Tanács diktátoroknak

A történelem arra tanít bennünket, hogy ha diktátorok vagyunk biztosan jobban járunk az oroszok vagy a kínaiak barátságával, de ha mi vagyunk a nép érdemesebb a nyugattal barátkozni. Ugyan hajlamosak vagyunk ezt elfelejteni, de Venezuela példája újra eszünkbe juttatja ezt a régi igazságot.

Oh, azok a régi hidegháborús idők!

Akik még nem elég idősek a demenciához, de nem annyira fiatalok, hogy csak a rendszerváltás utáni világot ismerjék, emlékezhetnek a hidegháború nemzetközi világára, amit a szovjet-amerikai/nyugati szembenállás határozott meg. Mindkét oldal próbált szövetségi rendszerébe vonni országokat és ideológiailag meghatározott táborok alakultak ki. A szovjet blokk országai a szovjetekkel üzleteltek, az Nyugat országai a Nyugattal-val. A szovjet blokk országai szegények voltak, mint a templom egere, a Nyugat barátai meg gazdagabbak. Ha nem is tökéletesen helytálló a leírás, de a többé-kevésbé piacgazdaságú országok versenyeztek a központosított tervgazdasággal, a Nyugat többé-kevésbé a törvényes keretek között tartotta szövetségesei befolyásolását, a keleti blokk ellenben minden eszközzel függővé és kiszolgáltatottá igyekezett tenni „barátait”. Tajvan és Szingapúr, mint kínai többségű országok a Nyugati táborban és a Kínai népköztársaság a szovjetben. Észak-Korea az oroszokkal és Dél-Korea az USA-val. Szaúd-Arábia az USA-val és Algéria az oroszokkal. Chile az USA-val és Kuba az oroszokkal. Míg az egyik oldal folyamatosan fejlődött, a másik leépült. Hiába tudjuk a történet végét, hogy aki a szovjet blokkal barátkozott, az alulmaradt, a tapasztalatokat nem dolgoztuk fel tökéletesen. Sem azt a leckét nem tanultuk meg, hogy a központosított, túlzott állami befolyással rendelkező, verseny nélküli (Kína ma nem verseny nélküli, épp ellenkezőleg) gazdaság hosszú távon alulmarad a piacgazdasággal szemben, sem azt, hogy az oroszokkal és a kínaiakkal nem túl jó barátkozni. Abból a végén soha nem sül ki semmi jó.

Akiken az olaj sem segít

Venezuela egy nagyon érdekes színfolt a mai világpolitikában, ami egy pillanatra felidézi a régi szembenállást és emlékeztet bennünket a tapasztalatokra. Venezuela az USA érdekkörébe tartozó ország volt, de gazdasága mindig is erősen függött a nemzetközi olajáraktól. Lévén a világ legnagyobb igazolt olajtartalékával rendelkező ország, amely majdnem 20%-kal nagyobb készletekkel rendelkezik, mint Szaúd-Arábia. Egy erőteljes különbség mégis van a két ország között. Míg Szaúd-Arábiának a világon az egyik legnagyobb az egy főre jutó GDP-je, addig Venezuela az egyik legnyomorultabb, amelyben nincs gyógyszer, orvosi ellátás, megszűnt a közszolgáltatások jó része, a gyilkosságok száma az egyik legmagasabb a világon és nem képesek annyi benzint előállítani, hogy az autóikat üzemeltessék. Hiába rendelkeznek ugyanis hatalmas olajtartalékokkal, olajiparuk olyan elavulttá vált, hogy nem képesek kitermelni megfelelő mennyiséget és nem képesek finomítani, amit felszínre hoznak. Szaúd-Arábia az USA szövetséges, Venezuela ellenben az orosz és kínai kettősé. Most, amikor az ország az összeomlás szélén áll és orosz zsoldosok védik a busz sofőr elnöküket újra felszínre került a már elfeledettnek hitt párhuzam.

Megették az aranytojást tojó tyúkot

Az igazi bajok Hugo Chávez hatalomra kerülése és az amerikaiakkal való szakítás után indultak meg. Chávezt ugyan segítette a magas olajár és látszólag rengeteg fejlesztést hajtott végre az országban, de mindezt azon az áron tette, hogy szép lassan megette az aranyat tojó tyúkot. Az olajvállalat bevételeit gyakorlatilag kormányzati pénzként kezelte és annyit vont el tőle, hogy nem maradt fenntartásra és fejlesztésre. Így hamarosan finomítási és bányászati problémák léptek fel, ami már oda vezetett, hogy töredékére csökkent olajtermelésük. Kína rögtön megérzete a kiszolgáltatottságot és amikor örömmel kölcsönzött az országnak, hogy benzint tudjon vásárolni. Azóta is szorgosan adósítja el Venezuelát, ami legfőbb globális stratégiai fegyvere. A módszert, amit sokhelyen alkalmaztak, hogy hatalmas, soha meg nem térülő infrastrukturális beruházásokat hiteleznek, amit kínai cégek kiviteleznek. A pénz így azonnal visszajut hozzájuk, aztán az országok nem képesek fizetni a hitelt és örökre Kína csapdájába esnek. A módszer fontos része a korrupció, ugyanis a politikusok nem szívesen írnak alá értelmetlen beruházásokról szerződéseket motiváció nélkül. Ilyen a Kínaiak etióp projektje, az Addisz-Abeba – Dzsibuti vasút, a Sri Lankai Hambantota kikötő, de Pakisztánban és a kisebb Csendes óceáni szigeteken is hasonló módszerekkel dolgoznak. Az oroszok stratégiájának is fontos része a korrupció, ők védelmet, energiát és mérhetetlen gazdagodást ígérnek az oligarcháknak az energia és fegyver üzletekből. Nagy különbség, hogy az oroszok nem félnek a katonai akcióktól, amit Kína egyelőre óvatosan kezel, ők inkább a láthatatlanabb kiberhadviselést erőltetik. Az oroszok ellenben örömmel védik meg barátaikat akár külföldön is, mint Szíriában vagy Venezuelában. De az is garantálják, hogy barátaik náluk találnak majd menedéket bajok esetén.

Tanács: diktátor vagy az oroszokkal és a kínaiakkal barátkozz

A Nyugat ezen hangszerek szinte mindegyikén játszik, de van azért néhány nagy különbség. Ezeket ugyan nehéz lenne úgy leírni, hogy ne találni mindenki néhány ellenpéldát, de összességében a végeredmény mégis egyértelmű. A Nyugattal barátkozó országok gazdagabbak, szabadabbak. A korrupció mégha meg is jelenik, nem része a befolyásszerzési stratégiájuknak, a gazdasági kapcsolatok sokkal inkább üzleti alapon jönnek létra magánvállalkozások kezdeményezéséből, mint állami eszközökkel, így sokkal erősebben lehet velük szemben a törvényeket alkalmazni, mint a kínai vagy orosz állami befolyásszerzés esetén. A Nyugat barátságából többet profitál a gazdaság és a nép és a diktátorok nem élveznek örök védelmet.

Venezuela polgárai ma saját bőrükön tapasztalják ezt a különbséget, mialatt vezetőjük az orosz testőrök védelmét élvezi és ehhez a kínaiak is örömmel adnak pénzt, addig a nép éhezik és nyomorog. Hosszú évtizedekre van szükség, hogy újra normális országgá váljanak, ami alatt Maduro kényelemben, biztonságban és gazdagságban éli majd életét Oroszországban, vagy Kínában, azt üzenve a jövő diktátorainak, hogy érdemes az oroszokkal és a kínaiakkal jóban lenni. Ezért, ha diktátor vagy akkor jársz jobban, ha velük barátkozol, de nép a nyugattal jár jobban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük