Lénybeszéd

A gyerekemmel mostanában sokat járok játszótérre, ahol homokozik. Ettől homokos lesz és itt már bajba kerülök. Vajon mondhatom-e neki, hogy poroljunk le, mert homokos lettél. Nem tudom, hogy ezzel rosszat teszek-e neki vagy éppen jót? Megfelel-e ez a Gender talknak vagy ahogy én magyarítanám, lénybeszédnek. Azt már tudom, hogy nem szabad fiamnak szólítani, mert ezzel szexuálisan orientálom, mármint arra, hogy ő fiú és ez lénybeséd szerint kirekesztő magatartás. Nem tudom ez pontosan, milyen bűn, csak hogy az ember lényege elleni súlyos vétek. Mi ugyanis nem férfiakból és nőkből állunk, hanem hetero nőkből és férfiakból, homo nőkből és férfiakból, a semilyen-semolyanokból és biszexekből. Így tehát nem érdemes azt a szót használni, hogy férfi és nő, a lény bőven elég. Ezért a barátom, aki nagyon toleráns, mindig azt szokta mondani, nézd már annak a lénynek milyen jó segge van.

Mi is fejlődünk, például nem engedjük magunkat anyukának és apukának szólítani, a lénybeszéd ajánlása szerint. A gyerek csak a szülő kifejezést használhatja. Ebből aztán van kalamajka, mert soha nem tudjuk eldönteni melyikünknek szól. A keresztnevünket meg nem merjük használni, mert az szerintünk szexista. Abból ugyanis egyértelműen kiderül férfi vagy nő az illető. Furcsállom, hogy lénybeszédesek ez ellen még nem emelték fel a szavukat. Mondjuk, ha Gabinak hívnának bennünket, akkor ez talán megfelelne, de nem akarunk nevet változtatni.

Olvastam egy német lénybeszédes ajánlást, miszerint az 1-3 éves egyik féle gyerek lényeknek, (most itt bajban vagyok, mert valahogy le kéne írnom, hogy melyiknek, és ha azt írom, amelyik később gyereket szülhet, akkor ezzel már az anyaság rabszolgasága felé orientálom.) de mivel ebből már úgyis kitalálták, nem szaporítom tovább a szót. Szóval, ennek a lénynek a nemi szervébe kéne nyúlkálni, a 650 ezer példányban terjesztett német ajánlás szerint, hogy az önkielégítést minél hamarabb elkezdhesse. Én igazán igyekszem megfelelni, de ezt talán mégis valami beteg pedofil írta, saját kis üzelmeinek a palástolására. De lehet, hogy csak én vagyok maradi.

Azért attól tartok, hogy amikor a gyerek iskolába kerül, ott a többiek elrontják majd. Gondolkodom is, hogy Angliába költözöm, ahol már vannak lénybeszéd konform iskolák, ahol nem engedik anyának és apának szólítani a szülőket, hogy a gyerekek nehogy elromoljanak. Ez komoly vívmány, habár, akiknek gyerekük van azokról már kiderült, hogy melyik csoportba tartoznak, de ők tudják.

Szeretném én is demonstrálni lénybeszéd fejlődésemet és felhívnám a figyelmet egy trójai falóra, aki belopódzott a genderisták nagy táborába és úgy tesz, mintha barát lenne, de valójában ellenség. Ők a transzszexuálisok (vajon ezt hogy kell írni). Szerintem, ők a legnagyobb kirekesztők. Úgy tesznek, mintha a nem választás szabadságát szimbolizálnák, de valójában azt szimbolizálják, hogy a nemnek igenis van értelme, mert ők minden áron akarnak tartozni valamelyikhez. Ezzel inkább fontosságát erősítik, rossz példával szolgálva másoknak, mert őket csak az különbözteti meg a szexistáktól, hogy elégedetlenek saját nemükkel, de nemet akarnak minden áron. Nem jobbak azoknál a szexistáknál, akiknek úgy hozta az élet, hogy elégedettek a nemükkel. Őket, ki kell zárni a lénybeszéd körből, akár még be is kéne tiltani az egészet.

Egy lénybeszéd szakértő megmondhatná nekem, ha a nem társadalmi termék, akkor miért van az állatoknál, ha pedig evolúciós, akkor miért akarjuk megváltoztatni? Tőlem is ezt kérdik.

6 Comments

  1. Az összes politically correct duma, köztük az itt tárgyalttal legkevesebb ugyanolyan rohadt fasiszta aljasság, mint amit Vona képvisel.

    Egy demokrata számára az egyetlen politikai korrektség a politikai inkorrektség.

  2. A szülő azaki megszülte, aki nem szülte de akezdetekkor ott volt, az a nemző, már legalábbis Merle a védett férfiakban így nevezte, amúgy szerintem egy baromság ez az egész PC beszéd, ráérő bölcsészek vagy újságírók piacot teremtenek az e témában majdan írandó cikkeiknek, sok kockázat nincs benne, fontosabb problémák helyett erről is lehet tanácskozni, írogatni.
    Egyébként én eddig azt hittem, és ofőként azt i tapasztaltam láttam, a kamaszoknak használ, ha követhető férfimintát lát, az emberiség történetében ez az utólsó kb. 50-60 év a porszemnyi, és nem biztos ,hogy most javasolt elvárt dolog tényleg hasznunkra válik. Azt a pl.afrikai embert, aki éhenhalás ellen küzd, nem hiszem. hogy egy másodpercig is érdekelné a vázolz problema. Bocs kicsit hosszúra sikerültem.

  3. Hát, életünk sajnos minden részébe beköltözött, illetve beköltözik a PC beszéd. Ha meg te nem beszéled azt a nyelvet, akkor te vagy a közellenség…
    Hál' Istennek olyan szakmában dolgozom, aminek a jelmondata: Aki nem iszik, az b.zi! És ebben semmi PC nincs. Ettől szép 🙂

Comments are closed.