A magyar politikai rendszer kilátástalansága – hatalom, pénz, gyűlölet

Itt a válság és végre talán észhez térít bennünket. Immár néhány éve azzal foglalkozunk, hogy gazdasági reformjavaslatokat gyártunk: hány kulcsos legyen az adó, a GDP hány százalékára kell leszállítani az állami újraelosztást, mennyire csökkentsük a munkát terhelő járulékokat. Most azonban a szócséplésnek véget kéne vetni, tenni kéne valamit. Képesek vagyunk erre? Vajon eddig az volt-e a gond, hogy nem tudtunk megfelelő terveket készíteni vagy az, hogy nem volt, aki végrehajtsa azokat és nem volt nép, amelyik elfogadná őket? Terv készült annyi, mint égen a csillag, egymásnak ellentmondó is. Jelezvén, többféleképpen el lehet jutni a végcélhoz, egy stabil és versenyképes társadalomhoz. Mégsem valósult meg egy sem. Nem is valósulhatott, mert nem az okozatot kell megjavítani, hanem az okot kell megszüntetni. Nem gazdasági reformra van szükség, hanem politikaira és társadalmira, annak aztán meglesznek a gazdasági vetületei is. A jelenlegi politikai elit képtelen megújulni és megfelelő útra terelni az országot, a nép meg csak a szakadékba követi a „vezetőit” a hegyre fel nem, mert az fárasztó.
A magyar politika és társadalom a saját foglyává vált és nem képes kitörni ebből a börtönből. Olyan rendszer épült ki, amely nem képes önmagát javítani, sőt abban érdekelt, hogy konzerválja a fennálló működést. A rendszer hajtómotorjait úgy hívják gyűlölet és korrupció. Egy új vezetésnek kizárólag ennek megváltozatásával kéne foglalkoznia. Egy becsületes, elhivatott, összefogásra képes politikai rendszer és társadalom felépítésével
Nem munka, hivatás!
A magyar politikai elit jelszava fordított „A hatalom pénz!” A hatalom arra jó, hogy pénzt keressünk általa és ezzel biztosítsuk hatalmunkat. Ez a mentalitás a harmadik világban általános, a nyugatiban elítélendő. A Transparency tavalyi jelentése szerint közelebb állunk az előzőhöz. Sok különbség van a magyar és a nyugati politikusok között, de a legfőbb, hogy ott a vezetők hivatásuknak és nem munkának, szakmának tekintik a politikát. Egy feladatot végeznek el, amire programjuk alapján megválasztották, ha sikerül újraválasztják őket, ha nem visszavonulnak.
A nyugati világgal szemben nálunk a pártokhoz tartozó képviselők, polgármesterek állásnaktekintik pozíciójukat. Amire ugyan választották őket, de a rendszer lényegéből fakadóan sokkal inkább a pártvezetés, mint a szavazók. Ezért lojálisabbak is a pártvezetéshez. Úgy viselkednek, mintha ez „szakmunka” lenne, amihez járna a kivételezettség, a korrupcióval megszerezhető plusz bevétel. Munkahelynek tekintik feladatukat, a főnökségnek szeretnének megfelelni, sokkal többet foglalkoznak pártjaikon belüli pozícióik építésével, mint az ország ügyeivel. A hatalmat pedig, legalább annyira használják kiváltságaik védelmére, mint a dolgok rendbetételére. Hangsúlyoznom kell, ez ebben az esetben nem a kormányzati hatalmat jelenti, mert egy kétpólusú rendszerben, a pártok szempontjából nincs nagy jelentősége ki van éppen kormányon, a másik is odakerül előbb-utóbb, csak ki kell várnia. Az étlapon két étel van, a vendégek előbb utóbb megunják az elsőt és a másodikat rendelik. Ráadásul az önkormányzatok kárpótolják a mindenkori ellenzéket. Ebben a rendszerben a párton belüli hatalomnak van a legfontosabb szerepe, mert a mindenkori ellenzék megkerülhetetlen, ráadásul kényelmesebb pozíció. Ezért a rendszer olyan párteliteket termelt ki, akiknek sokkal nagyobb tehetségük van a párton belüli pozíciójuk megőrzéséhez, mint az ország vezetéséhez. Amíg egy miniszterelnök maga mögött tudja a pártját, komolyabb kormányzás nélkül, akár a legnagyobb válság közepette is megmaradhat az ország élén. Ellenzéki pozícióból pedig a kivárásra játszva akár a politikai aktivitás és üzenet leghalványabb jele nélkül is képes lehet valaki miniszterelnökké válni, ha pártját kézben tartja.
Gyűlöletre épített rendszer
A pártokat általában elvek, vagy még inkább jövőképek köré szervezik. Ezeket a jövőképeket árulják a politikai piacon, csiszolgatják alakítgatják. A világ nagy pártjai általában meglehetősen stabil jövőképpel rendelkeznek, legalábbis alapértékeiket nem váltogatják, és e köré szerveződnek a szavazóik. Nálunk a pártok és szavazóbázisuk összetartásának legfontosabb eleme, nem az ideológia, hanem a gyűlölet politika. A társadalomban gyűlölet blokkok vannak, amelyek a rendszerváltás óta jól érzékelhetőek. Nincs megbocsátás, megértés és együttműködés a két nagy blokk között. Ezt nap mint nap érezhetjük saját politikai vitáinkon. Nem vagyunk képesek hinni abban, hogy a másik oldal is az ország érdekét akarja. Ezeket a blokkokat nem a politikusok hozták létre, ez bennünk van. Ők csak felismerték, és saját céljaikra használják. Ez rendkívüli szabadságot és lehetőségeket biztosít nekik. Nem kell ugyanis hátbatámadástól tartani vagyis bármit megtehet, mondhat és cselekedhet egy adott blokkhoz tartozó politikus a mögötte állók mindent megbocsátanak neki. A másik oldal iránt érzett gyűlölet ugyanis felülír minden racionális érvet. Kiderül, korrupt egy politikus, nem számít, mert a másik oldal még többet lop és a mieink legalább jó célra használják a pénzt. Kiderül, feladta az eredeti értékrendjét és az ellenkező oldal elveit hirdeti, nem számít, mert most taktikailag legfontosabb legyőzni a másikat, még ilyen áron is, aztán majd úgyis mást csinálunk Ha netán mégsem csinálunk mást, akkor meg ebben a helyzetben nincs más megoldás, ha nem ezt tesszük, akkor a másik oldal médiája szétszed bennünket. A másik oldal többet lop, a másik oldal többet csal, a másik oldal többet hazudik.
Ilyen értelemben egysíkúvá vált a politika, a politikai piacon a legfontosabb politikai árú a jövőkép nem is kapható, nincs szükség ideológiára, elvekre, mert a blokkokat nem ezek tartják össze, csupán a másik iránti gyűlölet. Ez a hihetetlen erő általában elnyomja a pártokon és oldalakon belül kritikát is.
Durva kontraszelekció és a kétpólusú politikai rendszer
Ennek a rendszernek az egyik tartópillére a kétpólusú politikai rendszer Ezért nem lesz megegyezés és nagykoalíció soha, mert az felborítaná a rendszert. Nagykoalíció esetén beléphetne egy harmadik erő a politikai piacra. A mai rendszerben, a két nagy, üzenet, program és teljesítmény nélkül is megőrizheti pozícióját, sőt választást is nyerhet. Csak egyre kell ügyelnie, ne lépjen be senki, aki táborát veszélyezteti. Az így felállított rendszer konzerválásához szükséges a gyűlölet politika és a korrupció. A korrupción keresztül váltja a politika kézpénzre hatalmát és az így nyert pénzzel tartja fent azt. Az üzlethez való hozzáférés jogával tartja össze saját politikai garnitúráját, ezzel irányítja a belső hatalmi viszonyokat. Minden pozíciónak értéke van, lehet tudni kb. mennyit lehet vele „keresni”. A rendszerben többet ér egy kerületi önkormányzati pozíció, mint egy falusi polgármester, vagy egy „mezei” parlamenti képviselő. A pénzzel aztán hatalmat is lehet vásárolni, ezért a pártvezetésnek vigyázni kell, kit engednek olyan pozícióba, ahol annyi pénzt gyűjthet, amivel már befolyást is szerezhet. Janicsár játszma. Ezért képtelen az elit az 1000 milliárdos megtakarítást ígérő önkormányzati reformra. 27 ezer önkormányzati képviselő „képvisel” bennünket és 3200 polgármester. A kormánypártok az állami pozíciókban, alapítványokban helyezik el a pártkatonákat, az ellenzék az általa birtokolt 4000 önkormányzati képviselői helyen és ahhoz tartozó egyéb hivatalokban. Így tartható fenn a párt nómenklatúra.
Ebből fakadóan politikusi szelekció nálunk olyan, mint a harmadik világban a rendőré. Bármit megtesznek, sőt bizonyos esetekben bármit meg is fizetnek, hogy a hatalomnak arra a szintéjére jussanak, ahol már osztanak. Nem csoda, hát, ha olyan kevés a véleményét bátran vállaló markáns politikus. Előrejutásuk a vezetéstől függ, ha szembe megy vele, soha nem jut magasabbra. Nem állítom, hogy pénzért adnak vesznek pozíciókat, de azért láttunk már erre emlékeztető eseteket.
A kontraszelekció tökéletes rendszerét sikerült kialakítani. Aki becsületes, az szegény, aki hajlandó másokat korrumpálni, de nem veszi be a gyomra, hogy őt korrumpálják, az vállalkozó, aki hajlandó elfogadni pénzt, az politikus. Ez a magyar társadalom rejtett struktúrája.
A jelenlegi rendszer a szolgalelkű párttagok tömegeit neveli ki, mert akit nem a pénz motivál, az félelmet kelt a vezetőkben. A hivatástudat, a tenniakarás veszélyes elhajlás. Aki tenni akar, az előbb utóbb vezetni is akar és az ilyen embereket sürgősen el kell távolítani. Egy olyan rendszerben, ahol a pártvezetésnek ekkora szava van a jelöltek személyére vonatkozóan – részben a listás rendszerből, részben a pártstruktúrákból következően ez könnyen lehetséges.
Mára nyomasztóvá vált a politikai elit motiválatlansága és probléma megoldási képtelensége.
Milyen kárunk van ebből?
A korrupció által okozott kárt a Transparency 300 milliárdra becsüli, de sajnos ennél nagyobb a mérték. A Transparency ugyanis csak a közbeszerzések 1600 milliárdos szűkebb köréről beszél. Nincsenek benne az önkormányzatok, az EU-s pályázatok, nagy állami cégek, intézmények, az egészségügy, stb.
A költségvetés zsákja lyukas, legalább 1000 milliárd folyik el. A lakosság számára közvetlen haszna is lenne a korrupció visszaszorításának. A Transparency jelentés kiemeli, a korrupciós érzékelési index (CPI) 1 pontos növekedése 4 százalékos átlagjövedelem-növekedést, illetve a GDP 0.5 százalékát kitevő külföldi működőtőke-beáramlást jelent.
A korrupció rendszere azonban a direkt károkon jóval túlmutat. A rendszer ugyanis mára saját maga fenntartása érdekében megreformálhatatlanná tette az országot. A politika egyik oldalának sem áll érdekében tiszta átlátható viszonyokat teremteni. A változtatási szándék elleni tiltakozások mögött, szakmai köntösbe bújtatva, gyakran ezek az okok is meghúzódnak. Senki nem gondolhatja, hogy nincs az országban olyan menedzser, aki képes lenne mondjuk a MÁV-ot vagy más nagy állami, önkormányzati szervezetet rendbetenni. Mégis minden reformkísérlet elbukik. Ennek oka nem a tehetség hiánya, hanem csak és kizárólag az átláthatóságtól való félelem. Közben a politikusok tovább beszélnek a reformokról vagy a népről, ki-ki vérmérséklete szerint.
A korrupció a hatalommegőrzés eszköze
A korrupció elsősorban nem a pénzről szól, hanem a pártokon belüli hatalomról, az elit bebetonozásáról. Aki a korrupcióval megszerezhető pénzből részesedni akar, annak bírnia kell a vezetés bizalmát, tehát függnie kell tőle. Ráadásul a párt anyagi működtetése is a vezetés feladata és a sok milliárdos finanszírozást ezen a rendszeren keresztül teremtik elő. Ez a regnáló vezetők hatalmát segítő rendszer
Egy átlátható pártfinanszírozási rendszerben nem függne a párt vezetőjétől a párt anyagi léte, vagyis mindegy ki nyeri meg a pártelnöki versenyt, az állam személytől függetlenül finanszírozná a működést. Így a párt léte nem lenne többé anyagi kérdés és a pártokon belüli verseny felszabadulna. Ez a legfőbb ok, ami miatt a pártok képtelenek a pártfinanszírozási kérdésekben megegyezni, az elit nem akarja elmozdíthatóvá tenni magát. Sajnos a szavazók élesen reagálnak a politika és a közszféra juttatásainak növelésére, pedig sokat megérne az országnak, ha ezek a viszonyok megváltoznának. Néhány százezer forintos hivatalos emelés kiveri a biztosítékot, de a korrupció világában néhány százmillióról van szó (mint láthattuk az utóbbi idők önkormányzati ügyeinél). Enyhe mosollyal bámuljuk a képernyőt, amikor a nyugdíjasok helyzetéről papolnak politikusok, akiről köztudott, hogy évente száz milliós nagyságrendben tesznek el közpénzeket és vacsorára többet költenek, mint egy havi nyugdíj.
Éppen ezért, ha valamiről érdemes lenne népszavazást tartani az éppen a pártfinanszírozás megoldása, mert ez egyúttal az elit megújulásáról is szólna. Ez ráadásul olyan kérdés, ami csak a mi érdekünket és nem az elitét szolgálná.
A tuti üzlet
Végül itt van a rendszer két legfájdalmasabb és legigazságtalanabb pontja. A rendszerváltás óta politikusnak szinte nulla volt az esélyük a lebukásra és a büntetésre. Az eddigi estek mögött inkább politikai oldalakon belüli ellenfelek megbuktatását sejthettük. Kevés olyan ügy volt, mint az utóbbi időben, amikor ismert politikust vittek el bilincsben. Ezzel szemben egy vállalkozó könnyen elveszítheti teljes vagyonát, akár tévedésnek köszönhetően is, megbüntetheti az APEH, a VPOP, a munkaügy. Egy munkavállalót kirúghatnak, elveheti házát a bank. Egy korrupt alkalmazott a magánszférában előbb utóbb lebukik, egy bűnözőt is kb. 50 százalék eséllyel kapnak el, de egy politikust szinte soha. Milyen rendszer ez? Nekünk zéró tolerancia, nekik szabad a vásár? Ma nálunk a legtutibb üzlet korrupt politikusnak lenni.
Ráadásul a hétköznapi életben a sikerhez tőke és vállalkozó készség kell, bukás esetén pedig kockára tesszük a jövőnket. A politikus ezzel szemben a mi pénzünkön veszi meg saját hatalmát tőlünk. Az ígéretversenyben a mi pénzünkön ígér nekünk tücsköt bogarat, nyugdíjat, segélyt és mindent ami szavazatot hozhat. Nem számítanak az elvek, a haza, a szolgálat, csupán a politikai érdek. Ezért azoknak a rétegeknek kedveznek csupán, akik képesek eldönteni egy választás sorsát. Ezért nem tudunk kitörni az ördögi körből, amiben vagyunk. Ez nem kormányzás, politika csinálás, csupán a szavazatvásárlás egy rafinált formája, melynek beceneve „gondoskodó állam”. A magyar társadalom pedig, szinte csak a „gondoskodó állam” iránti szeretetében ért egyet oldalaktól függetlenül (lásd kutatások). Szóval ki is a hibás?
Elitcsere? Népcsere?
Azzal áltatnak bennünket, erre a problémára, nincs más megoldás csak elitcsere. Ennyi lenne a gond, véletlenül rossz embereket választottunk és ha mást választanánk mindjárt minden megoldódna? Jönnek az újak és ők minden megoldanak helyettünk? Az igazság nem lehet ilyen egyszerű, csak az utolsó kifogás, amit azok mondanak nekünk, akik úgy gondolják, az elit feladata és képessége, hogy cselekedjen az emberek helyett, mert az állam feladata a gondoskodás, a nép meg csak szavazzon.
Bizony, egy elhivatott, megoldásokkal rendelkező elitre lenne szükség, aki képes a gyűlölet politika keretein túllépni és valódi választás elé állítani az embereket. Olyan elitre, amely a választók rossz, gyűlölködő és önző énje helyett a jót, az összefogásra és áldozatvállalásra képes ént szólítja meg.
Ma azonban egy ilyen elit rövid úton megbukna, mert nincs áldozatvállalásra, összefogásra képes énünk. Sőt valódi közösséget sem alkotunk, amiért képesek lennénk áldozatot vállalni. A legtöbbet nekünk kéne változnunk, mert új elit még csak-csak lenne, de új népet nem tudunk szerezni.
Az elit váltás sem könnyű azonban, mert a jelenlegi, erőforrásainak jó részét saját bebetonozására és a politikán kívül elit semlegesítésére használja. Média, gazdasági és információs háttérbirodalmat épít. Ezekkel aztán könnyen sakkban tarthat bármely trónkövetelőt. Itt mindenki függ mindenkitől, egyesek a juttatott előnyökkel elégedettek, ezért nem harapnak a kézbe, amely eteti őket, mások, amikor kidugják a fejüket, azonnal leverik őket, ügyeket szellőztetnek meg róluk médiájukon keresztül. A többiek egyszerűen félnek mert tudják a hatalomnak vannak eszközei és azzal élni is képesek ellenfeleikkel szemben.
A helyzet nem rózsás, de ez a mi országunk és a mi jövőnk, elit nem birtokolja. Mi megtehetjük a magunkét a saját helyünkön, mert épp itt van a pillanat, amikor ha kinyitnánk a szemünket, rájönnénk a király meztelen, az állam nem képes gondoskodni rólunk és mindenkinek magának is felelősséget kell vállalnia saját sorsáért. Nem úgy néz ki, mintha ezt felismertük volna. Inkább mutogassunk továbbra is egymásra, az mégis csak kényelmesebb.

2 Comments

  1. Azért vannak biztató jelek. Egyre kevesebb az agymosott szájtépés. Kezdenek ráébredni az emberek, hogy mindegyik parlamenti párt ellenük van. Ha a válság tovább mélyül, esetleg elérhet egy kritikus szintet is az elkeseredettség. Ilyenkor, kiélezett helyzetekben minden kis szikra lángot gyújthat. Most kell gondolkozni, dolgozni, vitatkozni, ötletelni, mert most van esély a változásra. Lehet, hogy elég egy kis szimbólum, egy félmondat (mémek) és tömegek állnak mögé. Sajnos szimbólumból hiány van, a régieket kisajátították, lejáratták, de nem reménytelen a helyzet. Kreativitás kell.
    Az emberek meg szerintem összefognának, csak eddig mindenkinek a zavarosban kellett halásznia (akár a másik kárára), ha boldogulni (vagy éppen fennmaradni) akart. Ennek meg is látszanak a nyomai, de ez nem biztos, hogy így maradna, ha nem kéne dzsungelben élnünk. Ausztriában ugyanúgy lelassít a magyar rendszámos autó az 50-es táblánál, mint az osztrák. És nem a rendőrök miatt, hanem mert az egy más világ, látszik mindenen. Pl. ha látsz egy R8 Audit, nem gondolod, hogy lopta rá a pénzt a gazdája, nálunk biztos lehetsz benne, hogy igen.
    Az interneten tobzódó acsarkodás nem mérvadó, az csak az elkeseredettség tünete. Érdemes összehasonlítani a nyilvános fórumokat az olyan közösségi oldalakkal, ahol valós kapcsolatok is vannak. Ég és föld, mintha két ország lenne.
    Az összes, korábban elvakult ismerősöm mára teljesen megváltozott. Lehet újra beszélgetni.
    Az embernek igénye is van a közösségi kapcsolatokra, fontos a közösséghez tartozás tudata is. Ehhez kicsit nem árt kulturálódnunk, de alapvetően nem ellenségesek a magyarok. Szóval szerintem egyedül a poitikai elitet lehet hibáztatni. És tenni kell valamit, minél előbb.

Comments are closed.