Putyin a vidám marionett

Putyin a vidám marionett
Ha nem én írnám le, egészen elképesztő állításnak tartanám, hogy Putyint részben azt a szerepet játssza, amit Kína és a nyugati vezetők ráosztottak. Pedig épp ezt kívánom bizonyítani. Putyin részben Kína és a nyugat bábja és nagyon örül neki, mert így sokkal nagyobbnak látszik, mint amekkora valójában.
A bábjáték
A világpolitikát szemlélve folyton egy kínzó gondolat üt szöget az ember fejében. Miért beszélünk annyit Oroszországról és miért nem beszélünk sokkal többet Kínáról? Oroszország egy zsugorodó hatalom, amely ugyan lokálisan még képes hatékony cselekvésre, de globális kihívást valójában nem jelent. Ellenben Kína emelkedő hatalom, elképesztő étvággyal, gátlástalansággal, ravaszsággal. Egyre nyilvánvalóbban globális vezető pozícióra tör és erre meg is van a lehetősége, erőforrásai. A nyugati politikusok mégis Oroszországgal rémisztgetnek és Kínával bizniszelnek. Maga a kínzó gondolat pedig, hogy ez nem véletlen és ez így nincs rendben. Nincs rendben, mert legfőképpen Kínának jó, hogy Oroszországgal foglalkozunk és nem az ő sötét ügyeivel. Ez alatt csendben építkezhet tovább és növelheti befolyását egyelőre olyan területeken, amikre már nincs erőforrása a nyugati világnak vagy konfliktus kerülés miatt inkább úgy tesz, mintha nem venné észre Kína terjeszkedését. Nem szeretem az összeesküvés elméleteket, márpedig ennek az állításnak erősen ilyen szaga van. Egyet azonban nem szabad elfelejteni, Putyin és Kína imádja őket. Putyin egész élete az összeesküvésről szólt, egy ilyen szokástól pedig nehéz megszabadulni. A kínai gátlástalan diplomáciai és hatalmi ravaszkodásnak, manipulációinak pedig évezredes hagyományai vannak.
Az orosz törpe
Milyen a szovjet törpe? Hatalmas! mondja a régi vicc. A mai Oroszországra tökéletesen illik. Egy hatalmas világpolitikai törpévé vált. Problémái földrajzi méretének megfelelőek és nem látszik gyógymód rájuk. Súlyos demográfia gondokkal küzd, szaporulata tragikus és magas a kivándorlás is. Az oroszokkal ellenséges muszlim lakosságának száma, ami már így is jóval magasabb, mint nyugaton, meghaladja a 15%-ot, folyamatosan tovább növekszik. Gazdasága szinte teljes egészében a nyersanyag kivitelen nyugszik. Óriási területeit képtelen belakni és habár a szíriai hadgyakorlaton nagyon látványos bemutatót tartott azt sem tudjuk, hogy hadserege mekkora része valóban bevethető. Mennyire működnek tankjai, hajói, repülői. GDP-je Olaszországéval egyenlő, az EU-hoz, az USA-hoz és Kínához mérten egy gazdasági törpe, tele társadalmi problémákkal. Egyetlen valódi nemzetközi méretű konfliktust sem tudna finanszírozni hosszabban. Oroszország a nyugat támogatásra szorulna, ha nem lenne a Krím, amelyet nagyon nehéz nem a nyugat által kiprovokált helyzetnek tekinteni. A Krím azonban, ha érzelmileg fontos is, mind az oroszoknak, mind a nyugatnak, semmiség ahhoz a nemzetközi nyomuláshoz mérten, amit Kína hajt végre, ami fölött szemet huny a világ.
A világ újragyarmatosítása
A dél-kínai tenger mesterséges szigeteivel ugyan foglalkozik a politika, de korántsem jelentőségének megfelelően. Ezen kívül Kína még sok más területre terjesztette ki érdekszféráját, egyelőre gazdasági eszközökkel. A Csendes Óceán déli részén több apró országot felvásárolt, amelyek ugyan csak a világ népességének 0,7%-ával rendelkeznek, de az ENSZ-ben 7 %-nyi szavazattal rendelkeznek. A Selyemút mentén is sorra esnek el az országok. Sri Lanka gyakorlatilag kínai gazdasági gyarmat, Pakisztánban óriási befolyása van. Az ország most megválasztott miniszterelnöke tovább növelheti ezt a befolyást, mivel  teljesen nyugat ellenes politikát hirdetett. Görögország és Magyarország komoly támogatást nyújt neki és a balkánon is megvetette a lábát. Arról szinte mindenki tud, de látszólag senkit nem érdekel, hogy Afrika nyersanyagtermelő országai is a markában vannak. Kínának népessége, pénze, elegendő eladandó terméke és szándéka is van a világ újragyarmatosítására. Ahova Kína beteszi a lábát, ott relatíve nagy számban megjelenik egy kínai üzleti kolónia és komoly gazdasági pozícióra tesz szert. Ezt a folyamatot neveztük régen gyarmatosításnak, de akkor még minimális hadsereg is kellett hozzá. (Közbevetőleg jegyzem meg, mert ez az érvet hozzák fel leggyakrabban Kína jövőjével kapcsolatban, hogy a népességének elöregedésével kapcsolatos nyugati jóslatok eltúlzottak. Egy olyan országban, ahol minimális a jóléti rendszer, az egészségügyi rendszer főként magán és gyakorlatilag nincs nyugati értelemben vett költséges nyugdíjrendszer az elöregedő népesség nem okoz komoly gondot.)
Kína azonban óvatos hatalom, globális nyomulását szeretné minél nagyobb csendben, szinte észrevétlenül, nyilvános konfliktusok nélkül végrehajtani. Nem akar a hírekben szerepelni, nem akarja a politikusok szájából azt hallani, hogy nyomulásától félni kell. Nem akarja, hogy a konfliktusok átlépjék azt a szintet, ami szembe fordíthatná vele a világot. Nem akar embergót, nem akar mumus lenni.
Ennek elkerülésének legegyszerűbb módja, ha van egy másik mumus.
Mindenki érdeke egybeesik
A nyugat sincs egyszerű helyzetben Kínával szemben. A nyugati politikusok sorsa gazdaságuk sikerétől függ, egy recesszió a következő választáson kilöki őket a hatalomból. Ezért rettegnek minden olyan intézkedéstől, ami a gazdasági növekedést veszélyezteti. Ezek között Kína előkelő helyen van. Az egyes számú félelem, hogy Kína recessziója az egész világgazdaságot magával rántja, ezért ezt el kell kerülni. A másik, hogy a Kínával való konfliktus azonnali válaszreakciókat váltana ki és a nyugati termékeket ott nem lehetne eladni, ami a nyugati exportőr cégek számára óriási csapás lenne. A másodiktól való félelem részben megalapozott, de a különböző országokat eltérő mértékben sújtaná. A legnagyobb vesztes Németország lenne. Csak a németek kereskedelme van Kínával valamelyest egyensúlyban, sőt néha pozitívban. A Mercedes háromszor több autót ad el Kínában, mint az USA-ban. A német gazdaság kitettsége Kínával szemben valóban veszélyes szinten van. Az EU-ban pedig olyan döntés nem születik, amit Németország ellenez. Ezért, habár valójában a németek veszítenének a Kínával való konfliktusban, az elfogadott nézet szerint ez az egész EU-ra igaz lenne, mivel ami rossza a németeknek az rossz az EU-nak. Ebben a kérdésben persze a nyugat gyávasága is egy fontos tényező. A ZTE esete mutatja, hogy Kína sokkal nagyobb mértében függ a nyugati importtól, mint az elsőre látszik. A ZTE a világ egyik legnagyobb telefongyártójaként be kellett, hogy szüntesse tevékenységét, mert nem kapott amerikai import árut. A nyugati vezetők azonban képtelenek, akár minimális kockázatot is vállalni. Angela Merkel több, mit tízszer volt Kínában, ami mutatja súlyos függőségüket.
Ezért az érdekek messzemenően egybeesnek minden oldalon. Kína és a nyugat szeretne egy mumust, akitől Kína helyett félhetnek az emberek. Oroszország pedig nagyon szeretne mumus lenni, mert ha nem az, akkor inkább sajnálják, mint komolyan veszik.
A tökéletes mumus
Az oroszoknál ma nincs tökéletesebb mumus. Még él az a generáció, aki évtizedekig félt tőle, vagy éppen személyesen tapasztalta meg hatalmukat. Oroszország közel van Európához, könnyű szavazatokat szerezni az oroszellenes politikával. Az amerikaiaknak pedig alapvető életérzése, hogy az oroszok ellenségek. A hab a tortán, hogy az orosz embargóval és gazdasági konfliktussal csak aprópénzt veszít a nyugat. A kieső export Kínához mérten jelentéktelen és gázt és olajat attól még vesznek az oroszoktól. Az igazság az, hogy ez egy színházi embargó. Az egyetlen, amivel az oroszoknak igazi fájdalmat lehetne okozni a más irányú szénhidrogén vásárlások felpörgetése, de erre nincs hajlam.
Putyin személy szerint is tökéletes mumus. Egy ravasz gonosz KGB-s, aki bizonyította, hogy kész bevetni hadseregét és van is neki. Szíriában teátrális bemutatókkal rémisztgette a nyugat polgárait a szírek kárára. Ezek után ki ne hinne el bármilyen gonoszságot róla. Például, hogy néhány óra alatt lerohanhatná Kelet-Európát vagy a baltikumot vagy hasonlókat. Pedig Putyin semmi olyat nem tehet, ami megakadályozná, hogy Németország gázt vehessen tőle. Ez cselekvésének komolyabb korlátja, mint az USA atomfegyverei. Ha az oroszok NATO országot foglalnának el a gázbiznisznek és Putyinnak vége lenne. Ezért a világ érdeke, hogy Putyin nagyobbnak tűnjön, mint amekkora és Putyin örömmel játssza a főgonosz szerepét, mert jobb neki erősebbnek tűnni. A virtuális hatalomtól alkupozíciója nagyságrendekkel javult minden irányban, egyenrangú világpolitikai tényezőnek tartják. Pedig valójában közel sem az.
Az összeesküvés
Mivel mindenkinek ez az érdeke, ezért nem is kell sok az összeesküvéshez, igazából ez egy össze nélküli esküvés. Nem beszélik meg előre, csak mindenki e szerint cselekszik, mert ez az érdeke. Egyszerűen mindenki eltúlozza az orosz veszélyt. Kínai előszeretettel és nagy hatékonysággal használja a soft powert a világban. Olyannyira, hogy az USA már programokat indított mértékének felmérésére. Tanácsadókat, szakértőket, újságírókat láncol magához, akik elemzéseikben az ő nagyon áttételes érdekeinek megfelelően írnak. Például, hogy a nyugat mennyit veszítene a Kínával való konfliktusban, Kína recessziója tragédia lenne a nyugat számára, valójában a kereskedelmi mérleg problémák nem is olyan súlyosak, Kína katonailag soha nem éri utol a nyugatot és így tovább. Másrészről bagatelizálják a Kína sötét ügyeit, a nyugati szellemi tulajdon eltulajdonításától, a kisebb országok gyarmatosításáig. Ez elegendő a lakosság félelmeinek elaltatásra. A másik oldalon a kínai soft powert az oroszoktól való félelem növelésére lehet használni. Putyinnak tökéletesen megfelelő, ha róla az jelenik meg, hogy két óra alatt lerohanhatja a Baltikumot, neki még kényelmesebb is ha nem ő terjeszti. Kína még azt is eljátssza, hogy ha a nyugat nem teszi, majd ő megveszi az orosz gázt és olajat, pedig valójában soha nem tenne olyat, amivel az oroszokat erősíti.
Kínáról még az is élképzelhető, hogy orosz hackernek álcázva tör be nyugati intézményekbe, aminek Putyin a mai körülmények között szintén kimondottan örül. Az oroszok kiber haderejétől való félem szintén emeli pozícióját. Kína elég kifinomult ahhoz, hogy jól egyensúlyozzon ezen a fronton.
A németek, akik kulcsszerepet játszanak, pedig örömmel állítják be az oroszokat valódi ellenségnek és örömmel propagálnak olyan híreket, amik ezt erősítik.
Putyin nem bánja, ha olyan szituáció alakult ki, amiben önszántából és önérdekből olyan szerepet játszhat, ami esetleg másoknak is előnyt hoz. Putyint a kínaiak talán bábként használják, de olyan szerepet játszatnak vele, ami tetszik neki. Imád nagyobbnak látszani. Az előadás még jó ideig mehet, mert senki nem szeretné ha véget érne. Izgalmas és a közönség is tapsol. Mindenki boldog, a báb és a bábjátékosok is.

Trump új világrendje

Trump kampányának két fontos eleme volt a Kínához és Oroszországhoz fűződő viszony újra értelmezése. Ezt sokan külpolitikai tapasztalatlanságának állították be, pedig mögötte az elmúlt évtizedekben kialakult hatalmi viszonyokhoz alakuló új világrend kialakításának terve is látható.
Kína a settenkedő nagyhatalom
Az elmúlt 20 évben furcsa folyamat zajlott le a világban. Kína viharos sebességgel vált a második legnagyobb gazdasággá, nemzetközi befolyása rohamosan növekedett. Katonai költségvetése kilőtt, amely mára a világon messze a második legnagyobb, majdnem négyszerese az oroszénak. Kína erejének növekedésével arányban szomszédaival egyre feszültebb lett viszonya, agresszív lépéseket is tett jócskán, aminek legfőbb szimbóluma a mesterséges szigetek megépítése és azok felfegyverzése. Az egész világ biztosra veszi, hogy a következő évtizedekben gazdaságilag megelőzi az Egyesült Államokat és ezzel párhuzamosan katonailag is elé kerülhet. Kína nagyhatalommá vált, amely a világban jelenleg az USA által biztosított világrendet bizonyosan nem akarja majd elfogadni, amennyiben annak megkérdőjelezésére lesz elegendő ereje. Ennek ellenére, a nyugati politikusok között, a közbeszédben ennek a lehetőségnek, vagy még inkább ennek a veszélynek a megvitatása szinte egyáltalán nem szerepel. Az USA-ban ugyan erősebb, de nem központi kérdés, annak ellenére, hogy magánbeszélgetésekben gyakori téma. A nemzetközi politikai közvélemény nem beszél Kínáról, mint a jövőben a jelenlegi világrendre veszélyes erőről. Nem beszélnek tervekről, intézkedésekről, amivel lassítani, vagy megakadályozni lehetne ezt a folyamatot.
Ennek valójában az ellentéte történik, a világ politikai és gazdasági vezetői Kína kegyeit keresik, mindenki piacára hajt, mindenki néhány szomszédja kivételével, még több tőkét akar odavinni, még inkább megnyitni piacát a kínai áruk előtt. A hosszabb távú biztonságpolitikai kockázatok helyett, csak a rövidtávú gazdasági érdekekről beszélnek.
Mindenki még gazdagabbá és még erősebbé akarja Kínát tenni, nem pedig korlátozni.
Oroszország, a gyenge erős ember
A Kínával szembeni viselkedés főleg az Oroszországgal szembeni politika fényében meglepő. Amennyiben a kínai vezetés kívánhatna valamit a nyugattól, amivel az támogathatná hosszú távú politikai terveit, akkor az Oroszország gyengítése lenne. És lám, a nyugat éppen ezt teszi. Oroszországban próbálják megtalálni a világrendet veszélyeztető tényezőt. Erre a szerepre azonban a valóságban már csak korlátozottan alkalmas. Ahogy említettem, Oroszország katonai költségvetése kb. negyede Kínáénak és annak sincs jele, hogy ezt a szintet is képesek lennének néhány évtizedes távlatban tartani. Oroszország, mint globális hatalom (atom ütőerején kívül) nem jelent kihívást a nyugatnak, ellentétben Kínával, akihez képest Európa és az USA előnye évről évre csökken. Ahogy nagy vezetőnk Juncker nemrégiben felvázolta az általa vezetett Európa jövőjét, egy évtized múlva az EU már csak a világ GDP-jének 15%-t adja a jelenlegi 25%-al szemben. A hangsúly eltolódás Kína és Ázsia felé történik. Ezt kiegészítve az orosz és európai demográfiai folyamatokkal a helyzet még súlyosabb.
A jelenlegi nyugati vezetők Oroszország ellenessége talán indokolt lehet néhány aktuálpolitikai téma, mint Ukrajna miatt, de semmiképpen sincs hosszú távú stratégiai megalapozottsága és inkább pótcselekvésnek látszik, ami abból fakad, hogy gazdasági okok miatt nem merik Kínát ellenségnek jelölni. A nyugati politikusok mintha visszasírnák a boldog hidegháborús időket, amikor volt ellenségük és ezzel az ellenséggel szemben könnyű volt a politikusoknak egységet teremteni. Az ideális ellenség Kína lenne, mert Oroszország szerepe a nemzetközi rendben pont olyan veszélyeztetett, mint a nyugaté, mindkét esetben elsősorban Kína által. Amennyiben a nyugat újra ellenséget szeretne találni, azt Kínában kéne keresnie, mert ennek lenne értelme és haszna. Érdemes megemlíteni, hogy habár úgy látszhat, Kína viszonya jó az oroszokkal, ez igazából csak látszat. Mindkét fél tartózkodó és csak aktuális előnyökre hajt, de valóságban nagyon komoly érdekellentétek állanak fenn közöttük.
Trump erőteljesen szembe megy a mai mainstream világpolitikai elképzelésekkel, viselkedése mögött nem tapasztalatlansága, hanem egy új világrend víziója bontakozik ki, amiben Kína, mint az USA és a nyugat legfőbb ellenfele szerepel. Akár egy új hidegháborús ellenfélként. Ezt azonban a gazdasági szereplők és az európai politikusok ellenében nagyon nehéz lesz megvalósítani, akik mindent megtesznek majd, hogy ez buta politikának látszódjon.
Tajvan, mint szimbólum
Óriási visszhangot váltott ki, amikor fogadta Tajvan elnökének hívását Trump. A Tajvan sztori azóta is folytatódik és Kína egyre keményebben reagál.
Közel 50 éve Tajvan fontos elem volt abban a játszmában, amiben a Nixon-Kissinger páros kialakította az új világrendet, aminek Kínát fontos elemévé tették, mint a Szovjetunióval szemben egyensúly része. Ezért a mostani Tajvan történetet könnyű egy változó világrend szimbólumként tekinteni.
A 60-as évek végére Mao viszonya a Szovjetunióval erőteljesen megromlott. A szovjet vezetőkben még az is felmerült, hogy esetleg katonai akciót indítanak ellene. Nixon elnök úgy ítélte meg, hogy az akkor erősnek tartott Szovjetunió további elszigetelésére érdemes lenne Kínával kiegyezni. Kínát akkor még az USA nem ismerte el, ENSZ tagsággal sem rendelkezett. Kissinger titkos 1971-es látogatása utáni időben az USA beleegyezett, hogy Kínát felvegyék az ENSZ-be Tajvan helyett és az ENSZ BT állandó tagjává tegyék. Az USA elfogadta az egy Kína elvet is, dobta Tajvant az egyezségért cserébe. Kissinger egyszerű stratégiát fogalmazott meg, ami ma is érvényes lehet. Amerikai érdeke, hogy mind a Szovjetunióval, mind pedig Kínával közelebbi kapcsolatot építsenek ki, mint amit azok egymással, mert így elkerülhető, hogy egyszerre mindkettővel szembekerüljenek. Hozzátehetnénk, mindig az aktuálisan gyengébbel kell jobba lenni.
Ez a józan ész által diktált elv ma sok tekintetben sérül. Az USA túl jóban van a veszélyesebb ellenféllel, míg rosszabban a kevésbé veszélyessel. Ezen változtatni kell és Tajvan ennek a szimbóluma, csak ma épp ellenkező előjellel, mint közel 50 éve. Az USA gazdasági és politikai elitjének el kell fogadnia, hogy Kína a jövőben veszélyezteti globális hatalmukat és ennek megakadályozására lépéseket kell tennie. A Szovjetunió katonai és technológiai fejlődését minden eszközzel, akadályozták. A high tech ipar eszközeire kiviteli tilalom volt érvényben. Ezzel szemben ma Kínában gyártják az USA high tech ipara eszközeinek jó részét. Azt hiszem ez érzékelteti legjobban a különbséget és az amerikai demokrata elit rövidlátását.
A globalizáció mint fegyver
A Trump adminisztráció a jelek szerint egy új világrendet szeretne kialakítani, amiben Kínától nagyobb távolságot tart, de ezzel párhuzamosan Oroszországgal közelebbit. Ez logikus fejlemény lenne. Trump jó néhány Kínát gazdaságilag támadó kijelentést tett. Védővámok, a termelés hazatelepítése Kínából a leglátványosabb elemek. A globalizáció ellenesség, ami szintén jelen van Trump eszköztárában, értelmezhető ebben a kontextusban. Az elmúlt 30 év az bizonyította, hogy a globalizáció nem a nyugatnak, hanem a feltörekvő országoknak kedvez. Ők azok, akik sokkal nagyobb ütemben voltak képesek fejlődni és drasztikusan növelni világgazdasági és ezzel párhuzamosan politikai súlyukat Európa és az USA rovására a globalizáció segítségével. A nyilvánvaló következmények ellenére Európában és az USA-ban a szakértők többsége egyetért abban, hogy a globalizáció a nyugatnak kedvez. A globalizáció megőrzése rendkívül fontos Kína számára, mert csak ennek segítségével képes gazdasági növekedését fenntartani és a tervek szerint megelőzni az USA-t.
Amikor Trump a globalizáció ellen szólal fel, végül is egy olyan fegyverről beszél, ami szintén Kína ellen irányul. Véleménye szerint ezt úgy kell átalakítani, hogy az a nyugatnak kedvezzen és bármi áron meg kell akadályozni, hogy annak segítségével Kína tovább növelje gazdasági erejét. Az így kialakított rend valamelyest hasonlíthatna a hidegháborúra, de egyelőre nem lenne annyi feszültséggel terhes. Trump Kínából szeretné azt az ellenséget megalkotni, amire a nyugatnak ma szüksége lenne, ha szeretné megőrizni világpolitikai súlyát.
A német ipar ellenérdekeltsége
Trump tervét azonban nagyon nehéz lesz megvalósítani, mert olyan mértékű a kölcsönös gazdasági függés, ami a legtöbb országban látszólag csak nagy áldozatok árán lenne megvalósítható. A német politika nem fogadhatja el ezt a forgatókönyvet, féltve export piacait. Amennyiben pedig a németek nem fogadják el, úgy az EU sem fogadja el. Németország, mint a világ egyik legnagyobb exportőre látszólag elképesztő mértében függ Kínától. Ezért is választja Merkel inkább Oroszországot ellenfélnek. Relatíve kevés német céget érint az orosz embargó, Kínával bármilyen komolyabb konfliktus azonban az egész német gazdaságra hatna. Az európai politikában a hosszú távú célokat, a biztonságpolitikai kérdéseket ma felülírják a gazdasági érdekek, de még az emberijogiak is.
A német kitettség valóban hatalmas, de nem számítható ki pontosan mi történne a konfliktus éleződése után. Kína előtt Németország volt a világ legnagyobb exportőre és a nyugati gazdaság Kína nélkül a világ vezető gazdasága volt. A kínai export kiszorulása nagy piacokat nyitna meg nyugaton, mint összemérhető a bezáródó kínaival. Viszont elég valószínű, hogy egyetlen olyan szakértőt sem találnánk, aki ne azt mondaná, hogy ebből gazdasági összeomlás lenne. Egy új világrend kialakítása kockázatokkal jár és a nyugati, főleg európai politika hihetetlenül kockázatkerülővé vált, ezért minden erejükkel ellenezni fognak bármilyen változást.
Valamit pedig lépni kéne, mert egy feltörekvő hatalom és az aktuálisan regnáló hatalom közötti konfliktus történelmileg kódolt. Nagyon ritkán fordult elő, hogy egy ilyen helyzetből ne legyen konfliktus. Ma még vannak békés eszközök a nyugat pozíciójának megőrzésére, de ezek minden nappal gyengülnek.
Trump új világrendje sok konfliktussal jár, de racionális alapokra épül, annak ellenére, hogy a mainstream politika ma ennek az ellenkezőjét állítja.

 

Az EU az iszlám helyett az oroszokból akar ellenséget csinálni

Európát az iszlám egy jelentős irányzata ellenségnek jelölte és megtámadta. Európa lakossága úgy reagált, ahogy mindenki tenné, elkezdett félni az iszlámtól és elkezdte ellenségnek tekinteni. Az iszlámot gyűlölni, azonban nem szalonképes az európai politikusok szerint, ezért ők inkább az oroszokat szeretnének ellenségnek.
Jó ellenség, rossz ellenség
Putyint mindennek lehet nevezni, csak nem ártatlan báránynak, jó okkal lehet gyűlölni és félni tőle. Mondhatni tökéletes azok számára, akik ellenségképet szeretnének építeni belőle és az oroszokból. Európában sokan félnek tőlük. Ugyan a közhelyek szerint, aki az emberek félelmeire épít politikát az demagóg, de aki ezt a szót Merkelre használja, azt biztosan azonnal demagógnak nevezik.
Vállalva a kockázatot leírom, hogy az európai politika Merkellel az élén, minden erejével ellenségképet kovácsol az oroszokból. Nagy szüksége van ugyanis arra, hogy az iszlám felé irányuló ellenségességet valami mással nyomja el és valahogy egyesítse az amúgy széthulló EU-t és megnyerje a keleti tagállamokat. Különböző országokat és népeket pedig a legjobban egy közös ellenséggel szemben lehet egyesíteni, ezek lennének az oroszok.
Az a bökkenő, hogy a választóknak már van ellenségük és azt maguk választották. Az iszlám egyik markáns irányzata ugyanis mondhatni formálisan hadat üzent Európa minden keresztény lakójának és a maga módján el is kezdte a háborút, vagyis határozottan öldösi ellenségeit. Európa polgárai, akik hosszú évtizedeken keresztül toleránsan befogadták a muszlimokat megijedtek. Félnek a tőlük, sőt egyre nyíltabban az ellenségüknek tekintik őket. Nem az összes muszlimot, csak azokat, akik meg akarják ölni őket. A baj, hogy nagyon kevés gyilkosról látszik kívülről, hogy gyilkolni akar. Teljesen normális második, harmadik generációs korábban sörivó muszlim srácok öldösnek halomra embereket. Ezért biztonságosabb mindenkitől rettegni és mindenkit ellenségnek tartani, mint egyszer hibázni. Ezt tanította nekünk az evolúció és ez alól elég nehéz kibújni. Az európai politikusoknak nincs ínyére ez a folyamat, teljesen érthető okból. A muszlimok mint ellenség, rendkívül kellemetlen fejlemény lenne az EU-ra nézve. A muszlim népesség száma túl magas a kontinensen és növekszik. Nem lehet eltűntetni őket és nem lehet egy olyan világban sem élni, amiben az állampolgárok többsége retteg egy kisebbségtől és kölcsönösen gyűlölik egymást, a kisebbség meg néha öldösi a többséghez tartozókat. Ez előbb utóbb  szétrobbantja a társadalmat, rövid távon viszont kinyírja az általuk fétisnek tartott EU alapértékeket a toleranciát és a nyitottságot és ezzel az ő Európai Uniójukat is.
EU gyűlölködői egyesüljetek!
Merkel mama boszorkánykonyhájában kifőzték a „megoldást”, a gyűlöletet az EU-n belülről, kívülre kell helyezni. Külső ellenség kell, akitől félhetnek a népek, akikkel szemben a nagy európai gyűlölet mentén képesek egyesíteni az EU-t. A muszlimok iránti gyűlöletet szublimálni (ugye milyen szép szó) egy magasabb szintű gyűlöletté az oroszokkal szemben. Olyan gyűlöletté, ami nem tartalmaz Merkel szerint rasszista elemet, mert egy valóságos muszlim-arab gyilkostól félni és gyűlölni rasszista, egy lehetséges orosz gyilkost gyűlölni és félni tőle nem rasszista. A világ helyreállt. A multikulti ideológia nem sérült.
A lényeg, hogy Oroszországtól való félelemnek komoly hagyománya van a kontinensen és ráadásul pont azokban az országokban, akik Merkelben elvesztették a bizalmukat. A legfontosabb ezek közül Lengyelország, akit egy erős oroszfóbiás politikával a tervek szerint maga mellé állíthatná az EU mainstream politika. Amennyiben a lengyelek az oroszoktól való félelem miatt eltávolodnak azoktól, akik az oroszokkal való megegyezést keresik és a németeket támogatják, a többi országnak nem lenne elég ereje szembefordulni az EU akaratával. A terv nem működik, mert senki nem hiszi el, hogy a németek valóban félnek az oroszoktól és főleg nem hiszik el, hogy baj esetén képesek lennének megvédeni Kelet-Európát tőlük (lásd Ukrajna). Így a nagy gyűlöletben egyesülés elmarad. Helyette mindenki egyedileg utálhatja az oroszokat.
A tökéletlen ellenség
Van itt még egy gond. Az oroszok már ellenségnek sem olyan jók, mint régen voltak. Több ország polgárainak, még olyanoknak is, akik éltek kommunista uralom alatt, vagy a franciáknak, akik nem, elég nehéz megérteni miért akarunk velük rosszban lenni Vagyis Putyin mellett továbbra sem szívesen hagynám ott lezáratlanul a bicajomat, de pénzért szívesebben őriztetnem az oroszokkal.
Ezek a népek talán komolyan vették, hogy a Európára ráköszöntött a béke és együttműködés korszaka, amiben inkább a gazdasági előnyöket kell figyelembe venni, mint a történelmi gyűlölködést. Az EU-nak szüksége lenne az oroszokra és az oroszoknak is szüksége lenne az EU-ra. Nagyon jól el is bizniszelt mindenki velük, még a lengyelek is, egészen a közelmúltig.
Elismerem, a Krím félelmetes lehetett néhány országnak, de sokkal inkább az EU gyengesége keltett félelmet, mint az oroszok vérszomjassága. Az oroszok többször jelezték már tettekkel is, hogy nem engedik geopolitikai érdekszférájuk gyengítését, de ezen túl hajlandók együttműködni. Az érdekek mégsem találnak egymásra. Erre valóban nincs más ok, mint a mesterséges gyűlöletkeltés, vagy az EU politikusok bűntudata Ukrajna miatt. A Krímet és az emberi jogi szempontokat felejtsük el, mert egyrészt ez nem akadályozza meg az USA-t, hogy együttműködjön az oroszokkal, másrészt nem akadályozza meg, hogy Merkel nyalizzon a törököknek, akik ma már talán még durvábban sértenek meg minden olyan értéket, aminek megsértését az oroszok szemére vetnek.
Ellenségképpel nem megmenthető a mai EU
Az EU azért jöhetett létre, mert elhittük, Európára ráköszöntött a béke és együttműködés korszaka. Azért fogadták el az emberek a tolerancia és nyitottság értékeit. Mindegy, hogy a muszlimokat gyűlöljük, vagy az oroszokat, az ellenségesség légkörében nem lehet megőrizni ezeket az értékeket. Márpedig ha mindenképpen elvesznek ezek az értékek, akkor jobb a valóság, mint a propaganda talaján állni.
Nem lehet megúszni a muszlim kérdést, ez nem múlik el magától és nem múlik el egy külső ellenségtől, minél jobban félnek az emberek, annál erősebben fordulnak azok ellen, akiket nem tartanak közösségükbe tartozónak. Európa érdeke a külső feszültségek csökkentése lenne, hogy minél nyugodtabb körülmények között legyen képes valódi dolgokkal és nem kreált problémákkal foglalkozni. A valóság azonban rendkívül félelmetes a mai európai politika számára, sokkal jobban szeretnék homokba dugni a fejüket, vagy esetleg a spájzba, ahol mint tudjuk már ott vannak az oroszok.
A muszlim radikálisoktól félni önvédelmi reflex, ezt nem szabad elvenni az emberektől, mert veszélybe sodorjuk őket. Egy hamis ellenségképet kreálni propagandával, egyéni politikai
célok érdekében pedig veszélyes játék, főleg, ha ez az ellenség atomrakétákkal és hatalmas hadsereggel rendelkezik és a szomszédod. Ráadásul szeretne veled jóban lenni, mert ezt kívánja gazdasági érdeke. A politikának érdemes az együttműködés és béke pártján állni azokkal szemben, akikkel ez lehetséges. Akik pedig ellenségesen lépnek fel velünk, azokkal szemben érdemes keménynek lenni. Merkel éppen fordítva ül a lovon. Azokat védi, akik ellenségesen lépnek fel és abból csinál ellenséget, akinek érdeke lenne velünk együttműködni. Aki a mi valódi ellenségünket maga is ellenségnek tekinti, akit a mi ellenségünk maga is ellenségnek tekint. Ez a közös ellenség önmagában elég alap lenne, hogy ha nem is leszünk barátok, azért együttműködünk, hogy megvédhessük magunkat.
A helyzet annyira rossz, hogy aki azt írja, amit én azt orosz bérencnek nevezik és rasszistának, nem realistának. Aki viszont külső ellenségképet gyárt azt humanistának és nem idiótának.

 

A török-orosz megegyezéssel újra csak rosszabb helyzetbe került az EU

Putyin és Erdogan kibékültek. Putyin persze nem felejt, de nyilván kellemesen érezte magát, hogy a NATO egy fontos tagja tökéletesen megalázza magát előtte. Az EU-nak nem kellett volna lemenni kutyába, ahogy Erdogan tette, hogy előnyös alkut kössön Putyinnal. A török alku minden tekintetbe rosszabb helyzetbe hozta az EU-t.
Vissza nem térő lehetőséget szalasztott el az EU, hogy Putyinnal előnyös megállapodást kössön. Az önkontroll nélküli, de a keleti ravaszkodásban jártas Erdogan látványos összeveszése az oroszokkal, bombázógépük lelövése kapcsán, előnyös helyzetet teremtett, mind Törökország gyengítésére, mind az EU erősítésére. Oroszország bármennyire is keménykedett a török konfliktusban, legalább annyira szüksége volt a gazdasági kapcsolatokra, mint fordítva. Az EU számára világossá kellett, hogy váljon, Erdogannal nem lehet megegyezni. A már megkötött alku megalázó és már a német választók által is nettó hülyeségnek tartott kétségbeesett próbálkozás. Törökország sakkban tartásához szükséges lett volna a magukat gyenge pozícióba lavírozó törökökkel szemben az oroszokkal való valamifajta kiegyezés. Nem látványos összeborulás, nem hatalmas nyilvánossággal bejelentett egyezmény, csak egy jelzés, ami megmutatja, hogy a törökökkel szemben az oroszoktól is kérhetünk segítséget alkalomadtán. De az EU jelenlegi vezetői valami furcsa módon Oroszországot mumusnak állítják be, amivel önmagában még nem lenne gond, ha ez csak egy politikai fogás lenne, de nem az. Úgy csinálnak, mintha Putyin örök és végső ellenség lenne és nem csak egy geopolitikai játékos, akinek érdekei vannak. (Az USA is mumust csinál az oroszokból, de egyúttal szépen egyezkedik is vele.)
Bármilyen egyezség az oroszokkal Törökországot nehéz helyzetbe hozta volna és könnyebb ellenfél lett volna az EU számára fontos kérdésekben. Mindenképpen előbb kellett volna lépnie az EU-nak, mint a törököknek, de az EU vezetői nem csak szlogenek szintjén cselekvésképtelenek, hanem valóban tehetetlen mamelukok.
Erdogan, legyen is bármekkora hisztérika felismerte, hogy nem fog menni minden fronton háborúzni, kell neki egy olyan partner, akivel a többieket képes zsarolni. Ez pedig nem más, mint Oroszország. Az orosz közeledés mindenkinek fáj és komoly zsarolási potenciált hordoz magában. Erdogan pedig imádja a zsarolást. Így már, ha újra ráengedi majd az EU-ra a menekülteket, nem csak Európát fenyegeti, hanem gesztust tesz az oroszoknak.
Európa sokkal jobban kellett volna az oroszoknak, mint Törökország, sokkal egyszerűbben meg lehetett volna egyezni, azonban ez ma távolabb van, mint néhány hete, mert az oroszok a törökkel egy új fegyvert kaptak az EU zsarolására és kevésbé szükséges gyors megegyezésre törekedniük. Sokkal inkább az EU helyzetének további gyengítésére játszhatnak.
Ez a hajó is elment, az EU megint magára maradt, megint kiengedett egy lehetőséget a kezéből, megint gyengítette geopolitikai helyzetét és még jobban kiszolgáltatta magát.
Megint mások kezében van sorsa, nem fog ez ezzel a vezetéssel menni, nem vergődnek ki soha ebből a mocsárból, amibe lavírozták magukat.

 

A törökök most örülnek, mert ők nyerték ezt a versenyt, de Putyin jól tudja, hogy nem lehet bennük megbízni. Ez pedig mindig teremt további alapot egy esetleges megegyezésre, de ennek ára már magasabb lenne.