Gurmai, vagy milyen Zita plakátjának margójára

Már egy hete csak a Zitára gondolok… És ez nem vicc, mióta kitették a sarkunkon az MSZP  plakátot, magyar nő szeretnék lenni, olyan, akinek nincsenek egyenlő esélyei. Akkor engem is Zita képviselhetne. Ez biztosan megváltoztatna mindent, ezután ugyanannyi eséllyel nem égetném oda egy piskótát, mint Alain Ducasse, és akkor jönne el a jó világ.

Tényleg, mikor Zita először lenézett rám, a 70-es évek nők lapja dizájn plakátról, biztosan tudtam, hogy nem férfinak kellett volna születnem, mert megjelent az, akire mindig is vártak a nők, és ezt én nem élhetem át. Nekem ő biza, nem fog a jogaimért harcolni, sőt inkább ellenem, mert azt gondolják nekem jobb. Pedig ebből is látszik, hogy rosszabb, vagyis Zita értem nem harcol és ez már önmagában kevesebb jogot és örömöt ad az életemben, mintha nő lennék. Vagyis kevesebb az esélyem. Ez lenne a Zita paradoxon.

Vannak azért még más gondok is a női esélyegyenlőséggel. A nők nem ugyanolyan eséllyel férfiak, mint a férfiak, ez tény. Persze a férfiak sem ugyanolyan eséllyel nők, mint a nők, és ha éppen az lenne a trendi a világban, hogy a férfiak akarnának nők lenni, akkor bizony nagyon erősen kéne küzdeni az esélyegyenlőségért, de nem sikerülne.

Mondjuk azért is lehetne küzdeni a férfiaknak, hogy hasonló eséllyel menjenek egyetemre, mert hát tudjuk a felsőfokú intézményekben világtrend, hogy a nők sokkal nagyobb számban szereznek diplomát. Igaz, a nők kevesebb „hatalommal” rendelkeznek, ahogy Klára asszony, a dobrevabbik, volt oly szíves közölni velünk, de szerintem Zita ennek megváltoztatásáért is küzdeni fog. Biztos megoldja.

Persze egy olyan világban, amiben mindent pénzben és hatalomban mérnek, nem lehet egyenlőnek lenni senkinek senkivel. Mindig van, aki éppen csak ugyanolyan okos és szép, mint én és több pénze és több hatalma van. Tudom ez bántja Klára asszonyt, ezért küldte most Zitát Brüsszelbe küzdeni, mert ő nem mehet.

Egyenlőtlenség ide-oda, azért néhány dolgot irigylek a nőktől azon kívül, hogy Zita egy közülük. Leginkább azt, hogy életet adhatnak, mert igaz, hogy részt vettem egy szülésben és fantasztikus élmény volt, de azért én csak egy kis statiszta voltam. Aztán, azt is irigylem tőlük, amikor a gyermekük odarohan a szoknyájukhoz, azt sírva, Anya, Anya vagy épp Anyi. Persze azt is mondják Apa, de az nem ugyanaz. Talán ez kárpótolja őket, hogy csak az országgyűlés elnöke lehet belőlük és nem miniszterelnök vagy elnök. Meg talán azért is, hogy a statisztika szerint kevesebbet keresnek. Igaz, egyikünk sem statisztikai adat és én is csak azt a statisztikát hiszem el, amit én hamisítok, ezért én egész életre számolom a nők jövedelmét és mivel 15 százalékkal tovább élnek, ezért ebben is ők vezetnek.

Egy ilyen világban mindig lesz miért küzdeni Gurmai vagy hogy is hívják Zitának. Munkája nehéz lesz, mert már azért is komoly küzdelmet kell folytatnia, hogy megtalálja miért kell küzdenie. Én, annak ellenére biztos rá szavazok, hogy nem értem, hanem ellenem küzd majd.