„Egy társadalmi rendszer legitimitásához, nagymértékben hozzájárul az a meggyőződés, hogy a felfelé mobilitás, a siker mögött tehetség és kemény munka van, nem csak szerencsés családi háttér. Kedvezőtlen a mobilitási légkör ott, ahol az emberek úgy érzik, hogy képességek, szorgalom nélkül is előre lehet jutni, illetve hogy ezek hiánya nem feltétlen vezet bukáshoz” (Lipset–Zetterberg 1970)
Valaha volt a szocializmus és benne a boldog magyarok. Rossz volt, de voltak illúziók. Mi voltunk a legvidámabb barakk. A legfőbb boldogsági faktor mégis az volt, hogy az egész egyszer véget ér és olyan lesz nálunk, mint Amerikában, hozzánk is eljön az amerikai álom.
Aztán felébredtünk
Az új valóságban nem volt hely az álmodozásnak. Rájöttünk, az amerikai álom, hiába reménykedtünk, nem létezik. Legalábbis nekünk magyaroknak, mert az álom pusztán attól van, hogy hisznek benne, aki nem hisz benne, annak nem is valósulhat meg. Sokan gondoltuk már, hogy a rendszerváltást az álmainkért csináltuk és nem azért, hogy elveszítsük őket. Csak az álmok vihetik előre a világot. A csak legyen mit enni és legyen elég pénz, posztszoc realitása kevés a sikerhez
Amerika számára az álom ma is valóság, amit Obama megválasztása újra és hangsúlyosan bizonyított.
Ott még igaz a modernkori népmese, amiben a legkisebb, legszerencsétlenebb hisz álmaiban és végül megvalósulnak. Ugye milyen blődül hangzik a magyar valóságból szemlélve? Pedig ma is ez Amerika egyik legfőbb hajtómotorja, erejének egyik záloga. A magyar realista álom ezzel szemben így hangzik, a legkisebb nem álmodozik, beszerez egy jó kis politikai kapcsolatot, lenyúlja a nagyobb fiú pénzét, majd hozzálop még az államéból, és megbecsülten, tisztelve él, amíg meg nem hal.
Az európai mesevilág nem is olyan régen még minket, magyarokat is arra tanított, aki tiszta szívű és tesz a sikerért, elnyeri méltó jutalmát és a gonosz, aki a hatalmat hajszolja, elbukik és elnyeri büntetését. A szórakoztató ipar és művészet hazánkban már nem gyárt ilyen sztorikat, miközben az amerikai továbbra is ezt a témát járja körül különböző formában. Persze értelmiségi körökben ezt a szellemi színvonaluk alacsonyabb rendűségével magyarázzák, ami meglehetősen egyszerű megközelítés. Amerika ilyen, a nagyhatalomi politikai játszmák része az amerikai álom megőrzése, mert egyetlen ország sem tudja az ambiciózus tömegek erejét kihasználni, ha nem hiszik el, hogy csak saját erejükből sikeresek lehetnek. Az elmúlt években sok ilyen filmet láthattunk, a Remény Bajnokától, (Cindarella man), a Vágtán át (Seabiscuit) át a Boldogság nyomában-ig. Mindhárom film igaz történeten alapszik, valódi reményt ad az embereknek: a tehetség, a kemény munka, az elszántság meghozza az eredményét. A boldogság nyomában, különösen fontos a magyar nézők számára, mert gyermekét egyedül nevelő fekete férfiről, Chris Gardnerről szól, aki iszonyatos nehézségek között él. Mindenféle külső segítség, állami gondoskodás, segély és ingyenes szolgáltatások tömege nélkül képes kitörni helyzetéből és milliomossá válni, csak a kemény munkának és áldozathozatalnak köszönhetően. Az amerikai politikai elit tudja, az álomban való hit nélkül nem lehet sikeres országot építeni és Hollywood mindig örömmel kiszolgálja Washington igényeit.
Think big! Merjünk nagyok lenni!
Amerika ősi álma, a keletről egy száll ingben érkező fiúról, aki mindent elér ma is valóság. Amerika ma is tele van milliárdos self made menekkel és multinacionálissá nőtt garázs cégekkel. Az amerikai gazdaság ereje a mai napig, az egyéni kezdeményezés és annak közösségi támogatása. Véletlen-e, hogy annyi tudományos és egyéb ötletből sokan mai is Amerikában és nem saját hazájukban csinálnak pénzt? Véletlen-e, hogy annyi tudós hazája helyett Amerikában lesz Nobel díjas? Nem lehet véletlen.
A sikerhez szükség van még más „blődségben” való hithez is. Hinni kell benne, hogy a bűnös elnyeri büntetését. Mi ezen is nevetünk, még ha jobbik énünk szeretné ezt hinni. Álmokat azonban nem lehet illúziók nélkül megvalósítani, ha nem hiszünk a világ igazságosságában, akkor nem hihetünk a becsületes útban. Amerika abban hisz, hogy a világot mi emberek alakítjuk és nem az alakít bennünket. Mi a „mindenki csal nekem is azt kell tennem, mert alul maradok” elvben hiszünk. Olyan világot építettünk, amiben szelekciós hátrány a becsületesség.
Ma a kutatások és a hétköznapi tapasztalatok szerint is az egyes számú igazságunk: Munkával nem lehet pénzt keresni! Valóban, aki ma nálunk csal és nem bukik le, azt mondjuk rá ügyes, még akkor is ha azokat győzi le, akik becsületesen próbáltak versenyezni. Ezeket lúzernek, hívjuk. Hány beszélgetésben vettünk már részt, ahol egy becsületes politikusról vagy beszerzőről azt mondták – „még ahhoz is hülye, hogy lopjon”. Hányszor hallottuk: – mutasson valaki egy olyat a leggazdagabbak közül, aki munkával, küzdelemmel szerezte a pénzét és nem kapcsolatokkal, ügyeskedéssel, politikai adományok révén vagy hiszékeny emberek a törvényesség határán álló becsapásával. Azért vannak becsületes emberek is, de kevesen és még kevesebbet tudunk róluk. Ennek ellenkezője a társadalmi elit felső rétegében sűrűn megtalálható. Vezető politikusok, közéleti személyek vannak a listán, mert a negatív evolúció révén, szelekciós tényező a becstelenség. Ha úgy gondoljuk, hogy aki hivatalt vállal az korrupt és nem lehet megbuktatni, akkor azok az emberek fognak hivatalt vállalni, akik ilyenek és a becsületesek beletörődve bólintanak, nekik ez nem való.
Hogyan gondolkodik ma felnövő gyerek erről a világról? Mi szeretne lenni? Sikeres feltaláló, keményen dolgozó vállalkozó, vagy egyszerűen csak valaki, aki jó kapcsolatokra tesz szert és ezzel biztosítja a jövőjét vagy egyszerűen ügyeskedik, csal valamit és 35 évesen már nyugdíjba megy. Sajnos az utóbbi a magyar álom, amiben mindannyian éltünk az elmúlt 20 évben. Ma a fiatalságnak, a holnap Magyarországának, olyan példát mutatunk, ami az ügyeskedésre, a kapcsolatokra, a törvényesség határait súroló meggazdagodásra ösztönöz. Aztán csodálkozunk, hogy senki nem akar tudományos pályára menni, de ügyvéddel Dunát lehet rekeszteni. Kevesen vannak, akiket elitéltek az elmúlt 20 évben mert vagyonukat pozíciójukkal való visszaéléssel szerezték.
Tudunk-e olyat mutatni, akire gyanú vetült, akár bíróság előtt is állt, de nem történt semmi? Ebből tele a padlás. Mi a magyar álom? Legyél gazdag és mindent megúszol, legyenek jó barátaid és mindent elérsz, mert a pénz mindentől megvéd. A közösből könnyebb meggazdagodni, mint saját erőből. Lopj keveset lesittelnek, lopj sokat és megbecsült leszel.
Lehet erre sikeres országot építeni, tudjuk a választ, nem.
Az utóbbi 20 évben kialakult új elit ilyen filozófiára épült, ők a társadalom krémje, őket kéne csodálni. Ők a példaképeink és nem a keményen dolgozó, alkotó emberek vagy szerény tudósok. A kör bezárult, a jövő generációi előtt álló mintákat ők adják. Látszólag nincs kitörés.
A rendszerváltás óta egyetlen kommunikációs próbálkozás volt ennek megváltoztatására, ez Wermer András nevéhez fűződik, a Think Big! mintájára „Merjünk nagyok lenni!” kampányt indított az Orbán kormány alatt. Az eredményességéből sokat levont a tény, hogy az ország több mint fele úgy gondolta, hogy eközben a kormány ezzel ellentétes gyakorlatot folytatott. Nem számít, hogy igaz volt-e, csak a közvélekedés számít. Persze ez még nem jogosított volna fel Ezzel szemben Kovács László a választások után azt mondta: Most már újra kicsit lehetünk! Lettünk is.
Nem vagyok teljesen ütődött, tudom Amerikában is van csalás ügyeskedés, a kapcsolatok kihasználása. Megúsznak bűnöket és politikusok korrupciós botrányokba keverednek, de ott lehet hinni a bűnös bűnhődésében. Az adóhivatal minisztereket mondat le, az Enron és hasonló vállaltok vezetői rács mögött vannak, pedig vagyonuk egy kisebb ország GDP-t kitette. Az embereknek megadják az illúziót, hogy hihetnek az igazságban.
A mai magyar álom nem segíti hazánk fejlődését, és nagyon nehéz lesz egy olyan helyzetben másik álmot alkotni, amikor az ország jelenlegi elitje kormányostul, ellenzékestül, gazdaságostul a régit testesíti meg.
Pedig meg kell próbálnunk, mert más győztes út nincs.