megfelelő emberek már a helyükön vannak.
Az ügy többet ér, mint az életed
Talán sokan lenézően tekintenek azokra, akik öngyilkos merénylővé válnak. Elkeseredett kilátástalan élettel rendelkező embereknek gondolják őket. Bizonyosan vannak ilyenek is közöttük. Szaddám Huszein magas összeggel kárpótolta a palesztin öngyilkos merénylők családjait, ami bizonyos körülmények között motivációt adott. Ezek alapján azonban nem lehet megítélni a kérdést, mert komoly tévedésbe eshetünk. A magukat pénzért a sor elejére vásárló szaúdiak esetéből láthatjuk, hogy az öngyilkos merénylők nem csak a szegény kilátástalan helyzetű fiatalokból kerülnek ki, vannak, akik pénzt és fáradságot nem kímélve szeretnének mártírrá válni. Nekünk európai embereknek, akiktől ma nagyon távol került az érzés, hogy valamiért feláldozzuk az életünket, sőt az is, hogy bármi többet érjen, mint az életünk, ez meglehetősen érthetetlen életérzés. Hangsúlyozottan csak ma, mert az európai történelem tele van olyanokkal, akik saját életüknél az erkölcsöt, a becsületet, a hitet, hazát, családot nagyobb értéknek tartották. A mi hőseink is pont ilyen emberek, éppen attól lettek hősök, hogy feláldozták magukat. Öngyilkos merénylő ugyan nem nagyon akad köztük, de az elvben nem különböznek. A muszlim közösségek pont ilyen hősként tekintenek azokra, akik képesek hitüket, egy ügyet saját életük fölé helyezni.
Divattá válhat az öngyilkos merénylet?
A képet tovább árnyalja a két brüsszeli robbantó esete, aki mi világunk értékelése szerint két köztörvényes bűnöző volt, két gengszter. Márpedig gengszterek nem igazán szokták feláldozni magukat hitükért, ők mégis megtették. Ez jelzi, hogy valami nincs rendben az értékelésünkkel, mert a gengszter, önző, hatalomvágyó, másokat kihasználó lelkialkatától meglehetősen messze áll a mártír. Ezek a fiatalok ráadásul a gazdag Belgiumban éltek és nem valami isten háta mögötti sivatagi faluból származtak, ami komoly további félelemmel tölthet el bennünket. Az európai környezetben való élet láthatóan, nem csökkenti nullára az esélyét annak, hogy egy muszlim fiatal az életét áldozza, hogy keresztényeket ölhessen. Ez azt jelenti, hogy hiába zárjuk le hermetikusan a határokat, az itt élő fiatalokból is könnyen válhat merénylő. Az európai muszlimok szaporodási rátája így végtelen számú utánpótlást biztosít a merényletekhez. Tulajdonképpen attól is retteghetünk, hogy kialakul egyfajta „öngyilkos merénylő kultúra” az európai muszlim fiatalok között, ami „trendivé, divattá” követendő magatartássá teszi a mártírok példáját. Van elég kiábrándult, fanatikus, a nyugatot gyűlölő muszlim fiatal Európában, akik között termékeny talajra találnának ezek a gondolatok.

A jövőbeli kilátások nem túl biztatóak. Európa védekezési képessége alacsony, ellenségei elszántsága pedig határtalan. Számíthatunk még merényletekre és ezek a merényletek nem az Iszlám Államnak nevezett szerveződés lététől függnek, így annak legyőzése nem csökkenti veszélyüket. Bizonyos körülmények között, még növelheti is. 

Jobban félünk az előítéletességtől, mint a terrortól?

admin
A biztonsági szakértők egyre keményebb kijelentéseket tesznek Európáról, de az Unió vezető politikusai mintha süketek lennének a véleményekre. A brüsszeli terror kapcsán újra az előítéletektől való félelemre, a népvándorlás és biztonsági kérdések összemosásától óvnak. Pedig a szakértők egy nyíltabban kimondják, a brüsszeli muszlim közösség önmagában jelent veszélyt, nemcsak Belgium, hanem az EU biztonságára.
Az előítéletektől való félelem csapdájában az EU
A terrorcselekmények kapcsán leggyakrabban elhangzó kijelentés, hogy néhány terrorista miatt nem lehet az egész muszlim közösséget felelőssé tenni. Úgy tűnik az EU vezetői még mindig jobban félnek az előítéletesség vádjától, mint a terror jelentette veszélytől. Ennek ellenére az eddig előítéletmentesnek nevezett hozzáállás, ami az elmúlt évtizedekben a progresszív politikusi identitásának alapja volt, kezd meginogni. A biztonsági szakértők egyre nyíltabban és erőteljesebben  ellentmondanak. Bernard Squarcini, korábbi francia belbiztonsági vezetőt idézik nemzetközi lapok, aki kijelenti, nem a terroristák jelentenek önmagukban veszélyt, hanem az miliő, ami kitermeli, életben tartja és védi őket. Belgiumban és Európa más nagyvárosaiban olyan muszlim régiók jöttek létre, amelyben az Európa összes rendőre által üldözve hónapokig meg lehet bújni, új merényleteket lehet megszervezni, új harcosokat lehet beszervezni. Ez nem lehetne megtenni egy barátságos, támogató környezet nélkül, amely nem feljelenti, hanem védi azokat, akik az Iszlám Állam nevében békés polgárokat mészárolnak le. A szakértők olyan durva kijelentéseket kockáztatnak meg, hogy ezek a környékek, mint a Molenbeek csak háborúban szokásos módszerekkel lehetnének teljesen ellenőrizhetők.
Jól bizonyítja ezt, hogy hiába figyelmeztetett minden ügynökség támadásokra, nem tudták azt megakadályozni, még úgy sem, hogy folyamatos terrorkészültségben voltak. Nem is fogják tudni, mondja Squarcini és más szakértők. A megfelelő személyeket már elhelyezték, annak köszönhetően, hogy Európa egy átjáróházra emlékeztetett az elmúlt időszakban.
Európa nem fogja tudni megvédeni magát, hiába a terrorkészültség, hiába lesznek majd fokozott biztonsági ellenőrzések, mert egy ilyen ellenséges területet, mint a Molenbeek, ahol biztonságban és védelemben szervezkedhetnek a terroristák nem kontrollálható, úgy, hogy több rendőrautó cirkál az utcákon. Szakértők azt is megkockáztatják, hogy egy ilyen területet csak akkor ellenőrizhetsz, ha katonailag elfoglalod. A gerilla terrorizmus ellen, amit a lakosság aktívan támogat nincs más védelem.
A közösség is felelős
Meglehetősen félelmetes kijelentések mértékadó, korábban magas pozíciót betöltő nemzetközi szakértőktől, mint Philippe Hayez a francia titkosszolgálat korábbi tisztje. Sőt ezek olyan kijelentések, amik nem összeegyeztethetők a jelenlegi európai politikával. Valószínűleg ez az oka annak, hogy az európai politikusok nem vesznek róla tudomást, sőt határozottan ennek ellentmondóan cselekszenek és beszélnek. Nem véletlen ez. Ha ezt elfogadnák, fel kellene adni az összes elvet, amire épül politikájuk, de legfőképpen azt kéne bevallaniuk, hogy nem néhány terroristával állunk szemben, hanem egy közösséggel, amely ellenséges az európai kultúrával szemben. Nem csak a terroristákat kéne legyőzni a sikerhez, hanem a közösséget. Ez a kijelentés azonban a mai terminológiában a kollektív bűnösség elvét súrolja. Bármilyen ehhez hasonló gondolatot mélyen előítéletesnek és idegengyűlölőnek kell bélyegeznünk és elítélni. A helyzet azonban úgy áll, hogy a valóság mégis közelebb áll ehhez a ma rasszistának bélyegzett kijelentéshez, mint ennek ellenkezőjéhez, vagyis, hogy nem lehet egy egész közösséget vádolni a terroristák bűneiért. Sőt kijelenthető, hogy sokkal inkább előítéletes a szó nyelvi értelmében az utóbbi, mert becsukja a szemét a tények előtt, mindent, ami ellentmond elméletének kizár.
Tudomásul kéne venni, hogy nem csak a terroristák állnak szemben az európai életformával, nem csak ők akarják büntetni az európai lakosságot, hanem egy jelentős, masszív ellenséges közösséggel állunk szemben. Ebben a közösségben ugyan bizonyosan vannak, akik nem értenek egyet a terrorral és az Iszlám Állam céljaival, de egy olyan konfliktusban, amelyben az egyik oldalon muszlimok a másik oldalon európaiak állnak, a saját vallásukhoz csatlakoznak. Legalábbis ezt bizonyítják az elmúlt időszak eseményei a szakértők szerint. Az elmúlt 5 hónapban senki nem jutott el arra a pontra közülük, hogy feldobja saját közössége tagjait, mert a közösséghez tartozás érzése erősebb, mint az erőszak megakadályozásának vágya. Amikor elfogták Európa legkeresettebb terroristáját, akit 5 hónapig a legnagyobb rendőri akciók ellenére is képes volt bújtatni közössége, nem ujjongás tört ki a békét kereső muszlimok körében, hogy elfogták a véreskezű terroristát, hanem kövekkel és üvegekkel dobálták a rendőröket, ezzel is kifejezve lojalitásukat százak haláláért felelős személlyel.
A megértők erre természetesen azt mondják, hogy túl erős közösségi nyomás, azért nem merik feldobni a terroristákat. Félnek a következményektől, a bosszútól és még további érvek sorolhatók. Ezek az érvek azonban mind azt bizonyítják, hogy ők ezt a közösséget érzik magukénak, ebben a közösségben keresnek védelmet. Ne feledjük a Holokauszt óta hangoztatott érvet: Bűnösök közt cinkos, aki néma.
Zárjuk ki Belgiumot Schengenből?
Nagyon kemény helyzet és ennek semmilyen jó kimetele és megoldása nincs. Egy bizonyos, ma a befogadó, multikulturalizmust, hirdető gondolkodás, minden jószándéka és értékei ellenére nagyon komoly biztonságpolitikai kockázattá vált az EU-ban. A baj az, hogy egyelőre Európa vezetői ezt a gondolkodást védik és képviselik, vagyis logikusan ők maguk jelentenek biztonságpolitikai kockázatot.
Külön ki kell emelni Belgiumot, amely önmagában Európa egyik leggyengébb láncszeme. A rendőrség teljes készültsége, a mindennapos razziák és az egyik főkolompos letartóztatása ellenére is szabadon szervezkedhetnek az Iszlám állam emberei. (Ne is beszéljünk a Törökországból visszafogadott merénylő ügyéről.) Nem is akárhogyan, mert Abdeslam elfogásának eufóriáját két nap alatt semmivé tették és a terroristák komoly lélektani előnybe kerültek. Azt üzenték Európának, nem vagytok biztonságban, amit nem lehet nem komolyan venni. Belgium, hihetetlen biztonságpolitikai kockázatot rejt, mert szakértők szerint biztosak lehetünk benne, hogy más sejtek is kiépültek ott és újabb akciókra számíthatunk.
Meglehetősen bizarr gondolat, de úgy tűnik Belgiumot kéne legfőképpen kizárni Schengenből, ha az EU biztonságban akarja tudni magát. Ennek ellenére valami miatt folyamatosan a keleti régiókat fenyegetik Schengen végével és őket vádolják annak bomlasztásával. Ma úgy tűnik ezt a kérdést Belgium kizárásával lehetne leghatékonyabban megoldani.
A szakértők szavaiból úgy tűnik, ezzel Európa vezetői is tisztában vannak, hiszen a párizsi merényleteket is onnan szervezték, de nyilván nem mondhatják ki, mert gyakorlatilag megvalósíthatatlan, habár racionális kívánság. Ezért talán a megbukott belga multikulturalizmus, integráció és biztonságpolitikai miatt végül még tényleg elveszítjük Schengent, mert sokkal egyszerűbb lesz így megvédeni magát Franciaországnak és Németországnak, mint bevallani, hogy Belgium és a befogadó politika milyen károkat okozott a kontinensnek.
Addig is egyre nagyobb döbbenettel az arcunkon nézhetjük, ahogy az európai politika robog a szakadék felé.