A mi kis robot kakasunk

Nem tudom általában a köztársasági elnök politikus-e, de a jelenlegi tuti nem az. Igaz, hogy Sólyom a neve, de inkább kakasként viselkedik. A nemzet egységét megszemélyesítő elnök legfőbb tulajdonsága a kompromisszum-készség kéne legyen. Bármibe belemegy, bárkivel szövetkezik, hogy az ország sikerét és jobb működését elősegítse, félreteszi a presztízs szempontokat és csak az érdekli, boldoguljunk, fejlődjünk..

No, a miénk ennek az ellenkezője. Neki csak a jog és a saját elképzelései számítanak. Egy alkotmányos robot, sőt egy kakas robot, aki bárkivel összekap a maga merev módján. Érzelmei nincsenek a büszkeségen kívül, nem érez semmit, nem fél és nem örül, csak a jogokat követeli. Azt is persze az ő saját jogértelmezése szerint. Persze, ő tévedhetetlen, ő csak jól dönthet, nincs benne soha semmi kétség.

Csak sémákban és közhelyekben gondolkodik, érzelmi sivársága miatt nem látja át az élet komplexitását. Szeretetet nem érez, de legalább gyűlölni tud és ez az egyetlen jó tulajdonsága. Utálja Gyurcsányt, aki azért, legyenek bármilyen politikai nézeteink, valljuk be, megérdemli.

Megrökönyödve nézzük immár néhány éve, hogy a robot kakas megpróbálja különböző jelöltjeit, különböző posztokra megválasztatni az országgyűléssel. Ez alatt az idő alatt bebizonyította, képtelen a kompromisszumokra, megérthettük, ha olyan világban kéne élnünk,, amilyen az övé, nagyon rosszul érzenénk magunkat. Ott nem lenne barátság, nem lenne kellemes céltalan beszélgetés egy pohár bor mellett, nem lenne tányértörés és megbékélés, nem adná fel senki az elveit másokért, a békéért vagy a szerelemért.

Nem cserélnék a robot kakassal, és nem akarok az ő világában élni, még akkor sem, ha Gyurcsányéban még annyira sem akarok.