Fico gyógykezelt és a magyar nemzettudat

Magyar nemzettudat nincs. Nincs már vagy 45 éve. Talán az Aranycsapattal veszett el végleg a nemzeti büszkeség. Nem véletlen, hogy máig a 6:3-mal szeretünk büszkélkedni, mert más nem nagyon van. Az Aranycsapat volt az utolsó, ami maradéktalanul egyesítette kis nemzetünket és semmi esély, hogy ez újra megtörténjen. Hacsak! Hacsak Fico nem tesz valamit érte. Egy nemzetet legkönnyebben az ellenségei egyesíthetnek. Eddig nekünk még az sem volt igazán, mert csak úgy individumként utáltuk azt, akik utálni szoktunk. Meg nálunk olyan jól működött az internacionalizmus, hogy komolyan hinni akarunk ebben a „ma már nem illik egymást utálni, meg eltűnnek a nemzeti különbségek” dumában.
Szlovákia, a történelem nélküli ország persze nehezebb helyzetben van, mint mi. Nekik még nehezebb nemzettudatot varázsolni, mert normálisan, a közös történelem egyesíthet egy nemzetet. Így, ha nincs történelem, marad az ellenség. Minket pécéztek ki, ami végül is okos dolog, mert azt kell választani, akivel szemben a legnagyobb a kisebbrendűségi érzés, és ezt mi teljesítjük.
Fico, viszont elszámította magát, mert olyan messzire megy, hogy ezzel már minket segít. Itt már nincs mérlegelés, hogy hát igen, de mi is hibákat követtünk el. Itt tiszta a helyzet, ezek tényleg idióták. Lehet bátran, közösen és nyíltan utálni végre valakit.
Így az a faramuci helyzet alakult ki, hogy a szlovákok végzik el helyettünk, amit nekünk magunknak kellene. Mindegy, köszönjük Fico gyógykezelt.
Egyébként, kíváncsiam várom az EU reakcióit. Egy jó kis tesztet mutatunk be, hogy milyen belső feszültségek vannak, amik az EU létét megkérdőjelezik. Amennyiben ezt a kérdést nem tudják elég keményen és egyértelműen rendezni, akkor újabb szöget vernek az EU koporsójába.

6 Comments

  1. A szlovák politikusok kibabrálnak a szlovákiai magyarokkal, a magyar politikusok pedig kibabrálnak… a magyarországi magyarokkal.
    És még mindig mi vagyunk a hülyék, mert hagyjuk.

    (NB. A homokos felvonulás mellett tíznél is több külképviselet és több külföldi sztár is hitet tett, pedig azt a rendezvényt valós veszély nem fenyegette, senki nem akarta betiltani, csak néhányan elmondták róla a magánvéleményüket. A szlovák nyelvtörvényre, egy államelnök ok nélküli kitiltására, meg úgy általában a szlovákok aktív magyargyűlöletére meg azt mondja a zunijó, hogy semmi közük hozzá, belügy…
    Kettős mérce, mindig és mindenhol.)

  2. Köztudott hogy a szlovák politikusok előszeretettel kötekednek és csinálnak hüjét magyar kollegáikból. Miért kell erren folyton lehetőséget adni?

    Amúgy meg kiváncsi lennék mi lenne a hazai visszhangja annak, ha Fico és Slota Pilisszentkeresztre látogatna egy Svatopluk és/vagy Janosik szobor avatására. 😀

    Egyébként személyes szerint úgy gondolom, hogy mindenkinek szíve joga hogy oda mehessen szobrot avatni, ahová csak akar.

  3. @Malachi: Én továbbra is úgy gondolom, jó elnökünknek át kellett volna mennie. A tótok esetleges válasza: "Mi megmondtuk, szóltunk előre" nem állna meg sehogy, ha bizonyítást nyer, hogy Magyarország két hónapja bejelentette a látogatást, a szlovákok pedig nem éltek ennyi idő alatt ellenvetéssel.

    Persze az egész úgy ahogy van, vihar a biliben, és nem szól másról, hogy pár identitás nélküli nímand definiálja magát a politikai palettán. Ez megy Romániában, és most egyre durvábban Szlovákiában is. Ettől még a népekkel semmi bajom nekem sem, bár azt nem szeretem, ha megrugdossák és leköpdösik az autómat, csak mert magyar rendszám van rajta.

  4. @bajaj: "Csak jól sülhetett volna el a dolog számunkra, mert ha lemegy a rendezvény rendben, akkor a szlovákok komolyan megszégyenültek volna, ha meg Falcont támadás éri bármilyen részröl, na akkor azt jól fel lehetett volna fújni a tótok rovására (agresszió, szélsöséges csoportok, elégtelen biztosítás stb.)"

    Komolyan így gondolod? Szerintem erre az esetre is megvolt a válaszuk, egy rém egyszerű "Mi megmondtuk, szóltunk előre" állt volna a közleményben. Nem létezett erre a helyzetre jó megoldás.

    Az baj amúgy, hogy én ezek után sem utálom a szlovákokat? A gennyes politikusaikat persze igen, de abból van nekünk is bőven. Akkor mi sem volnánk jobbak? Na ugye.

  5. Szerintem elég rossz lenne, ha valaki-valami gyülölete okán egyesülne a magyar bármilyen formában is. Pont ennek az ellenkezöjében, szeretetben kellene egyesülnünk.

    Mivel a librálbolsik húsz éve folyamatosan bizonyítják, hogy számukra Magyarország csak egy lakóhely, de nem a hazájuk, így a részükröl most sem várhatunk mást: nekik Sólyom "bölcs", "mértékadó", "megfontolt" volt ebben a szituációban. A külügyér csóka azonnal ki is fejtette az esti Hiradóban. Annyira, de annyira ajrópai és píszí ez az ország, tapsikoljunk!

    Miközben a nem-átmenés egy végtelenül opportunista megoldása volt az egész nevetséges helyzetnek. Falconnak át kellett volna mennie, vállalva bármit, ami odaát várja. Csak jól sülhetett volna el a dolog számunkra, mert ha lemegy a rendezvény rendben, akkor a szlovákok komolyan megszégyenültek volna, ha meg Falcont támadás éri bármilyen részröl, na akkor azt jól fel lehetett volna fújni a tótok rovására (agresszió, szélsöséges csoportok, elégtelen biztosítás stb.)

    Ehelyett most mi vesztettünk arcot, jó sokat, Pozsony rajtunk röhög, Brüsszelben és Hágában pedig magasról tesznek majd rá, hogy ez a két kis miniállam mit veszekszik? Nem is fogják érteni…

    A magyar nép egyesítése szerintem egy módon lehetséges: ha megszünik minden TV-adás (föleg az igénytelen müsorok) és bezár az összes hiper- és szupermarket (minden beszerzési ár alatti akciójukkal); no ez lenne az a pont, mikor a jó magyar tömegesen fölállna a karosszékböl, és azt mondaná: eddig és ne tovább! Más nem érdekli, ha megvan a gazdaságos felsál, sör, csipsz és maunika só, addig fosik az egészre.

  6. Szép elképzelés, de sajnos nem működik. Ha csak a témával foglalkozó blogok hozzászólásait elolvasod, látni fogod, hogy az átlag balosnak csak annyi jött le, hogy "Sólyom érzéketlen, és megint megsértette az européer szomszédot", a turbójobbos szerint meg milyen gyáva alak, mert még nem rohanta le a nemlétező tankokkal Szlovákiát. Ezek vagyunk mi. Igaz… '19-ben is fontosabb volt, hogy ki a komenista és ki a zigaz magyar, pedig akkor az ellenség már az országot támadta… 🙁

Comments are closed.