Népvándorlási végjáték – Az EU példátlan geopolitikai veresége

Európa vezetői alól kicsúszott a talaj, a népvándorlással kísért geopolitikai játszmában alulmaradtak. Döntésképtelenségükkel okozott káosz a végkifejletéhez közeledik. Az összeomlás elkerülhetetlenné vált és már nincs Merkel mama által „európainak” nevezett megoldás. Csak két verzió lehetséges. Görögországot feláldozzák és megpróbálnak tovább élni a szégyennel, vagy eltüntetik Merkel mamát és az EU jelenlegi vezetőit és határozott, akár a háborút, és kemény nemzetközi konfliktusokat is vállaló módon, a korábbi emberjogi és humánusnak nevezett elveket félredobva, akár erőszakkal is megvédik az EU-t.
Példátlan geopolitikai vereség
A szíriai fegyverszünet kérdése szimbolizálja legjobban az EU marginális világpolitikai helyzetét. Annak ellenére, hogy senki nem érdekelt jobban a szíriai fegyverszünetben, mint ő, azt az oroszok és az amerikaiak hozták össze úgy, hogy az EU meg sem hívták a megbeszélésre. A korábbi németek által tető alá hozott fegyverszünet csúfos kudarcot vallott, amit az oroszok melegen üdvözöltek, de bejelentették, rájuk nem vonatkozik. Az EU egy geopolitikai játékszer, akibe az rúg bele, aki éppen akar. Rugdossák az oroszok, a törökök, egy kicsit az USA is, és az Iszlám Állam. Merkel mama gyermeteg politikája valószínűleg mosolyt és aggodalmat csal a világ vezetői arcára a folyosói beszélgetéseken.
Pedig még alig két éve, úgy nézett ki az EU folytatja a hidegháború vége óta töretlen terjeszkedését és megpróbálja Ukrajnára kiterjeszteni befolyási övezetét. Mára nagyot fordult a világ. Oroszország megvédte geopolitikai érdekszféráját, Szíriában megvetette a lábát, Törökország Szíria egy részét éppen most kebelezi be, az EU ellenben példátlan geopolitikai vereséget szenvedett és gyakorlatilag elvesztette Görögországot. Valószínűleg kevesen számítottak arra, hogy a világ legerősebb gazdasági uniójától területeket lehet majd elvenni 2016-ra. Akárhogy szépítjük azonban, Görögország káoszba taszítása, kiszolgáltatása a népvándorlásnak ezt jelenti. Görögország meglehetősen furcsa helyzetbe került az osztrákok által levezényelt balkáni konferencia után (amire mellesleg szintén nem hívták meg a németeket, ezzel is megüzenve alkalmatlanságukat az EU vezetésére). Az osztrákok vezetésével gyakorlatilag eldöntötték, hogy Görögország védhetetlen, ezért fel kell adni, hogy a fölötte lévő országok megvédésére legyen esély. Így a görögök annak ellenére, hogy a schengeni övezet tagjai kívül került az EU védvonalain és Macedónia, annak ellenére, hogy nem tagja még az Uniónak sem, belül van a védvonalakon. (A kétségbeesett kísérlet azonban nem jelenti, hogy képesek lesznek a Macedón határt tartani.)
Történelmi talány
A jövőben rengeteget fognak vitatkozni azon, vajon miért nem ismerték fel Európa vezető politikusai, hogy egy geopolitika játszmában a régió hatalmai újraosztják a a befolyási övezeteket. Ennek érdekében mindent megtesznek, hogy destabilizálni tudják Európát. Merkel mama vezetésével az EU szájtátva bámulta saját káoszba fulladását és nagy erőkkel igyekezett, hogy ebben aktívan segítsen is. Hiába próbálják még mindig szépíteni, nehéz lenne azt állítani, hogy az EU nincs válságban és, hogy korábbi rendszere nincs az összeomlás szélén.
Merkel mama úgy viselkedett, ahogy még politikustól szinte soha nem láttuk. A politikusok mániákusan politikát látnak mindenbe, ami történik a világban. Az ő világukban ez igaz is, mert ha valamit nem is politikai/hatalmi céllal kezdtek is el a világban, azt valaki, aki meglátja benne a lehetőséget azonnal kihasználja hatalmi céljaira. Merkel mama képtelen volt észrevenni a hatalmi célokat a népvándorlás mögött, még a mai napig is úgy tesz, mint aki azt gondolja, neki itt segíteni és nem védekezni kell. Elképzelhető, hogy a népvándorlás magától indult, de hogy az elindulása után 5 perccel minden vérbeli politikus meglátta benne a lehetőséget az biztos. Az EU hihetetlen tévedése a század egyik legnagyobb történelmi talánya lesz, amire nagyon sokan fogják a választ keresni majd. 
Európa agóniája
Európa a görög események után soha többé nem lehet ugyanaz, mint előtte volt. Tagjai, mint ahogy az osztrákok akciója jelzi, többé nem bízhatnak cselekvőkészségében, saját kezükbe kell venni sorsukat. Mivel az EU-nak még arra sincsenek mechanizmusai, hogy saját magát felszámolja, ezért hosszú agóniára kell számítani. Ez eltarthat 10, de akár száz évig is. Olyan megoldás, amit a jelenlegi vezetés elfogad nincs. A megoldáshoz félre kellene dobni Merkel mamát és mindent amit ma szavakban képvisel. Görögországban a rend már csak erőszakkal állítható helyre, olyan eszközökkel, amik jobban emlékeztetnek a háborúra, mint befogadás kultúrájára. Amennyiben az EU szeretné visszaszerezni Görögországot ezt az akciót neki kell kezdeményeznie, de ez olyan dolog, amire nincsenek mechanizmusok. Amíg az első migránsok nem halnak meg a görög vagy más európai fegyverektől a görög útvonal nem zárul be. Addig csak jönni és jönni fognak az emberek, hogy még nagyobb káoszba taszítsák a görögöket. Változtathatna a helyzeten, ha a migránsok megtámadják a határokat, rendőrökkel erőszakos összeütközésbe kerülnek. Ez felnyithatná Európa vezetőinek a szemét, de a röszkei támadást és a macedón összecsapások tanulságait figyelembe véve még ebben sem reménykedhetünk. Valami aberrált perverziótól vezetve ugyanis Európa vezetői és médiája ilyenkor is a megtámadottak felelősségéről beszél és nem a támadókéról.
Hogy mi vethetne véget ennek a tehetetlenségnek azt nem tudom, de abban biztosak lehetünk, hogy Európa ugyan nem egyforma intenzitással, de a muszlim népvándorlás következményeitől fog szenvedni az 21. század folyamán.
A népvándorlási végjáték ugyan megindult, de nagyon hosszú lefutásra számíthatunk.