Magyar Bálint emberkísérlete

Magyar Bálintot (MB) mindenki szidja mostanában, pedig nem érdemli meg. Iskolai emberkísérletei sok érdekes dologra rávilágítottak. Én is tennék néhány kiegészítést, és javaslatot, ami segítheti munkáját.
(Szép szó)² = (verés) ² szabály
Munkájának következtében felismertem egy szabályt. Ami kimondja, hogy a tanár minél szebben beszél a gyerekekkel, annál több a verés az iskolában. A verések négyzetesen arányosak a szép szóval. Vagyis, ha a tanárnak nincs más eszköze a diákok közötti rend fenntartására, csak szó, akkor előbb a diákok egymást kezdik verni, majd, mikor ezt unják, a tanárokat. Az is bizonyosnak látszik, hogy verés az iskolán kívül is folytatódik sőt, felnőttkorban fokozódik. Így a rendőrségnek sok munkája lesz, ami az ilyen, munkanélküliséggel terhes időkben kimondottan jól jön.
A vagy Te versz, vagy Téged vernek törvény
A törvénynek van egy minősített alfejezete, ami azokra vonatkozik, akiket otthon csak azért fegyelmeznek, ha elszívja az apja elől a cigit, vagy megissza pálinkáját. Őket ilyenkor szíjjal verik végig az utcán. A tanároknak az ő fegyelmezésük külön örömöt jelent. A szép szó és szenteltvíz nem hat, alkoholt, drogot és cigarettát nem adhatnak. Így általában csúfos kudarcot vallanak. Ezért a Te versz vagy Téged vernek törvénye kimondja, hogy amennyiben a tanár az ilyen gyerekeknek meghatározott időszakonként nem oszt ki legalább egy körmöst, akkor az eltelt idővel arányosan nő annak a veszélye, hogy ő kapja a körmösöket. A diákok példáját a szülők is követik, és csoportokban verik a tanárokat, azokon a településeken, ahol más szórakozás nincs.
MB-nek javasolnám, egy rendelet bevezetését, hogy szülő csak az iskolán belül verhesse a tanárokat, mert így elérnék az élethosszig való iskolába járás terjedését.
További javaslataim
Szervezett formát kéne adni a tanárveréseknek
A tanárverések összevisszasága sokakat bosszant, rendszert kell vinni bele, hogy a tanárok, a diákok, a szülők jól be tudják osztani idejüket, és a média élőben tudósíthasson. Szerintem az értelmetlenné vált szülői értekezletek helyett kellene bevezetni. Az elején a tanár egy kis önbírálatot tart, kínai mintára. Ezután előbb a diákok, majd szülők verhetik meg. Köpködni bármikor lehet.
Deviáns szülők kezelése
A deviáns szülők léte sok bosszúságot okozott MB-nek, de van megoldás. Ők minden rosszallás, média és törvényi támadás ellenére meg akarják választani gyermekeik nevelésének módját. Arra vetemednek, hogy más városba vigyék iskolába gyermekeiket, de előfordult, hogy elköltöztek a jobb iskoláért. Próbálkozásaikat, hogy alapítványi iskolákat hozzanak létre, törvényi úton általában sikerül letörni, de a jelenség tűrhetetlen, veszélyezteti a maradó gyerekek megélhetését és szórakozását.
Két oldalról kéne közelíteni. A büntetési tételek emelésével: vagyonelkobzással és lakhelyelhagyással büntetni az ilyen devianciát, de a kényszergyógykezelés is felmerülhet.
Hosszabb távon pedig el kell venni a lehetőséget, hogy taníttassák gyereküket. A magán és alapítványi iskolákban 4 milliós tandíjminimumot kell bevezetni, ezzel párhuzamosan MB terve szerint be kell zárni az ingyenes állami iskolarendszer „elit” iskoláit, hogy magáról a lehetőségeinél többet gondoló, deviáns családok, törtető kölykeit nehogy bejuttathassák az elitbe.
Be kell kapcsolni az iskolákat a természetbeni juttatások rendszerébe
Felháborítónak tartom, hogy mialatt egyesek éheznek, fáznak és nélkülöznek, addig az iskolában csomó luxuscikket halmoz fel az állam, teljesen feleslegesen, hiszen ezeket az intézményeket már nem használják. Ezért az eszközöket a diákok és családjaik rendelkezésére kell bocsátani. A padokat, parkettát, ajtókereteket téli tüzelőnek, a könyvtárban lévő rengeteg papírt gyújtósként kell hasznosítani. A tanároknak pedig, a diákok családjánál kell a házimunkában segíteni.
Céltáblát minden tanárra
A magasabb szintű iskolai szórakozásért is intézkedéseket kell foganatosítani. A diákokat már nem motiválja a tábla előtt álló tanár köpködése és dobálása, ezért céltáblát kell helyezni minden tanárra, a jobb motiváció növeléséért. A javasolnám, a Népszabadság egy késdobálós riportja alapján, hogy a céltáblát egy falapra erősítsék, mert így késsel is lehet bele dobálni.
A tanári szegregáció megszüntetése
Javasolnám továbbá, figyelje a statisztika, hogy egy tanár kezei közül hány kerülnek jobb egyetemekre. Amennyiben az átlagtól 2 százalékkal valaki felfelé eltér, azt zárják ki az oktatásból, tűrhetetlen, hogy egyeseknek jobb oktatás jusson, mint másoknak, és mint látható, erről gyakran a tanárok tehetnek. Ez a szegregáció rejtett formája, ezért meg kell szüntetni.
Új tantárgy a korrumpálás
Végül javasolnám, hogy a tantárgyak megszüntetése mellett, egy újat be kéne vezetni. A korrumpálás a magyarországi életbemaradáshoz nélkülözhetetlen képességgé vált az elmúlt 20 évben. Fontossá vált oktatása. Így elejét lehet venni olyan tűrhetetlen eseteknek, mikor valaki a képességek hiánya miatt nem ajánl fel kenőpénzt egy-egy politikusnak. Az új tantárgy bevezetésben a négypárti konszenzus lehetne.

14 Comments

  1. @One Bad Habit: Láttam már szöveges értékelést, és nekem nagyon tetszik. Előtte a szülő bement az iskolába és verte az asztalt, hogy miért nem ötös a gyereke, holott nem tud semmit. A tanárokat az alapján minősítették, hogy milyen átlagúak a tanulói – mind ismertünk már tanárt, aki mindenkinek ötöst adott, ugye? Most legalább történt valami. Nem állítom, hogy a lehető legjobb történt, de az alapötlet jó.

    A poszthoz: hát jól eltaláltad…

  2. @Arivistus: Ezt én sem érettem soha. Mert ugye két oka lehet:
    a) MB egy ostoba, ostoba, ostoba, teljesen hülye, a munkája elvégzésére alkalmatlan seggfej. Ebben az esetben mit keres még ebben a pozícióban?
    b) Ez az egész direkt van. Elhülyítés a cél, rabszolganevelés, hogy a magyar csak talicskatolásra és lőszerpazarlásnak legyen jó. Ebben az esetben hogyan lehet, hogy MB még nem egy lámpavason himbálódzik az Andrássyn?
    Bármleiyk okot nézzük MBnek minimum munkanélkülinek, ideális esetben hullának kellene lennie. Az utóbbi megoldás jobban tetszik.

  3. Magyar Bálint csak annyiban különbözik Dr. Mengelétől, hogy nem a saját kezével végzi az élveboncolást. Az általa, és a többi szocbibsi által okozott kulturális és szellemi rombolásért, javító nevelő munkaként, Borsodban vagy Szabolcs-Szatmárban tanítaniuk kéne életfogytiglan. Természetesen halmozottan hátrányos, tanárverős, réti négeres iskolákban!

  4. @Arivistus: egy SZDSZ-szavazo sem lakik olyan helyen, ahol nem lenne gyalog ötpercen belül elerhetö alapitvanyi illetve mas elit iskola (Montessori, Waldorf etc). Söt felekezeti iskola igazgatoja – regi jo ismerösöm – meseli, ogy szamos un. liberalis szülö probalta hozza beiratni draga csemetejet, nehogy ki legyen teve egy nyilvanos iskola borzalmainak "csak ezt a vallasi izet nem kell nala komolyan venni, ugye". El lettek hajtva a rakba ;))

  5. Ja, majd elfelejtettem, ne tessék azt hinni bárkinek is, hogy az adekvált milljőben ez nem így működik, kellős közepében élünk mi is.

  6. @Arivistus: Az szdsz/mszp szavazót ilyesmi nem érdekli. Tegnap beszéltem eggyel. Azt mondta jó, jó de orbán meg diktátor. 😀
    Mondom, akkor tégy úgy mint én 2006ban: rajzolj egy faszt a szavazólapra. De nem, mert akkor orbánnak 2/3a lesz. Ennyi.

  7. Csak azt az egyet nem értem, hogy ez kinek jó.

    Ha beleképzelem magam egy SZDSZ szavazó bőrébe, hát, akkor sem tudnám elképzelni, hogy mi jó származhat abból, ha a gyerekeink hót hülyék lesznek.

    Lehet, hogy nekem kicsi a képzelőerőm…

  8. "Ha 16 éves korára nem volt képes elvégezni 8 osztályt akkor 18-ra sem lesz az. "

    A kepesseg es az akarat a kulonbozik.
    Ha megfelelo motivaciot jelento specalis (akar bentlakasos intezmenybe kerulnenek a tulkros, zuros csaladi hatteru deviansok, mindjart mas lenne a helyzet.

  9. A fentebbi íráshoz még hozzátenném hogy a tanárverések szinte kivétel nélkül általános iskolákban történnek. Vajon miért? Van rá egy söröm hogy elsőre kitaláljátok.Ha még nem történt ezzel kapcsolatos felmérés jó lenne elvégezni. Hasznos tapasztalatokat lehetne belőle szerezni.

  10. Ez szó szerint iskola példája az ostoba liberális politikának. A leírtak elképzelhetetlenek voltak az "átkosban", de most is azt mondom az volt a jó.
    A szülő veri a tanárt, azt az embert aki gyerekét arra tanítaná amire otthon képtelenek. Aztán a tanuló is veri a tanárt, nem ritkán túlkoros "csemeték" akik 18 évesen is az általános iskola 4-ik osztályát járják. Itt jegyezném hogy nem ártana azért odafigyelni a verekedők etnikai megoszlására is. Elég volna ha a nebuló csak 16 éves koráig lenne tanköteles nem 18-ig. Ha 16 éves korára nem volt képes elvégezni 8 osztályt akkor 18-ra sem lesz az. Itt megint kiemelném hogy egy bizonyos népcsoport nagyreményű utadairól beszélek, akik hogy jól teljen az idő időnként megrugdossák a tanárt. Elég a 16 éves kor, és itt ajánlanám figyelmébe Bajnai úrnak hogy meg lehetne spórolni 2 évnyi családipótlékot. Nem pedig elvenni olyan 20 éves továbbtanulóktól akik az iskola elvégzése után hasznára lesznek az országnak. A fenetebb említett csoportra ez aligha lesz jellemző.

  11. Jó poszt!

    Egyébként láttatok már alsó tagozatos bizonyítványt? Jegyek helyett forma szöveges jellemzések vannak benne. A szülők meg törik a fejüket hogy most akkor jól tanul a gyerek vagy rosszul?

  12. @schnee: ez a bulvár változat, pár nap múlva felteszem a komolyat is.

  13. Lol….

    Jól is szórakoznék, ha nem tapasztalnám ennek igazságát nap mint nap az iskolában és tanár ismerőseimen keresztűl 🙁

    mb-t a mocsárba, a sk-t és hi meg utána (sk=sándor klára, hiller istván)

Comments are closed.