Fico gyógykezelt és a magyar nemzettudat

Magyar nemzettudat nincs. Nincs már vagy 45 éve. Talán az Aranycsapattal veszett el végleg a nemzeti büszkeség. Nem véletlen, hogy máig a 6:3-mal szeretünk büszkélkedni, mert más nem nagyon van. Az Aranycsapat volt az utolsó, ami maradéktalanul egyesítette kis nemzetünket és semmi esély, hogy ez újra megtörténjen. Hacsak! Hacsak Fico nem tesz valamit érte. Egy nemzetet legkönnyebben az ellenségei egyesíthetnek. Eddig nekünk még az sem volt igazán, mert csak úgy individumként utáltuk azt, akik utálni szoktunk. Meg nálunk olyan jól működött az internacionalizmus, hogy komolyan hinni akarunk ebben a „ma már nem illik egymást utálni, meg eltűnnek a nemzeti különbségek” dumában.
Szlovákia, a történelem nélküli ország persze nehezebb helyzetben van, mint mi. Nekik még nehezebb nemzettudatot varázsolni, mert normálisan, a közös történelem egyesíthet egy nemzetet. Így, ha nincs történelem, marad az ellenség. Minket pécéztek ki, ami végül is okos dolog, mert azt kell választani, akivel szemben a legnagyobb a kisebbrendűségi érzés, és ezt mi teljesítjük.
Fico, viszont elszámította magát, mert olyan messzire megy, hogy ezzel már minket segít. Itt már nincs mérlegelés, hogy hát igen, de mi is hibákat követtünk el. Itt tiszta a helyzet, ezek tényleg idióták. Lehet bátran, közösen és nyíltan utálni végre valakit.
Így az a faramuci helyzet alakult ki, hogy a szlovákok végzik el helyettünk, amit nekünk magunknak kellene. Mindegy, köszönjük Fico gyógykezelt.
Egyébként, kíváncsiam várom az EU reakcióit. Egy jó kis tesztet mutatunk be, hogy milyen belső feszültségek vannak, amik az EU létét megkérdőjelezik. Amennyiben ezt a kérdést nem tudják elég keményen és egyértelműen rendezni, akkor újabb szöget vernek az EU koporsójába.

Rasszista vagyok? A cigánykérdésről tabuk nélkül, félelmekkel (Teljesverzió)

A cigánykérdésről, általában csak szélsőséges vagy a kérdés bármilyen gyakorlatias megközelítésében is a rasszizmust sejtő, jogvédő vélemény hallatszik. Miközben Magyarország számára a cigánykérdés az egyik legnagyobb gazdasági és társadalmi kihívás, amely akár polgárháborúhoz vezethet, de ez a legnagyobb lehetőség is, mert ha sikerül integrálni a cigányságot, olyan új erőforrások jelennének meg a társadalomban, amelyek biztos sikert garantálnának a 21. században. Ehhez új érzelmi, politikai és szakmai megközelítés kell, mert az eddigiek csődöt mondtak. Ez az írás ezt az új megközelítést támogatja, olyan érvekkel, amelyek máshol nem minősülnek rasszizmusnak.
Első lépésként tabuk, rasszizmus és jogvédő romantika nélkül kell szólni, a gondot definiálni: azzal nem lehet megküzdeni, amit nem ismerünk. A megbízható adatok nélkül nem könnyű, ma inkább hitekre és hiedelmekre alapozzunk, mint statisztikára. Sajnos a döntéshozók és az értelmiség, akik képesek lennének valamit tenni, rettegnek a rasszista vádtól, amit könnyen osztanak. Ezzel párhuzamosan az interneten terjed a durva rasszizmus.
Először is le kell szögeznünk, nem lehet a gondok idáig fajulásáért csak az egyik oldalt vádolni. Itt a cigányságnak és a többségnek is megvan a felelőssége és a feladata. A politika és a közbeszédet meghatározó szakértők félnek kimondani, a cigányságnak is van mit tennie, mert ez messzire vezetne. Ezzel szemben vannak, akik csak a cigányságot okolják mindenért, ami tarthatatlan. Egy biztos, nem oldunk meg problémákat egyoldalú megközelítéssel. Gyakran elhangzik például: a magyar középosztály nem érti meg, integráció nélkül nincs jövő, de arról nem beszélnek, a cigányság vajon akar-e integrálódni, megértette-e az integráció jelentőségét?
A politikai korrektség zavarai
A túl sok tabu egyik legfőbb oka a pc (politikailag korrekt) félreértelmezése. Bolgár György egy cikkében Amerikát hozza példának, ahol a pc-t komolyan veszik, ahol nem lehetne négerbűnözésről beszélni. Igaza van, de Amerika veszélyes példa. Az ugyanis a problémákkal való őszinte szembenézés hazája is. Nem lehet sértőn beszélni a színes bőrűekről, de nyugodtan le lehet írni: 2007 júniusában 100 ezer afro-amerikai férfiből 4618 börtönben ült. Hispán férfiak esetében ez a szám 1747, fehéreknél 773. Vagy máshol: Új-Mexikó államban a 20 és 35 év közötti fekete férfiak 30%-a folyamatosan börtönben van. (Az amerikai Népszámlálási Iroda még nem eléggé PC, továbbra is a „fekete” terminust használja az afroamerikai vagy afrikai-amerikai helyett.) Nálunk egyszer hangzottak el számok, és az ilyen reakciókat váltott ki. „Nem mást állított, mint hogy életük a születés pillanatában meghatározott, vagyis a lopás- és rablásvágy vérükből és/vagy a kultúrájukból fakad.” (Munk Veronika, Index) Sajnos az ilyen típusú reakciók nagyon kifizetődőek a magyar sajtóban. Aki ilyeneket ír, az komoly karrierre számíthat.
Nem a tényektől kell félni, az ellenség a tények rasszista értelmezése. Felmerül az is, aki fél a számoktól, azt gondolja, a cigányság több bűnt követ el, mint amennyit az emberek nekik tulajdonítanak. Persze nincsenek adatokkal. A becslések is egy szakmai prekoncepció mentén készülnek. A példaértékű Amerikában a statisztika mindent tud a feketékről. Iskolai eredményeiket, munkahelyi előrejutásukat, szakmai megoszlásukat, bűnelkövetéseiket. Az adatok sokszor nem örömtelik, de tudják, jobb ismerni a valóságot, mint az emberekre bízni, hogy megalkossák azt saját hiedelemviláguk szerint. Az adatvédelmi okokra hivatkozó statisztikanélküliség nemcsak sérti a cigányság érdekeit, hanem veszélyes a társadalom egészére is, mert össztársadalmi problémaként tüntethet fel olyan gondokat, amelyek valójában a cigányság problémái. A Rasszizmus és az Intolerancia Elleni Európai Bizottság (ECRI) is támogatta az etnikai alapú adatgyűjtést legutóbbi magyarországi jelentésében.
Ma rasszistának, szociálisan érzéketlennek nevezik, aki azt mondja munkaképes ember ne kapjon segélyt, vagy hogy külön osztályban jobb eredményt érnének el a cigányok. Ezek azonban csupán másféle szakmai, politikai megközelítések. Amerikában a szegregáció tilos, de olyan adatokat közölni, amelyek szerint a feketék előmenetele nem rosszabb tiszta fekete osztályokban, nyugodtan lehet. Nálunk az integráció hátrányait nem lehet kutatni, pedig ilyenek is vannak. Az integrált oktatás csak eszköz, a cigányság felemelkedése a cél, nem érdemes módszertani és ideológia tabuk közé zárni magunkat.
A rasszistázás negatív hatásai és az „acting white”
A többségi társadalom rasszistázása, kirekesztőnek bélyegzése nehezen megváltoztatható folyamatokat indított el, amelyek nehezítik a cigányság integrálódását
A cigányságot egyre erőteljesebben elkülöníti a többségtől, ha van a rasszista többség, aki a cigányság ellen tesz, akkor ebbe nem lehet integrálódni. Így a cigányság erősödő csoportidentitása, a többséggel szembeni ellenségképből fakad, vagyis cigány egyenlő nem magyar.. Ez az amerikai feketék integrálódásának is akadálya. Az úgynevezett „acting white” jelenség, „fehérként viselkedni”. E szerint a feketék a tanulást, a karrierépítést a többség jellemzőjének tartják és a kisebbség „fehérként viselkedő” tagja kirekesztésre számíthat saját csoportjában. Obama elnök éppen ezt nevezte a feketék előrejutásának egyik legnagyobb akadályának 2004-es híres beszédében.
A rasszistázás passzivitásra ösztönözi cigányságot, mivel a többség nem engedi kitörni őket, az egyéni erőfeszítéseik hiánya nem számít. Ebből egyenesen következik, bármilyen nem megfelelőnek ítélt cselekedetet – rendőri intézkedést, egy szerintük későn érkező mentőt – rasszizmusként értelmeznek. Sérelmek azonban mindannyiunkat érnek, ezeket különbözőképpen dolgozzuk fel. Amennyiben a cigányság számára egyetlen feldolgozásként a többségre való felelősség áthárítás létezik, akkor teljesen fejlődésképtelenné válik, mert saját felelősségével nem néz szembe.
Az, hogy a cigányság sérelmei rendszeresen a médiába kerülnek, előnytelen számukra, mert így folyton konfliktus helyzetben látjuk őket, pedig ilyen esetekben a törvény tiltja az etnikum megjelenítését. Megrugdosnak egy mentőt, fenyegetnek egy orvost, megvernek egy tanárt, ez régebben egy hír volt, amiért az átlagember nem okolhatta a cigányokat, mert nem jelent meg az etnikum a hírben. Ma igen és senki nem fog önbíráskodási ügyben felszínes információk alapján orvossal, tanárral szemben a cigányságnak igazat adni
Sajnos az utóbbi időben történt, cigányokkal szembeni gyilkosságok kezelésében, az, hogy ezeket bizonyítékok nélkül rasszista bűncselekményeknek állítják be negatív hatású. Fokozza az ilyen bűncselekmények kialakulásának veszélyét, bátorítja az ilyenre hajlamos rasszistákat, akik eddig nem mertek volna ilyet tenni, bátorítja azokat, akik személyes okokból szeretnének végezni valakivel, mert ez eltereli róluk a gyanút, és legfőképpen egyre erőteljesebb indulatokat kelt a cigányságban, talán oktalanul.
Természetesen nem akarom azt mondani, hogy nálunk nem létezik rasszizmus. A teljesen bigott rasszisták aránya tíz-tizenöt százalék, az agresszíveké ezen belül négy körüli. A statisztikai rasszisták aránya azonban a maradék népesség nyolcvan százaléka. Ezt a kifejezést azokra használják, akik a cigányság statisztikailag igazolt munkanélküliségét, képzetlenségét, vagy negatív tapasztalataikat általánosítják és racionális okokból kerülik a cigányokat, utasítják el szomszédságukat, vagy álláskérelmüket. Egyenlőségjelet tesznek a segélyezettek és a cigányság közé, ahogy például Kállai Ernő kisebbségi ombudsman is. Az ilyen rasszisták, azonban nem gondolják, hogy nincsenek rendes cigányok, a bigottakkal ellentétben, csak nem tartják érdemesnek egyesével megvizsgálni őket. A két tábor közötti különbségek erőteljesen megmutatkoznak a cigányságkérdés megoldásaiban. Az agresszívek akár a gettóba zárást is elfogadnák, a statisztikaiak oktatással és munkával oldanák meg a helyzetet. (adatok a Kód http://kod.hu/pub_008.html) A statisztikai rasszizmus legnagyobb károkat a munkaerő-piaci diszkrimináció és iskolai szegregáció terén okozza. Ők azonban könnyen befolyásolhatók lennének jó hírekkel, mivel tapasztalatok és a fejükben létező virtuális statisztika alapján ítélnek.
A sikerek történeteknek komoly gátat szab, hogy a felsőoktatásban tanuló cigányok aránya fél százalék alatti. Ahogy egy statisztikai rasszista blogger írta: „szeretném megvédeni a cigányságot! szeretném, de nem tudom, nem adnak rá okot! szeretnék hallani dolgos, gyerekeit példásan nevelő cigányokról! szeretnék, de nem hallok ilyenekről”
Nélkülük nem megy
Ki kell mondani a legfontosabbat: a cigányság nélkül nem megy! Hozhat a többségi társadalom áldozatot, lehet toleráns, lehet könyv, étkezés, ha nem mennek iskolába, nem írják meg a leckét, nem szereznek szakmát, akkor hiába.
A harcot élete jobbra fordulásáért minden egyes cigánynak kell megvívnia. Van egyéni felelősség saját sorsunkért, ha a körülmények meg is nehezítik a kitörést. A szülő felelőssége nagyobb gyermeke jövőjéért, mint a közösség többi tagjáé, ez nem helyettesíthető állami gondoskodással. A szülőket persze lehetne nevelni, erre vannak is nemzetközi példák, de ehhez is kell egyéni erőfeszítés.
Nem menthetünk fel senkit tetteinek következményei alól, a körülményekre hivatkozva, mert ezzel a szabad akaratot kérdőjelezzük meg. Így értelmét veszti a jogrend, az igazságszolgáltatás, többé egyetlen gyilkos, korrupt politikus, adócsaló sem ítélhető el, mert bizonyíthatja, ő a körülmények áldozata.
Egy 1994-ben indult nagyszabású kísérlet (Moving To Opportunity Research) bizonyította, (Pl. kriminológiai vetületekről: Kling, Ludwig and Katz, 2005, Ludwig and Kling, 2005 -Quarterly Journal of Economics, rengeteg anyag itt: http://www.nber.org/~kling/mto/ , hogy a körülmények nem határozzák meg sorsunkat. Fekete családoknak magas pénzbeli támogatást adtak, hogy gazdag környékekre költözzenek a gettóból. A későbbi elemzések kimutatták, hogy a gyermekek és szülők egészségügyi és lelki állapota hozzáidomult a jobb környék átlagához, de az iskolai előmenetelük és bizonyos bűncselekmények elkövetésének gyakorisága vagy a szülők foglalkoztatottsága, nem sokat változott. A körülmények tehát nem mindenhatóak, a bűn nem fertőző, a rossz környéken nem lesz mindenkiből automatikusan bűnöző, a szülői és egyéni erőfeszítések fontosak, de a társadalmi előítéletek lebontására nagy hangsúlyt kell helyezni, mert ezek fontos gátjai a változásnak.
Nincs eleve elrendeltség, a körülmények mindenhatóságában hinni olyan, mint a genetikai meghatározottságban, mert nem tudjuk szabályozni, ki hova születik, azonos körülmények soha nem lesznek. Van kiút, a legrosszabb iskolából és családból is kikerülhetnek a legsikeresebb emberek, erre a világban sok a példa, nehezebb nekik, ezért kell megadni minden támogatást, mert a társadalomnak szüksége van az ő képességeikre is.
Minden tettünknek azt kéne szolgálnia, hogy ugyanolyan életet tudjon élni bármely cigány család, mint bármely nem cigány, legyen esély, út felfelé, ez a cigányság érdeke is. A többség is felelős, de a cigányságnak is lépnie kell egy nagyot, mert nélkülük nem megy!
A kosz mint érték
Az ember legalapvetőbb ösztöne a túlélésről, az alkalmazkodásról szól. Ez nem hal ki, csak ma nehezebb tetten érni. Biztosan van magyarázat arra, miért választja a cigányság többsége életformaszerűen a képzetlenséget, a segélyből élést. Miért nem tud kitörni. Azonkívül persze, hogy a többség rasszista, és ők öngondoskodásra képtelenek.
A túl bőkezű szociális rendszer lustító hatását sokan felismerték. Svédországban is. A svéd szociális rendszer egyik megalkotója, Assar Lindbeck ma úgy gondolja, a modell fenntarthatatlan társadalmi viszonyokat eredményez. „Az emberek magatartása is megváltozott, s kezdték lenyúlni a társadalmi juttatásokat, például beteget jelentettek, mert a táppénzből is megéltek, vagy rokkantsági nyugdíjat igényeltek, mert így is csaknem annyi pénzt kaptak, mintha dolgoztak volna. Még Svédországban is, amely az egyik legegészségesebb népességű ország a világon, az átlagos betegállomány hossza akár huszonöt nap is lehet, míg Japánban csupán három.” – magyarázza, miért fordult az általa kitalált rendszer ellen.
Az a rendszer nem jó, amelyben egy életen át teljesítmény nélkül lehet élni. A továbblépést kell jutalmazni, fenn kell tartani a fenyegetést, hogy eljön a pont, amikor teljesítmény nélkül a tönk szélére kerülünk.
Persze már ma is milliók élnek szegénységben, de a tényszerűség kedvéért meg kell jegyeznem: a szegénység az EU-ban nem éhezést jelent, hanem, hogy a család nehezebben fér hozzá az oktatáshoz, számítógéphez, nyaraláshoz, jó lakáshoz vagy jó élelmiszerhez. Az EU-szabvány szerint szegény az, aki a leggyakoribb havi jövedelem 60 százalékánál kevesebből él. A kutatások szerint a cigányság közel száz százaléka rendelkezik műholdas tv-vel és dvd lejátszóval, 50 %-uk mobiltelefonnal, azok közül is kimutatottan a drágábbakkal. Ez nem az UNESCO definíciójának megfelelő napi egy dolláros szint.
Tavaly Varró Szilvia ítélte rasszistának http://nol.hu/lap/lap-20081129-20081129-21 az Út a munkához javaslat módosító indítványait, melyek szerint ne kapjon szociális segélyt, aki nem tartja be „a társadalmi együttélés szabályait”, és „életvitele alapján” nem felel meg „a közösségi elvárásoknak”. Feketén dolgozik segély mellett, nem tartja tisztán a portáját. A szerző a látszólagos jogvédők válaszával reagál. „Mely közösség elvárásainak kell megfelelni? Mi van, ha valaki a helyi cigányságot érzi saját közösségének, és azon normáknak felel meg?”
Jó kérdés, de meg kéne mondani, mi a cigányság normája?
Varró szerint a cigányság identitásának része a munkanélküliség, az iskolázatlanság, a fekete munka, esetleg a kosz? Ezért nem lehet ezeket szankcionálni? Van olyan, aki szerint azzal sértjük meg identitásukat, ha tisztaságot és erősebb munkamorált követelünk tőlük? Ha vannak, azok rasszisták, járjanak bármilyen köntösben. Jó lenne tudni, milyen értékeket kell védenünk, egy biztos, ez nem a kosz, a munkanélküliség és a megélhetési bűnözés.
Mindenki öngondoskodó
Természetesen a cigányság hagyományainál fogva más, mint a többségi társadalom, nem rosszabb vagy jobb, más. Ez a másság a munkamorálban is tetten érhető, ahogy a német protestáns munkamorál különbözik a katolikus magyartól, úgy a valaha vándorló cigányság munkához való viszonya is más. A mai világban nehezen találnak megfelelő munkát, de ez nem ok a tétlenségre és tanulatlanságra.
A szociális rendszer nem azért van, hogy helyettesítse a munkát. Nem választást kínál a munka és segély között, a valóban rászorulók megsegítését szolgálná. Gyakran hallani a médiában, mikor egy munkanélküli (nem csak cigány) azt mondja „ennyiért nem éri meg dolgozni”. Nem értem a szakembereket miért nem tiltakoznak, ez nem más, mint a tankönyvekben leírt önkéntes munkanélküliség definíciója: adott reálbér szint és munkapiaci feltételek között nem kíván munkát vállalni.
Olyan viszonyok nem lehetnek, amelyben „nem éri meg”, mert akkor a rendszer rossz. Az a huszonéves, aki nem tanult, ezért nem tud elhelyezkedni, nem rászoruló. Tanuljon és helyezkedjen el. Az adózók fizetik az ingyenes iskolarendszert, ezt ma tömegek arra használják, hogy potenciális munkanélkülit képezzenek magukból. A tankönyvek az ilyen típusú önkéntes munkanélküliség csökkentésére a szociális ellátási szint csökkentését javasolják, mert így a reálbér versenyképesebb lesz a segéllyel szemben. Mindennek ellenére azt kell mondanom, a cigányság racionális döntést hoz, amikor a mai rendszerben, az ő hagyományaival nagy számban a segélyből élést választja öngondoskodási formájának, amikor úgy dönt „nem éri meg”.
Mert bármit is állítsanak a szakértők, mindenki öngondoskodó. A Ferge Zsuzsa többször hangsúlyozta, öngondoskodás révén a szegénység nem képes változtatni helyzetén, mert ebben az értelemben öngondoskodásra képtelen. Lenkovics Barnabás, alkotmánybíró és Kerékgyártó T. István is hasonlóan nyilatkozott. Ez a nézet, amely szerint a társadalom öngondoskodásra képesekből és arra képtelenekből áll, alapvetően téves és a változtatásoknak gátja. Ugyanis, ha vannak öngondoskodásra képtelenek, nem lehet módosítani a támogatási rendszeren, mert szociális tragédia áll elő, tüntetésekkel, éhséglázadásokkal. (Meg kell jegyeznem, a tüntetés és az éhséglázadás is az öngondoskodás egyik formája.) Valójában a magatehetetlenek kivételével mindenki öngondoskodó. Kialakult az öngondoskodásnak a történelemben eddig ismeretlen formája, a szociális ellátórendszer segítségével történő megélhetés. Öngondoskodásra az képtelen, aki nem tudja a rendszert igénybe venni.
Ez szaktudást, rámenősséget, hosszú távú gondolkodást igénylő megélhetés. Egy mérnök sokféle tudással rendelkezhet, de általában fogalma sincs a leszázalékoltatásról, a segélyigénylésről, milyen esetben halmozottan hátrányos helyzetű valaki, minként lehet a legmagasabb támogatáshoz jutni. Öngondoskodásra képtelennek nevezhető, aki rámenősen próbál az önkormányzatnál több pénzt szerezni vagy kiegészítésként fát, fémet vagy terményt lop? Az úgynevezett megélhetési bűnözés nagy életösztönről és öngondoskodásról tesz bizonyságot. Sokan képtelenek lennének erre, és csak kevesen elég rámenősek a hivatalokkal való harchoz. Az öngondoskodásra képtelenek jól elvannak ezzel a szaktudással, és sajnos tovább is adják utódaiknak.
Másfajta szaktudásra tehát nincs is szükség. Sajnos hat éve nincsenek pontos lemorzsolódási adatok, de a kutatók szerint rendkívüli mértékű a továbbtanuló cigányok között. Ennek oka a pedagógusok szerint a családi háttérben rejlik. A szülők, a nagyobb testvérek nem tartják fontosnak az iskolát, hiszen ők anélkül is boldogulnak, vagy éppen ellenkezőleg: szakmával sem tudnak elhelyezkedni. A gyereket korán bevonják a családi munkamegosztásba, ezért otthon szükség van rá. Kétségtelenül, a munkanélküliséghez elég a szociális ellátó rendszer ismerete. Sőt, szakmunkás-bizonyítvánnyal kevesebbet lehet „keresni”, mint 4 általánossal. Furcsán hangzik, de annak, aki „karrierjét” a szociális ellátó rendszerre építi, racionális döntés nem tanulni. Halmozottan hátrányos helyzetűnek csak az minősül, akinek szülei nem végeztek 8 általánosnál többet. Amennyiben egy szülő fiatalon olyan „felelőtlen”, hogy szakmát tanul, „tönkreteszi” gyermekei jövőjét, mert azok nem lesznek jogosultak ingyenes óvodai, iskolai étkeztetésre, tankönyvre stb.
Miért teremtettünk és tartunk fenn olyan rendszert, amiben racionálisabb döntés nem tanulni, mint tanulni? Ez az, ami igazán cigányellenes. A közösség felelőssége, hogy a cigányságnak olyan utat ajánljon, amelyben vannak külső kényszerek, hogy kitörjön helyzetéből, mert a jelenlegi rendszerben örökre a „kényelmes” nyomorba süllyed. A kényelmes nyomor erős kifejezésnek tűnhet, de kutatásokból kiderült, a munkanélküliek 20 százaléka elégedett a pozíciójával, 27 százaléka pedig úgy gondolja, egészen jó a helyzete, a dolgozók ennél elégedetlenebbek. Ez a jelenség, rávilágít az egész rászorultsági elv gyengéjére és társadalmi hátrányaira. Ezzel ugyanis a rászorultságot „jutalmazom”, vagyis azt mondom, élj szegényen, tanulatlanul, elváltan, járasd kisegítő iskolába a gyereked és „jutalmat” kapsz! A nem „rászorulóknak” pedig valami ilyesmit: dolgozz, járj iskolába, ne válj el, neveld gyerekedet relatív jólétben, fizesd számláidat és a közösség elveszi a pénzedet és a veled ellentétesen élőket „jutalmazza”.
Nem akarom azonban azt a benyomást kelteni, hogy a többségnek nincs komoly feladata. Kutatási eredmények szerint a munkaerőpiaci diszkrimináció negatívan befolyásolja a tanulási hajlandóságot. Ezért a magyar kormánynak mindent meg kell tenni ennek visszaszorítására. A cigányság alulképzettsége komoly határokat szab az erőfeszítéseknek. A meglévő adatok jelzik, a munkaképes cigányságnak csak kisebb része rendelkezik a mai munkaerőpiacon legalább a minimálbért megérő tudással. Ez a tudásalapú magyar társadalmi elképzelés egyik leggyengébb láncszeme. A cigányság tömeges elhelyezkedéshez vagy a minimálbért kellene leszállítani, vagy a képzettséget emelni, esetleg elavult, tudást nem igénylő iparágakat meghonosítani.
Kidobott pénz
Egy társadalom akkor sikeres, ha olyan viselkedésformákat jutalmaz, amelyek előremutatók. A munkába állást a munkanélküliség helyett, a felelős szülői magatartást a felelőtlen helyett.
Tudjuk, a nyolc általánossal sem rendelkezők közül mindössze 10%-nak van munkája, köztük a nők csupán 2%-ának. Sajnos ezzel párhuzamosan a csak 8 általánost végzettek aránya 20 százalék, közben szakmunkás-hiány van. A megoldás nyilvánvaló, a képzettség emelése. Ezzel szemben a 18 éves tankötelezettség ellenére is tömegek csak 8 általánost végeznek, de tudásszintjük még ennek sem felel meg. Ezek között meglehetősen nagy számban vannak cigányok.
Az állítják, a cigányság nem érzi jól magát az iskolarendszerben. A szakértők szerint speciális programok kellenek, mégsem tudnak igazi eredményt felmutatni ott sem, ahol a lehetőségek adottak, (például az Országos Oktatási Integrációs Hálózat bázisintézményeiben) mert a program önmagában nem elég, motiváció kell, amit a jelenlegi rendszer nem ad, mert a tanulatlanságot jutalmazza.
Úgy tűnik, a másik oldal még rosszabbul érzi magát az integrált osztályokban, sőt, az ambiciózus cigány diákok is menekülnek onnan. Ítéljük el azokat, akik gyermekeik jövője miatti aggodalmukban (alkotmányos jogként) másik iskolát választanak, többlet pénz és fáradtság árán? Tudják gyermekeiknek csak egy élete van, abban kell lehetőleg sikeresebbnek lenniük, mint szüleiknek, és ezért bármire hajlandók. Sokszor alaptalan a félelem, de mennyi az esély egy budai iskolában, hogy ellopják a gyerek telefonját, vagy a túlkoros osztálytársak terrorizálják? Elhanyagolható. Hány százalék esély van erre Sárkeresztúron? Mondjunk kis számot: 10 százalék. Szülőként akarom a 10 százalék esélyt vállalni a gyerekem terhére? Egyáltalán van-e jogom? Melyik szülő győzhető meg, hogy vegyen részt egy kétes kimenetelű kísérletben a saját gyermekével, azon kutatók kedvéért, akik abban hisznek, nem hátrányos gyermekének az ilyen iskola? Felelősségének tudatában lévő szülő nem igen tesz ilyet. Amikor az oktatáspolitikusok elítélik ezeket az embereket, ezt is vegyék számba.
Megdönthetetlen bizonyíték nincs az integrált oktatás sikeréről. Az empirikus adatok csak azokat nyugtatják meg, akik ebben hinni akarnak. Az integrált oktatás hátrányairól is vannak kutatási eredmények, de ilyeneket nálunk még csak megemlíteni sem lehet.
A sokat emlegetett Amerikában elég furcsán néznének arra az oktatáspolitikusra, aki valakinek azt ajánlaná, ne vigye át egy másik, fizetős vagy drágább iskolába a gyerekét, ha a szülő azt tartja jobbnak.
Varró Szilvia cikkében felteszi a kérdést: sajnáljuk a 60 milliárdot segélyekre? Válaszom: ha ezzel hozzájárulunk a cigányság örök nyomorához, akkor igen, ha ezt arra használjuk, hogy kitörjön, akkor keveslem. Persze a 60 milliárd, valójában 1000 milliárd, mert hozzá kell adni az igénybe vett szolgáltatásokat, egészségügy, nyugdíj, közszolgáltatások, a fölöslegesen elvégzett iskola költségei. Tegyük még hozzá a megélhetési bűnökkel okozott károkat és így tovább. A magyar társadalom sok gondját megoldaná a cigányság munkába állítása, erre semmilyen áldozat nem kevés, a jelenlegi rendszerben azonban még az oktatásra fordított összeg is kidobott pénz.
Igen, a magyar társadalom sajnálja ezt a pénz, mert a szolidaritáson alapuló rendszereket bárhol a világon csak úgy tudják elfogadni, ha egyfajta erkölcsi értékközösség van a csoportban, tehát tudhatja az azt finanszírozó, nem élnek vissza vele. Ilyen értékközösség Varró Szilvia szerint sincs nálunk. (Ma már a németek többsége sem támogatja a szociális piacgazdaságot, hasonló okokból.) Az egyetlen megoldás az ellenőrzés drasztikus fokozása, ez garantálja a többség számára azt, amit az értékközösség nem tud, de erre érthetetlen okból a kormányzat részéről nincs törekvés.
Törvény előtti egyenlőség – A betört ablak elv
„… a köztársaság önvédelme egyre kevésbé működik. … Ha olyan szabály rendezi az életviszonyokat, amely nem éri el célját, akkor le kell vonni a következtetéseket.” Fleck Zoltán
„törvénytisztelő állampolgárok, …nem bízhatnak abban, hogy a hatóságok megvédik őket …. (az) erőszakos fellépéstől.” Pethő Iván, Magyar Bálint
„Egy állam teljesítményét sok tényező alapján lehet mérni. Ezek közül az egyik az, hogy biztosítja-e a jog uralmát. A jog uralma azt jelenti, hogy az életviszonyokat világos, alkotmányos jogszabályok szabályozzák, amiknek pártatlan és hatékony végrehajtását az állam szervezetei garantálják. ….A közvéleményben, de talán még a jogalkotókban sem tudatosult, hogy a magyar igazságszolgáltatás működéséből gyakorlatilag sikerült száműzni a közérdek érvényesülését.” Hack Péter
Ezek az idézetek a Magyar Gárda kapcsán jelentek meg a sajtóban, de minden gárdatag egyetért velük, a rájuk vonatkozó rész nélkül, ahogy itt vannak. A vidéki emberek legnagyobb gondja éppen ez, megszűnt a jog uralma, nincsenek normális életviszonyok. Ez az éledező rasszizmus legfőbb hajtóereje, és egyben a cigányság örök nyomorának garanciája.
A bajok gyökere, hogy egyesek összekeverték a toleranciát, a szociális érzékenységet a büntetőtörvénykönyvvel. Elhitették a cigánysággal, joguk van kisebb bűncselekményekkel a megélhetésüket kiegészíteni. Ennek következtében a vidék, mint közösség szétzilálódott, és megszűnt társadalomként működni. Olyan viszonyok alakultak ki, amelyben senki, aki ezek kialakulásáért felelős, nem tudna élni.
Így fordulhat elő, hogy a TV-ben mutatnak egy embert motoros fűrésszel a kezében egy lovas kocsi előtt, aki arról panaszkodik, muszáj fát lopni, mert nincs pénz venni. Ez talán egy szociális munkás szívét meglágyítja, de a falubeliek azt mondják: nem kellett volna motoros fűrészt venni, annak az árából kitelik két télre a fa, a lovas kocsiból pedig egy életre.
Aki megengedő volt ebben a témában, az a cigányságnak olyan utat ajánlott, amely szétrombolta értékrendjüket, és amelyből nincs út felfelé.
A magyar lakosság nem képes elköltözéssel védekezni, mint más országokban. Nálunk szinte mindenki tulajdonosa és nem bérlője otthonának. Máshol nagyon gyorsan végbemegy az etnikai elkülönülés. Washingtonban például a feketék által lakott részekben 93% az arányuk. Thomas Schelling (Nobel díjas közgazdász) szellemesen a káosz elmélet matematikáján alapulóan bebizonyította, ehhez nem kell igazi előítélet, legminimálisabb diszpreferencia is nagy változást eredményez, és az elkülönülés végbemegy. (Ki kell emelni, a diszpreferencia kétirányú, és az elkülönülés is, ráadásul nem is feltétlenül etnikai alapú. Egy jómódú cigány sem akar egy szegény környéken élni.) Nálunk elmenekülni csak vagyonvesztés árán lehet, az állam nem véd meg, az önvédelem amerikai formái nem engedélyezettek.
Akik felelősek a helyezet ilyen alakulásáért, mégis a cigányságnak okozták a legnagyobb kárt. Így ugyanis a kitörés minden lehetőségét elvesztett gettóba zárták őket. A nem cigány lakosság lassan eltűnik ezekről a helyekről. Munkalehetőségek soha többé nem lesznek, a beruházók menekülnek, mint éppen most láthatjuk a sarkadi Tesco esetén.  Nem lesz orvos, tanár, sőt önkormányzat sem, ezt a folyamatot jól példázza Tiszabő. A cigányság ott marad az örökre leírt falvakban, amelynek némelyikében már ma is 1300 Ft az egy főre jutó éves adóbefizetés. Ezek a területek halálra vannak ítélve, nincs kiút, hacsak nem biztosítjuk újra a törvény uralmát.
Van még egy valóságos veszély. Mivel a cigány értelmiség gyenge, ezért az elit szerepét a bűncselekményekkel meggazdagodott cigányok vehetik át, ők szivároghatnak be a cigány szervezetek vezetőségébe, rátehetik a kezüket a cigányságnak szánt támogatásokra is.
Ezt igazolja a fémlopások sokkoló példája is, amelyben Magyarország igazi állatorvosi lovat hozott létre, igazolta a betört ablak elvet (Amerikában így is nevezik a zéró toleranciát). A félrenézés ezekben az ügyekben oda vezetett, hogy mára olyan maffia alakult ki, amely a hazai rendőrség szerint a kábítószer maffiához hasonló szervezettségű. Az okos bűnözők észrevették, az egyént nem büntetik ezekért. Így ha sok egyénnel lopatnak keveset, nem kockáztatnak. Sokan lettek ebből milliárdosok, miközben lent látszólag még mindig nincstelen emberek gyűjtik a drótot, a szociálisan érzékenyek pedig könnyeket morzsolnak el, amikor látják őket. Ezt eredményezte a politika, amely feltalálta a megélhetési bűnözést.
Végszó, hatalomra jut-e a szélsőség
Politikusi magasságokból a cigánykérdés egyszerűnek látszik: az emberekben van a hiba. Túl rasszisták, nem elég felvilágosultak, toleránsak, szolidárisak. Talán így van, de a nélkül, hogy egyetlen szélsőségest felmentenék, hozzá kell tennem, ezek az emberek eddig békében éltek. Nem alakítottak gárdát, nem masíroztak fel s alá. Valami megváltozott, az eddig lappangó, de még kontrollált előítéletek kicsaptak. Az a benyomásom, a politikusok azt gondolják, ez néhány szélsőséges lelki változásával indokolható. Meglehetősen történelmietlen és abszurd nézet.
A helyzet minden nap rosszabb lesz. A magyar baloldali értelmiség egyik hittétele, mely szerint „nálunk nem szavaznak a szélsőségekre”, nemsokára megdől. A cigánykérdés tömegek gondolkodásának középpontjába került, akik már nem fogadják el a korábbi megoldásokat, de még nem akarnak szélsőségesek lenni. Azonban új megoldásokat kell nekik ajánlani, mert a döntéshozók és az értelmiség részéről változást várnak. Amennyiben ezt nem kapják meg, a jelenlegi megoldások közül választanak. Pártot és „értelmiséget” keresnek elégedetlenségükhöz. Akkor már késő lesz megkérdezni magunktól, mit rontottunk el. Amikor az ember eltéved, érdemes visszatérni az út elejére és egy másikon elindulni. Az eddigi út egyenesen vezetett a szélsőségek megerősödéséhez és az erőszakhoz. Gyökeresen új útra van szükség. Közhelyeken túli megoldásokkal és az értelmiségnek – ha a cigányság felemelkedését szeretné látni – támogatnia kell a váltást. Ennek fontosabbnak kell lennie, mint a rasszisták elleni kiállás mindennapos imamalma. Hiába minden elhatárolódás, a bajban mindenkinek meglesz a történelmi felelőssége.

Rasszista vagyok? (Rövidített verzió)

Az írás a tavalyi év folyamán készült, azóta aktualizálódott, de a rasszista vádtól való félelmek miatt nem akartam közölni. Az utóbbi időben azonban Sólyom László több pontban is hasonlóan nyilatkozott, ezért felbátorodtam.
A felszín alatt forrnak az indulatok, minden nappal közelebb jutunk a kitöréshez. Magyarország számára ma a cigánykérdés a legnagyobb társadalmi és gazdasági kihívás, amely akár polgárháborúhoz vezethet, de ez a legnagyobb lehetőség is, mert ha sikerülne integrálni a cigányságot, olyan új erőforrások jelennének meg a társadalomban, amelyek a 21. században biztos sikert garantálnának. A bajt tetézi, hogy többnyire csak szélsőséges vagy a kérdés bármilyen gyakorlatias megközelítésében a rasszizmust sejtő vélemények hallatszanak.
Hogy egyáltalán hozzákezdjünk az egészhez, le kell szögeznünk valamit. Nem lehet a gondok idáig fajulásáért csak az egyik oldalt vádolni. Gyakran elhangzik például, hogy integráció nélkül nincs jövő, de hogy a cigányság vajon akar-e integrálódni, az integráció jelentőségét megértette-e, arról nem beszélünk.
A túl sok tabu egyik legfőbb oka a politikai korrektség fogalmának félreértelmezése. Igaz, hogy Amerikában nem lehet sértőn beszélni a színesbőrűekről, viszont nyugodtan le lehet írni, hogy 2007 júniusában százezer afrikai-amerikai férfiból 4618 börtönben ült. Spanyol-amerikai származású („Hispanic”) férfiak esetében ez a szám 1747, fehéreknél 773. Vagy hogy Új-Mexikóban a húsz és harmincöt év közötti feketeférfiak harminc százaléka folyamatosan börtönben ül. (Az amerikai Népszámlálási Iroda még nem eléggé PC, továbbra is a „fekete” terminust használja az afroamerikai vagy afrikai-amerikai helyett.) Nálunk egyszer hangzottak el számok, és az ilyen reakciókat váltott ki: „Nem mást állított, mint hogy életük a születés pillanatában meghatározott, vagyis a lopás- és rablásvágy vérükből és/vagy a kultúrájukból fakad.” (Munk Veronika, Index)
Nem kell félni a tényektől, nem ők az ellenség, hanem a tények rasszista értelmezése. Bennem az is felmerül, hogy aki fél a számoktól, azt gondolja, hogy a cigányság igazából annál is több bűnt követ el, mint amennyit az emberek neki tulajdonítanak. Persze nem tudjuk, mert a becslések is prekoncepció mentén készülnek. A példaértékű Amerikában a statisztika mindent tud a feketékről. Iskolai eredményeiket, a munkahelyi előrejutásukat, a szakmai megoszlásukat, bűnelkövetéseiket. Az adatok sokszor nem örömtelik, de jobb ismerni a valóságot, mint az emberekre bízni, hogy saját hiedelemviláguk szerint megalkossák azt. Az adatvédelmi okokra hivatkozó statisztikanélküliség éppen a cigányság érdekeit sérti. A Rasszizmus és az Intolerancia Elleni Európai Bizottság (ECRI) is támogatta az etnikai alapú adatgyűjtést – az emberi jogok tiszteletben tartása mellett – 2007-es magyarországi jelentésében.
Lehet rasszistának, szociálisan érzéketlennek nevezni, aki azt mondja, hogy egyetlen munkaképes ember se kapjon segélyt, vagy hogy külön osztályban jobb eredményt érnének el a cigányok, de nem érdemes. Ezek nem rasszista kijelentések, csupán másfajta szakmai-politikai megközelítések. Amerikában a szegregáció szigorúan tilos, de bárki érvelhet úgy, hogy a feketék előmenetele nem rosszabb tiszta fekete osztályokban, ez még nem szegregáció. Nálunk az ilyen kérdéseknek még a szakmai vitáját sem nézik jó szemmel.
A többségi társadalom lerasszistázása, kirekesztőnek bélyegzése olyan folyamatot indított el, amely a cigányság integrálását nehezíti. Mindenekelőtt egyre erőteljesebben elkülöníti a többségtől a cigányságot, hiszen ha van a rasszista többség, akkor ők úgysem tudnak kitörni, mert a gonosz többség nem engedi, egyéni erőfeszítéseik hiánya nem számít. Ebből egyenesen következik, hogy bármilyen nem megfelelőnek ítélt cselekedetet, rendőri intézkedést, egy ­– szerintük – későn érkező mentőt, rasszizmusként értelmeznek. Sérelmek azonban mind­annyiunkat érnek, ezeket különbözőképpen dolgozzuk fel. Amennyiben a cigányság számára egyetlen feldolgozásként a többség okolása létezik, akkor teljesen fejlődésképtelenné válik, mert saját felelősségével nem kell szembenéznie.
Természetesen nem akarom azt mondani, hogy nálunk nem létezik rasszizmus. A teljesen bigott rasszisták aránya tíz-tizenöt százalék, az agresszíveké ezen belül négy körüli. A statisztikai rasszisták aránya azonban a maradék népesség nyolcvan százaléka. Ezt a kifejezést azokra használják, akik a cigányság statisztikailag igazolt munkanélküliségét, képzetlenségét, vagy negatív tapasztalataikat általánosítják és racionális okokból kerülik a cigányokat, utasítják el szomszédságukat, vagy álláskérelmüket. Egyenlőségjelet tesznek a segélyezettek és a cigányság közé, ahogy például Kállai Ernő kisebbségi ombudsman is. Az ilyen rasszisták, azonban nem gondolják, hogy nincsenek rendes cigányok a bigottakkal ellentétben, csak nem tartják érdemesnek egyesével megvizsgálni őket. A két tábor közötti különbségek erőteljesen megmutatkoznak a cigányságkérdés rendezésének megoldásaiban. Az agresszívek akár a gettóba zárást is elfogadnák, a statisztikaiak oktatással és munkával oldanák meg a helyzetet. (adatok a Kód kft: http://kod.hu/pub_008.html) A statisztikai rasszizmus legnagyobb károkat a munkaerő-piaci diszkrimináció és iskolai szegregáció terén okozza. Ők azonban könnyen befolyásolhatók lennének jó hírekkel, mivel tapasztalatok és a fejükben létező virtuális statisztika alapján ítélnek.
A sikerek történeteknek komoly gátat szab, hogy a felsőoktatásban tanuló cigányok aránya fél százalék alatti. Ahogy egy statisztikai rasszista blogger írta: „szeretném megvédeni a cigányságot! szeretném, de nem tudom, nem adnak rá okot! szeretnék hallani dolgos, gyerekeit példásan nevelő cigányokról! szeretnék, de nem hallok ilyenekről
Hangsúlyosan ki kell végre mondani a legfontosabbat: a cigányság nélkül nem megy! Hozhat a többségi társadalom bármekkora áldozatot, lehet bármennyire toleráns, az ő erőfeszítésük nélkül nem lehet kitörni. Lehet ingyenes étkezés, ruha, bármi, ha nem mennek iskolába, otthon nem írják meg a leckét, ha nem szereznek szakmát, akkor hiába.
Nem menthetünk fel senkit tetteinek következményei alól, a körülmények kényszerére hivatkozva, mert ezzel a szabad akaratot kérdőjelezzük meg. Így értelmét veszti a jogrend, az igazságszolgáltatás, többé egyetlen gyilkos, korrupt politikus, adócsaló sem ítélhető el, mert bizonyíthatja, ő a körülmények áldozata.
Egy 1994-ben indult nagyszabású kísérlet (Moving To Opportunity Research) bizonyította, (Pl. kriminológiai vetületekről: Kling, Ludwig and Katz, 2005, Ludwig and Kling, 2005 -Quarterly Journal of Economics, rengeteg anyag itt: http://www.nber.org/~kling/mto/, hogy a körülmények nem határozzák meg sorsunkat. Fekete családoknak magas pénzbeli támogatást adtak, hogy gazdag környékekre költözzenek a gettóból. A későbbi elemzések kimutatták, hogy a gyermekek és szülők egészségügyi és lelki állapota hozzáidomult a jobb környék átlagához, de az iskolai előmenetelük és bizonyos bűncselekmények elkövetésének gyakorisága vagy a szülők foglalkoztatottsága, nem sokat változott. A körülmények tehát nem mindenhatóak, a bűn nem fertőző, a rossz környéken nem lesz mindenkiből automatikusan bűnöző, a szülői és egyéni erőfeszítések fontosak, de a társadalmi előítéletek lebontására nagy hangsúlyt kell helyezni, mert ezek fontos gátjai a változásnak.
Nincs eleve elrendeltség, a körülmények mindenhatóságában hinni olyan, mint a genetikai meghatározottságban. Van kitörés, a világban sok példa mutatja, hogy a legsikeresebb emberek a legrosszabb iskolából és családból is kikerülhetnek. Igaz, nekik nehezebb, ezért kell megkapniuk minden támogatást, mert a társadalomnak az ő képességeikre is szüksége van.
Tavaly Varró Szilvia ítélte rasszistának  http://nol.hu/lap/lap-20081129-20081129-21 az Út a munkához javaslat módosító indítványait, melyek szerint ne kapjon szociális segélyt, aki nem tartja be „a társadalmi együttélés szabályait”, és „életvitele alapján” nem felel meg „a közösségi elvárásoknak”. Feketén dolgozik segély mellett, nem tartja tisztán a portáját. A szerző a látszólagos jogvédők válaszával reagál. „Mely közösség elvárásainak kell megfelelni? Mi van, ha valaki a helyi cigányságot érzi saját közösségének, és azon normáknak felel meg?”
Jó kérdés, de meg kéne mondani, hogy a cigányság normái voltaképp micsodák. Varró szerint talán része a cigányság identitásának a munkanélküliség, a szegénység, az iskolázatlanság, a fekete munka, esetleg a kosz? Ezért nem lehet ezeket szankcionálni? Azzal sértjük meg identitásukat, ha tisztaságot és erősebb munkamorált követelünk tőlük?
Természetesen a cigányság, hagyományainál fogva, más, mint a többségi társadalom, nem rosszabb vagy jobb, más. Ez a másság a munkamorálban is tetten érhető, ahogy a német protestáns munkamorál is különbözik a katolikus magyartól, úgy a valaha vándorló cigányság munkához való viszonya is más. Viszont a szociális rendszer nem azért van, hogy a munkát helyettesítse. Nem választást kínál a munka és segély között, hanem a valóban rászorulók megsegítését kéne szolgálnia. Az a huszonéves, aki azért nem tud elhelyezkedni, mert nem tanult, nem rászoruló. Tanuljon és helyezkedjen el, ez a társadalmi szerződés lényege. Az adózók fizetik az ingyenes iskolarendszert, ezt ma tömegek arra használják, hogy potenciális munkanélkülit képezzenek magukból. A mai rendszer az önkéntes munkanélküliséget támogatja. Mindennek ellenére azt kell mondanom, hogy a cigányság racionális döntést hoz – a mai rendszerben legalábbis –, amikor öngondoskodási formájának a segélyből élést választja.
Mert bármit is állítsanak a szakértők, mindenki öngondoskodó. A Ferge Zsuzsa többször hangsúlyozta, öngondoskodás révén a szegénység nem képes változtatni helyzetén, mert ebben az értelemben öngondoskodásra képtelen. Ez a nézet, amely szerint a társadalom öngondoskodásra képesekből és arra képtelenekből áll, alapvetően téves és a változtatásoknak gátja. Ugyanis, ha vannak öngondoskodásra képtelenek, nem lehet módosítani a támogatási rendszeren, mert szociális tragédia áll elő, tüntetésekkel, éhséglázadásokkal. Meg kell jegyeznem, a tüntetés és az éhséglázadás is az öngondoskodás egyik formája. Valójában a magatehetetlenek kivételével mindenki öngondoskodó. Kialakult például az öngondoskodásnak a történelemben eddig ismeretlen formája, a szociális ellátórendszer segítségével történő megélhetés. Öngondoskodásra az képtelen, aki nem tudja a rendszert igénybe venni; aki képes az öngondoskodásnak ezt a különleges módját választja.
Ez szaktudást, rámenősséget, hosszú távú gondolkodást igénylő megélhetés. Egy mérnök sok mindenben járatos lehet, de többnyire fogalma sincs a leszázalékoltatás rejtelmeiről, a segélyigénylés titkairól. Nem tudja, milyen esetben halmozottan hátrányos helyzetű valaki, hogyan lehet a legmagasabb támogatáshoz jutni. Öngondoskodásra képtelennek nevezhető, aki rámenősen próbál az önkormányzatnál több pénzt szerezni vagy kiegészítésként fát, fémet vagy terményt lop? Az úgynevezett megélhetési bűnözés nagy életösztönről és öngondoskodásról tesz bizonyságot. Sokan erre képtelenek lennének és csak kevesen elég rámenősek a hivatalokkal való harchoz. Az úgynevezett öngondoskodásra képtelenek jól elvannak ezzel a szaktudással és tovább is adják utódaiknak.
Sajnálatos módon hat éve nem rendelkezünk teljesen pontos lemorzsolódási adatokkal, de a kutatók szerint rendkívüli mértékű a továbbtanuló cigányok között a lemorzsolódás. Ennek oka a pedagógusok szerint a családi háttérben rejlik. A szülők, a nagyobb testvérek nem tartják fontosnak az iskolát, hiszen ők anélkül is boldogulnak, vagy éppen ellenkezőleg: szakmával sem tudnak elhelyezkedni. A gyereket korán bevonják a családi munkamegosztásba, ezért otthon nagyobb szükség van rá. Furcsán hangzik, de annak, aki karrierjét a szociális ellátó rendszerre építi, racionális döntés nem tanulni. Ha egy szülő fiatalon szakmát tanul, tönkreteszi gyermekei jövőjét, mert azok nem lesznek jogosultak ingyenes óvodai, iskolai étkeztetésre, tankönyvre stb. Miért teremtettünk és tartunk fenn egy olyan rendszert, amiben racionálisabb döntés nem tanulni, mint tanulni, kegyelemkenyéren élni, mint kenyeret sütni? Ez a helyzet igazán cigányellenes. A közösség felelőssége, hogy a cigányságnak olyan új utat ajánljon, amelyben vannak külső kényszerek, hogy kitörjön helyzetéből, mert a jelenlegi rendszerben örökre a kényelmes nyomorba süllyed. A kényelmes nyomor talán erős kifejezésnek tűnhet, de kutatásokból kiderült, a munkanélküliek húsz százaléka elégedett a pozíciójával, huszonhét százaléka pedig úgy gondolja, hogy egészen jó a helyzete, a dolgozók ennél elégedetlenebbek.
A túl bőkezű szociális rendszer ellustító hatását sokan felismerték. A svéd szociális rendszer egyik megalkotója, Assar Lindbeck ma úgy gondolja, a modell fenntarthatatlan társadalmi viszonyokat eredményez. „Az emberek magatartása is megváltozott, s kezdték lenyúlni a társadalmi juttatásokat, például beteget jelentettek, mert a táppénzből is megéltek, vagy rokkantsági nyugdíjat igényeltek, mert így is csaknem annyi pénzt kaptak, mintha dolgoztak volna. Még Svédországban is, amely az egyik legegészségesebb népességű ország a világon, az átlagos betegállomány hossza akár huszonöt nap is lehet, míg Japánban csupán három” – magyarázza egy interjúban, miért fordult az általa kitalált rendszer ellen.
Az állítják, a cigányság nem érzi jól magát az iskolarendszerben. A szakértők szerint speciális programok kellenek, mégsem tudnak igazi eredményt felmutatni ott sem, ahol a lehetőségek adottak, (például az Országos Oktatási Integrációs Hálózat bázisintézményeiben) mert a program önmagában nem elég, motiváció kell, amit a jelenlegi rendszer nem ad, hiszen, mint láthattuk, a tanulatlanságot jutalmazza.
Úgy tűnik, a másik oldal még rosszabbul érzi magát az integrált osztályokban, ahonnan az ambiciózus cigány diákok is menekülnek. Ítéljük el azokat, akik gyermekeik jövője miatti aggodalmukban másik iskolát választanak? Melyik szülő győzhető meg, hogy vegyen részt egy kétes kimenetelű kísérletben a saját gyermekével, azon kutatók kedvéért, akik abban hisznek, nem hátrányos gyermekének az ilyen iskola? Ilyen felelős szülő nincs. Amikor az oktatáspolitikusok elítélik ezeket az embereket, ezt is vegyék számba.
Varró Szilvia cikkében felteszi a kérdést: sajnáljuk a hatvanmilliárdot segélyekre? Válaszom, ha ezzel hozzájárulunk a cigányság örök nyomorához, akkor igen, ha viszont arra használjuk, hogy kitörjön, akkor keveslem. Persze a hatvanmilliárd valójában ezermilliárd, mert hozzá kell adni az igénybe vett szolgáltatásokat, egészségügy, nyugdíj, közszolgáltatások, a fölöslegesen elvégzett iskola költségei. A megélhetési bűnökkel okozott kárt és így tovább. A magyar társadalom sok gondját megoldaná a cigányság munkába állítása, erre semmilyen áldozat nem kevés, a jelenlegi rendszerben azonban, még az oktatásra fordított is kidobott pénz.
Igen, a magyar társadalom sajnálja ezt a pénz, mert a szolidaritáson alapuló rendszereket csakis egyfajta erkölcsi értékközösség alapján lehet elfogadni, vagyis akkor, ha az igénybevevők nem élnek vissza vele. Náluk ilyen értékközösség Varró Szilvia szerint sincs. Akkor pedig az ellenőrzés drasztikus fokozása az egyetlen megoldás, de erre a kormányzat valami érthetetlen okból nem törekszik.
 „… a köztársaság önvédelme egyre kevésbé működik. … Ha olyan szabály rendezi az életviszonyokat, amely nem éri el célját, akkor le kell vonni a következtetéseket” (Fleck Zoltán).
„…törvénytisztelő állampolgárok, …nem bízhatnak abban, hogy a hatóságok megvédik őket …. (az) erőszakos fellépésétől” (Pethő Iván, Magyar Bálint).
„Egy állam teljesítményét sok tényező alapján lehet mérni. Ezek közül az egyik az, hogy biztosítja-e a jog uralmát. A jog uralma azt jelenti, hogy az életviszonyokat világos, alkotmányos jogszabályok szabályozzák, amiknek pártatlan és hatékony végrehajtását az állam szervezetei garantálják. ….A közvéleményben, de talán még a jogalkotókban sem tudatosult, hogy a magyar igazságszolgáltatás működéséből gyakorlatilag sikerült száműzni a közérdek érvényesülését” (Hack Péter).
Vagyis megszűnt a jog uralma, nincsenek normális életviszonyok. Ez az éledező rasszizmus legfőbb hajtóereje és egyben a cigányság örök nyomorának garanciája.
A bajok gyökere, hogy egyesek összekeverték a toleranciát, a szociális érzékenységet a büntetőtörvénykönyvvel. Elhitették a cigánysággal, hogy joguk van a bevételüket kisebb bűncselekményekkel kiegészíteni. Ennek következtében a vidék, mint közösség szétzilálódott és megszűnt társadalomként működni. Olyan viszonyok alakultak ki, amelyekben senki, aki a kialakulásukért felelős, nem tudna élni.
Így fordulhat elő, hogy látunk a tévében egy embert, lovas kocsi előtt, kezében motoros fűrésszel, arról panaszkodva, hogy nincs pénz, ezért muszáj fát lopnia. Ez egy szociális munkás talán szívét meglágyítja, de a falubeliek azt mondják, nem kellett volna motoros fűrészt venni, annak az árából kitelik a fa két télre, a lovas kocsiéból pedig egy életre.
A nem cigány lakosság az ilyen vidékről lassan eltűnik. Munkalehetőségek nem lesznek többé, a beruházók menekülnek, mint éppen most láthatjuk a sarkadi Tesco vagy Tiszabő esetében. Nem lesz orvos, tanár, sőt önkormányzat sem. A cigányság ott marad az örökre leírt falvakban, amelynek némelyikében már ma is 1300 Ft az egy főre jutó éves adóbefizetés. Ezek a területek halálra vannak ítélve, nincs kiút, hacsak nem biztosítjuk újra a törvény uralmát.
Politikusi magasságokból a cigánykérdés egyszerűnek látszik: az emberekben van a hiba. Túl rasszisták, nem elég felvilágosultak, toleránsak, szolidárisak. Talán így van, de a nélkül, hogy egyetlen szélsőségest felmentenék, hozzá kell tennem, ezek az emberek eddig békében éltek. Nem alakítottak gárdát, nem masíroztak fel s alá. Valami megváltozott, az eddig lappangó, de még kontrollált előítéletek kicsaptak.
A helyzet minden nap rosszabb lesz. A magyar baloldali értelmiség egyik hittétele, mely szerint „nálunk nem szavaznak a szélsőségekre”, megdőlhet. A cigánykérdés tömegek gondolkodásának középpontjába került, akik már nem fogadják el a korábbi megoldásokat, de még nem akarnak szélsőségesek lenni. Azonban új megoldásokat kell nekik ajánlani, mert a döntéshozók és az értelmiség részéről változást várnak. Amennyiben ezt nem kapják meg, a jelenlegi megoldások közül választanak, pártot és „értelmiséget” keresnek elégedetlenségükhöz. Akkor már késő lesz megkérdezni magunktól, mit rontuttunk el. Amikor az ember eltéved, érdemes visszatérni az út elejére és egy másikon elindulni. Az eddigi út egyenesen vezetett a szélsőségek megerősödéséhez és az erőszakhoz. Gyökeresen új útra van szükség. Közhelyeken túli megoldásokkal és az értelmiségnek – ha a cigányság felemelkedését szeretné látni – támogatnia kell a váltást. Ennek fontosabbnak kell lennie, mint a rasszisták elleni kiállás mindennapos imamalma. Hiába minden elhatárolódás, a bajban mindenkinek meglesz a történelmi felelőssége.

A mi kis robot kakasunk

Nem tudom általában a köztársasági elnök politikus-e, de a jelenlegi tuti nem az. Igaz, hogy Sólyom a neve, de inkább kakasként viselkedik. A nemzet egységét megszemélyesítő elnök legfőbb tulajdonsága a kompromisszum-készség kéne legyen. Bármibe belemegy, bárkivel szövetkezik, hogy az ország sikerét és jobb működését elősegítse, félreteszi a presztízs szempontokat és csak az érdekli, boldoguljunk, fejlődjünk..

No, a miénk ennek az ellenkezője. Neki csak a jog és a saját elképzelései számítanak. Egy alkotmányos robot, sőt egy kakas robot, aki bárkivel összekap a maga merev módján. Érzelmei nincsenek a büszkeségen kívül, nem érez semmit, nem fél és nem örül, csak a jogokat követeli. Azt is persze az ő saját jogértelmezése szerint. Persze, ő tévedhetetlen, ő csak jól dönthet, nincs benne soha semmi kétség.

Csak sémákban és közhelyekben gondolkodik, érzelmi sivársága miatt nem látja át az élet komplexitását. Szeretetet nem érez, de legalább gyűlölni tud és ez az egyetlen jó tulajdonsága. Utálja Gyurcsányt, aki azért, legyenek bármilyen politikai nézeteink, valljuk be, megérdemli.

Megrökönyödve nézzük immár néhány éve, hogy a robot kakas megpróbálja különböző jelöltjeit, különböző posztokra megválasztatni az országgyűléssel. Ez alatt az idő alatt bebizonyította, képtelen a kompromisszumokra, megérthettük, ha olyan világban kéne élnünk,, amilyen az övé, nagyon rosszul érzenénk magunkat. Ott nem lenne barátság, nem lenne kellemes céltalan beszélgetés egy pohár bor mellett, nem lenne tányértörés és megbékélés, nem adná fel senki az elveit másokért, a békéért vagy a szerelemért.

Nem cserélnék a robot kakassal, és nem akarok az ő világában élni, még akkor sem, ha Gyurcsányéban még annyira sem akarok.