Krízistudatlanság

Azt mondják, a válság esély, mert az emberek ilyenkor megértik, hogy baj van és át kell alakítani országunkat. Meg kell tenni, amit rég halogattunk és máshogy kell élnünk, ha 20 év múlva is azt akarjuk, hogy legyen országunk. Assar Lindbeck professzor, aki részt vett a svéd szociális rendszer kialakításában és annak reformjában, azt mondja, csak válságban van esély komoly reformokra. „Új-Zéland például a nagyon gyönge gazdasági teljesítménye miatt kényszerült reformokra korábban, Hollandiában a rendszerek finanszírozhatatlanságának réme ösztönzött cselekvésre, Svédország és Finnország mély recesszióba zuhanva látott neki a feladatnak. Elég nehéz meggyőzni ugyanis a szavazókat arról, hogy ha ma nem hozunk népszerűtlen intézkedéseket, akkor tíz vagy húsz év múlva súlyos problémákkal nézhetünk szembe. .. Nem az ideológia számít, hanem a probléma természete, a lakosság krízistudata.”
A svédek megértették, hogy nem finanszírozható szociális és nyugdíjrendszerük, és olyan intézkedéseket is elfogadtak, ami 18%-kal csökkentette reálnyugdíjukat, és olyan rendszert alakítottak ki, amely nem csak automatizmusokon alapul, hanem a gazdaság teljesítményén is.
A magyar lakosság krízistudatlan. Tudják, ugyan, hogy baj van, és valamit változtatni kell. A Fidesztől Obamáig, mindenki ezt mondja nekik, de ezt úgy képzelik, a változást az elitnek kell elvégeznie, úgy, hogy ők talán ezt észre sem veszik. Ezért a sületlenségért a teljes politikai rendszer együttesen felelős. Legfőképpen természetesen Gyurcsány Ferenc és a szocialisták. Akik, olyan minősíthetetlenül használták az elmúlt 7 évet az ország kormányzására, hogy kialakult bennünk az érzés, nem velünk és a rendszerrel van a baj, hanem csak a kormánnyal és az elittel. Úgy képzeljük, a reform az, hogy „ezeket” eltakarítjuk innen, jön egy másik csapat, aki majd visszaállítja a gondoskodó államot és minden rendben lesz. Ehhez a téveszméhez, az értelmiség is hozzájárult, azzal, hogy az elitcseréről többet beszélt, mint a gondok valódi természetéről.
A Fidesz is társ ebben a téveszmében. Fennen hirdetik, hogy elég csak kormányt váltani és minden megváltozik és jobb lesz. Még el sem kezdték a kormányzást, már körülbelül 500 milliárddal növelték a hiányt. A 13 havi nyugdíjat, az áfát, a táppénzt, és minden mást visszaígérnek. Ezzel azt üzenik a lakosságnak, amit amúgy is remélni szeretnének, elég váltani és minden jobb lesz. Ezt üzente Orbán Páva győzelmekor, amikor azt mondta: „íme a remény”
Ez lenne a remény üzenete? Ez valójában a totális reménytelenséget üzeni annak, aki hajlamos tovább nézni egy lépéssel. Reményt egyedül az adna, ha a lakosságnak valódi krízistudata lenne, olyan, amire valódi átalakulást lehet alapozni. Nem csak egy nyugdíjreformot, vagy adóreformot. (És persze lenne egy csapat, amely képes megfelelő programot adni.) Ma azonban azt üzenik nekünk, olyan gondok vannak csak, amiket az új elit és az erősebb állam képes kezelni és nincs szükség a mi áldozatunkra. Ennek ellenére, egyre több áldozatot kell hoznunk, de az áldozatok értelmetlenek, mert nem egy új rendszer kialakítására fordítjuk őket, hanem a régi lékeinek befoltozására.
A jelenlegi válság legnagyobb esélye ez a krízistudat lett volna, de lassan ezt már elszalasztottuk.

Feri a lebontó

Megnéztem Ferinket, amint éppen lebontja a KISZ-t egy interjúban. Rábízták és 2 hónap alatt végzett vele. Érdekes, hogy az emberek nem változnak. Pontosan ugyanazokat mondja mint ma. Át kell alakulni, mert az új kihívásoknak csak így lehet megfelelni. Megfeleltek lebontódtak.
Ahogy nézem őt, egyszer csak rádöbbenek, ez a Feri egy lebontó. Amihez hozzáér, lebontódik. Eltüntette a KISZ-t. Lebontotta az SZDSZ-t, az MDF-et. Lebontotta a Fideszt normális énjét, mert mára csak olyanokat képesek mondani, amiket a kádár rendszerben is megirigyeltek volna tőlük. A Ferink éppen most fejezi be az MSZP bontását, de nem áll meg ott, ráadásként, ingyen lebontja az országot. Hihetetlen lebontó tehetség.
Ez nemzeti érték, ezt kell felhasználnunk meggazdagodásunkra. Meg kell alapítani a Magyar Lebontó Rt-t és nemzetközi lebontó tendereken indulni. Gátakat, kisebb országokat, egyházakat lehetne bontani. Vezérkarát pártsemlegesen össze lehet állítani. Képességeik alapján jó néhány vezető személyiségnek köztük lenne a helye.
Amerikától kapnánk megbízást az iszlámra, az iszlám országoktól Amerikára. Japántól Kínára, Kínától Japánra. Dőlne a lé és végre mi csak lébecolhatnánk és élvezhetnénk a „létezető” gondoskodó állam adományait, mint valami olaj nagyhatalom.
Egyetlen aggodalom van csupán a tervvel kapcsolatban, Feri ugyanis egy területen kudarcot vallott a lebontásban. A saját vagyonát nem tudta eddig lebontani. Felmenthetjük azonban, mert ez valószínűleg csak azért van, hogy ki tudja magára szabni a vagyonadót. Amikor meglesz adónem és befizette, akkor nekiáll ennek is. Ő ugyani patrióta és teljesíti állampolgári kötelezettségét.
Azért Feri néha épít is. Például medencét adózatlan pénzből, de a fő műve mégis a Jobbik felépítése. Majd mikor teljesen felépült, beléptetjük és lebonthatja belülről.

Simor már nem vigyorog – Julien király a viccesség nélkül

Simor jelszava 4 hónapja még megegyezett Julien királyéval (Madagaszkár), a Makik önjelölt királyáéval. „Tudom a tutit!” Azonban különbség akkor is volt. Míg Julien vicces volt addig Simor csak vigyorgott, de idegesítően. Mára azonban a vigyor és a tudom a tutit feeling is elmúlt. Julien pedig még mindig vicces. A jegybankárok valószínűleg verik a fejüket a falba, most, hogy már számukra is látszik mekkora ökörség volt 300 bázispontot emelni. Mára semmilyen eszköz nem maradt a jegybank kezében, csak az ima. Ajánlom nekik, imádkozzanak, mert a java még csak most jön. Az országot meghatározó tökéletlenek, kormány és ellenzék, semmit nem fognak kiokoskodni ebben a helyzetben, hacsak az EU, az IMF vagy az érdekegyeztető tanács nem segítik ki őket és nem csinálnak helyettük egy programot, amit ők maguk végre is hajtanak.
A reálgazdasági sokkok csak most jönnek. Májusra elindul az elbocsátás a KKV szektorban és akkor lesz nemulass. Itt ugyanis nem 10 százalékot kell leépíteni, hanem Lacit, Pistát és Julit, vagyis embereket, akihez a tulajdonos érzelmileg kötődik. Őket tényleg csak akkor bocsátják el, ha már nagy baj van és veszélyben a cég jövője. Ezért a rossz január ellenére ki kell várni az első negyedévet. Ezután jön a vérengzés. A kutatások szerint a vállalkozások közel fele tervez elbocsátásokat. Átlagban lehet két személlyel számolni, ez kb. 200-300 ezer ember lehet. Amikor ez ráborul a piacra, akkor a külföldi elemzők széttépik kis hazánkat és a forint védtelenné válik. A kormány tehetetlen lesz, mert minden munkanélküli kettős terhet jelent, nem fizet járulékot és fizetni kell neki. Sajna a szocik még mindig a közvélemény kutatásokat nézik és nem mernek lépni, mert az emberek még mindig nem fogadják el a reformokat. Illetve egy reformot elfogadnának. Azt, hogy ezek húzzanak el. Ez lett itt a legfőbb reform és ez az akadálya minden kibontakozásnak. Mármint nem csak a szocik, hanem, hogy a nép abban az illúzióban él, elég, ha elmennek és minden jobb lesz.
Amennyiben 3 napnál képes lenne távolabb látni a magyar elit, azonnal lépni kéne, hogy a szűkülő kassza elég legyen a növekvő igényekhez.
Ehhez el kéne törölni a minimálbért, ezzel megmenthetnék egy csomó állást, sőt még beruházásokat is hozhatnánk.
Az összes szociális és munkanélküli járulékot 20-30 százalékkal csökkenteni kéne, hogy több embernek kevesebbet tudjunk adni. A sorkatonai szolgálatot ideiglenesen visszavezetni és a legsúlyosabb régiókból kiszedni a fiatalokat, akik majd a rebelliót okoznák. Természetesen csak munkanélkülieket kell behívni és addig nem adni nekik semmilyen juttatást, itt spórolunk és abból meg is van a költsége. Ez kb. 50 ezer munkanélküli fiatalt jelent. Ez persze hülyeségnek tűnhet, de hülye időkben, nincs tabu, minden eszközt be kell vetni. Ki fogja a cigányok és a munkanélküli magyar fiatalok közötti összetűzéseket megakadályozni és milyen hatással lenne megítélésünkre egy polgárháborús hangulat? Ezért kell lépni.
Még most is úgy csinálnak, mintha lenne idő, mintha ki tudnák várni a jövő év elejét az intézkedésekkel. Nem tudjuk. Addig összeomlik az ország. A szocik nem sok embert érdekelnek már. Értük nem kár, de legalább bennünket mentsenek meg az utolsó pillanatban.
Ma már csak egy ilyen terápiával lehetne az országot és az árfolyamot kezelni. Úgy látszik, csak a jegybank meri közvetve bevallani, hogy gáz van. Ez is csak abból látszik, hogy nem látszik semmi. Simor már nem vigyorog önhitten és lenézően a képernyőről nap mint nap. Rájött a jegybankosdi nem olyan vicces, mint gondolta. Az alapkamat emelése csak ront a helyzeten, ahogy négy hónapja is rontott. „Az, hogy egy kétségbeesett adós többet ígér, annak, aki hitelez neki, inkább további bizalmatlanságot szül. Ez az uzsorás effektus. Minél magasabbra emelem az általam ígéret kamatot, annál inkább megnő a finanszírozási igényem, annál kevésbé látszik reálisnak, hogy vissza tudom fizetni, annál kevésbé bíznak bennem.” Négy hónapja csak bizalmi válság volt, ma kőkemény reálgazdaságivá vált. Ezt már nem lehet sehogy kezelni, csak azzal, ha közöljük a világgal, tudjuk mekkora baj van és hajlandók vagyunk bármit megtenni.
A jegybank partvonalra került, a korábbi függetlenségi mámora mára kétségbeeséssé változott. Nem marad más, mint csökkenteni saját fizetésüket, hogy ezzel is hozzájáruljanak a költségvetési helyzet javításához.
Rajta.
Bernanke is Greenspan sorsára jut, hiába csökkent, hiába ötlettel, nem változik semmi. Ő is jön majd a vallomással 10 év múlva, fogalmunk sem volt mi történik.

Simor vigyora

ezt október 29-én írtam, most látszik igazán mekkora ökörség volt 300 bázispontot emelni. Ma már Simor sem vigyorog naponta. Rájött ez a jegybankosdi nem arról szól ő milyen okor.

Most már tényleg nem értem a 300 bázispontot. Ok, meg kellett védeni a forintot, és eddig értettem is. Igaz, nem gondoltam, hogy ez valami világraszóló módszer lenne ebben a helyzetben. Mint, ahogy nem is volt.
Tisztában voltam persze a helyzet súlyosságával és nem akarom utólag sem bagatellizálni, (habár nem gondolom, hogy már utólag van). Tudom, nyugati bankokon keresztül Euro milliárdokkal spekuláltak a forint ellen. Tudom, a 20 milliárd euró fölötti jövő évi finanszírozási igényt, látszólag nem lehetett egykönnyen előteremteni, hogy az OTP ellen óriási erők sorakoztak fel és ezek az erők tényleg kikényszeríthettek volna egy államcsődöt, csak azért, hogy degeszre keressék magukat.
Mindez így állt a múlt héten annak ellenére, hogy világ pénzügyi válsága nem a mi bizniszünk, nem vettünk részt az előállításában, a bankjaink stabilak, a költségvetési hiány erőteljesen csökken, látszólag semmi közünk az egészhez. A világ azonban nem így gondolta és mi lettünk a spekulánsok céltáblája és ez nagyon komoly, de ahogy erre sokan rámutattak, nem gazdasági, hanem bizalmi és kommunikációs kérdés. Izlandosítottak bennünket a médiában, és ez felbátorította a spekulánsokat. A helyzet odáig fajult, hogy helyi német rádióadók azt tanácsolták a hallgatóknak, hogy ne vegyenek magyar papírokat.
Ezért az emeléskor is úgy gondoltam, hogy bizalmi és kommunikációs válságot, lelki, kommunikációs és nem pénzügyi eszközökkel kell kezelni. Az, hogy egy kétségbeesett adós többet ígér, annak, aki hitelez neki, inkább további bizalmatlanságot szül. Ez az uzsorás effektus. Minél magasabbra emelem az általam ígéret kamatot, annál inkább megnő a finanszírozási igényem, annál kevésbé látszik reálisnak, hogy vissza tudom fizetni, annál kevésbé bíznak bennem.
Mivel a pszichológiai eszközök spekuláció esetén többet számítanak, a spekulánsokkal szemben csak egy fegyver van. Nyilvánvalóvá kell tenni, előttük, hogy nincs esélyük. A korábbi 300 bázispontos emelésnél, amit még Járai csinált, ez bőven elég volt, mert nem volt világválság. A kamatfelár számított, beijedtek a spekulánsok, mert akkora kamatfelárért már megjelentek a forintvevők. Az akkori számok kicsit kiábrándítóan szellemtelen kopírozása ma nem hozta meg ugyanazt a hatást, 11,5 százalékért sem kellett a forint senkinek, semmi sem kellett, mert a befektetők rettegnek. Az egész világon mindent adtak, csak az amerikai és a japán államkötvényeket vették, nullához tendáló kamattal. Az érv, hogy drágul a spekuláció, a kamatkülönbözet növekedése miatt, komolytalan. A havi 1-2 forintos plusz finanszírozási igény, nem rengette meg az eddig napi 10 forintokat nyert spekulánsokat.
Minden spekuláció egy előfeltevésre épül, ha az előfeltevés megdől, a spekulánsok menekülnek. Az előfeltevés az volt, Magyarország az új Izland és nem lesz képes megvédeni devizáját. Ezt az előfeltevést kellett megdönteni. Mindenki tudta, hogy belső erőből ezzel képtelenek leszünk megbirkózni, mert túl nagy összegek mozogtak a túloldalon.
Azonban, láss csodát hétfőn az egész spekuláns bagázst szétkergette egy aprócska kis kiszivárogtatás egy hatalmas összegről. Sőt mi több a másik oldalra állította. Nem is tudom, hogy gondolhatták komolyan, hogy az EU megengedheti magának egy tagállama csődjét. Ez olyan dominó effektust indíthatott volna el, amelybe az EU beleremegne. Izland ugyanis csak egy aprócska EU-n kívüli ország. Mi egy közepes EU-n belüli ország vagyunk és a világ legnagyobb gazdasági közössége áll mögöttünk. Aztán ez be is bizonyosodott. A nálunk ötször nagyobb Ukrajna kevesebb pénzzel ment haza mint mi. Hát ezt sejtettük előre is, az MNB pedig nem csak sejtette. Vajon ki lehetett volna két munkanappal előbb is szivárogtatni ezt a tényt? Így utólag világos, hogy igen. Ennek ellenére az MNB emelt, mikor jobb lett volna szivárogtatni, és ami miatt a dilemmám igazán felmerült, az az elnök indoklása:
az MNB önálló független intézmény, így azért döntött az alapkamat felemeléséről 8,5 százalékról 11,5 százalékra, hogy megnehezítse, költségesebbé tegye a forint elleni spekulációt – mondta vigyorogva.
Ezzel azért van némi bajom. Azt várjuk el a politikusainktól és ebben Simor András is élen jár, hogy fogjanak össze, ezekben a nehéz időkben. Erre az elnök azzal indokolja az utólag sokak által megkérdőjelezett intézkedést, hogy a jegybank önálló. Három százalékot általában megér a jegybank függetlensége, de ebben a helyzetben, amikor van más eszköz a célok elérésére, akkor talán nem.
A jegybankárok, hogy igazán deklarálják az ország és az összefogás melletti elkötelezettségüket, egy dolgot megtehetnének. Ezzel komoly népszerűségre is szert tehetnének, habár nem biztos, hogy olcsó népszerűségre hajtanak. Példát mutathatnának és lemondhatnának fizetésükről egy évre, hogy lássuk az elszántságukat és a baj mértékét. A monetáris tanács tagjai amúgy is irreálisan sokat keresnek amerikai kollégáiknál sokkal többet, pedig az ottani feladat nem csak az infláció kézben tartása. Greenspan óta tudjuk ez is csak egy olyan gazdasági döntéshozó szakma, ahol az esetek egy részében olyan döntéseket hoznak, amikről fogalmunk sincs, hogy a jövőben milyen hatásuk lesz. A játék túl bonyolult ahhoz, hogy bárki átlássa, még utólag is, nemhogy előre.
Az „isteni” Greenspan ugyanis éppen most vallotta be, hogy fogalma se volt mi történik a világban, pedig olyan tekintélye volt, hogy egy szavával országokat lett volna képes tönkretenni. Ma már ironikusan hozzáteszik: ezzel azért nem elégedett meg, a világot tette tönkre. Stiglitz azzal vádolta, nem csökkentett elég hamar kamatot az internet lufi idején. Most éppen azzal vádolják, túl sokáig tartotta alacsonyan a kamatokat. Ki érti ezt? Bernanke időben és sokat csökkentett, ám a bajt nem tudta megállítani. Sőt még csak kontroll alatt sem tartani. Pánik, pánikot, majd eufóriát követ és senki sem tudja hol lesz a vége, csak azt tudjuk, a recesszió elkerülhetetlen.
A spirál beindult. A cégek félnek, ezért költséget csökkentenek, ami kevesebb kiadással jár, ez csökkenti mások bevételeit, akik szintén elbocsátanak és költséget csökkentenek, ez csökkenti mások bevételét és így tovább.
Az igazi fájdalom akkor jön, ha erős recesszióba engedjük az országot. A monetáris politika nem tudja kivédeni a recessziót, talán a pénzügyi támadást igen, de ma annál sokkal távolabbra kell tekintenünk. Elősegíteni azonban tudja. A következő áldozat a reálgazdaság. A 300 bázispont segíthetett a forint védelmében, de padlóra küldi a magyar kis és közép vállalkozások egy részét. A következő időszakban szomorú dolgokra kell felkészülni.
Pesszimistább vagyok az előrejelzéseknél, két-háromszáz ezer állás fog elveszni, abban reménykedhetünk csupán, hogy ennek egy jó része a közszférában. Ezek az emberek megjelennek majd a segélyek piacán és adófizetésük hiányozni fog a büdzséből. Azt kéne elérni, hogy legalább a cégek kamatterhei kordában tarthatók legyenek, a bankközi kamatok csökkenésével. A reálgazdaság nem bírja ki a keresletszűkülést, az adók magas szintjét, a beruházások csökkenését és a kamatterhek növekedését együtt. Ebből, ma a kamatterhek tűnnek az egyetlen kezelhető dolognak. Ez ellen próbáljanak a jegybankárok tenni, függetlenség szép dolog, de mégis csak közösen a kormánnyal. Rendkívüli idők, rendkívüli tetteket kívánnak meg és a ma eseményei már ha ennél rosszabb nem lesz is bevonultak a történelembe.